![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Nem tudott nyerni a Hertha, selejteznie kell az EL-ben
A Hertha BSC a fordulő előtt ötödik Mainz otthonában meccselt a Bundesliga szombati zárófordulójában, a tét az volt, hogy melyik csapat megy automatikusan az Európa Liga-csoportkörébe.
Dárdai Pál csapata kézben tartotta a meccset az első félidőben, és a házi gólkirály Kalou-nak két nagy lehetősége is volt. Az egyik akkor jött, amikor a hazaiak kapusa eladta a labdát a tizenhatoson kívül: a Hertha-csatár megpróbálta begurítani a labdát messziről, de az egyik visszaérő védő mentett.
Aztán később már ziccerben kapta a labdát a tizenhatoson belül, csinált egy cselt, majd ellőtte a labdát a bal kapufa mellett.
A második félidőben viszont már nem volt akkora Hertha-fölény, és a Mainznak is akadt lehetősége a gólszerzésre, végül 0-0 maradt a meccs, a berliniek Stark kiállítása miatt tíz emberrel fejezték be.
Mivel a Schalke idegenben 4-1-re nyert a Hoffenheim ellen, ezért megelőzték a Herthát, ami a hetedik helyen végzett. Ez azt jelenti, hogy nem mennek automatikusan az Európa Liga-csoportkörébe, hanem selejtezniük kell majd az ősszel. Dárdai Pál csapatának nem igazán sikerült jól a szezon hajrája, legutóbbi hat bajnokijából egyet se tudott megnyerni, de a nemzetközi kupaszereplés így is jóval több, mint amit a szezon előtt reméltek.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)