![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Dárdai 40 ezer szurkolót kért 40. születésnapjára
Március 16-án ünnepli negyvenedik születésnapját a Hertha BSC-t edző Dárdai Pál, és a klub vezetői és játékosai mellett több német lap is felköszöntötte, a B.Z Berlin egy interjút is közölt a magyar edzővel, melyben megkérdezték tőle, hogy mit kérne negyvenedik születésnapjára.
A harmincadik és a harmincötödik születésnapomra a feleségem, Mónika nagy bulit szervezett. Remélem, hogy most a stadionban lesz a buli az Ingolstadt ellen. Legalább negyvenezer nézővel a negyvenedik születésnapomon. Ez a kívánságom!
- mondta a lapnak Dárdai.
A Herthával továbbra is a harmadik helyen állnak a Schalke múlt heti legyőzése után, a tizedik Ingolstadt ellen azért is lenne fontos nekik a győzelem, mert három ponttal marad le tőlük a Borussia Mönchengladbach, néggyel a Schalke.
A Hertha-edző a hét elején arról beszélt, hogy a bajnokságból nyolc mérkőzés van hátra, de ő tízzel számol, azaz szeretné megnyerni a Dortmund elleni kupaelődöntőt, és aztán döntőt játszani a Német Kupában.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)