![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Tovább bonyolódik Neymar, a Barcelona brazil futballistájának adócsalási ügye. A spanyol ügyész szerdán kétéves börtönbüntetést kért Neymarra, illetve a klub korábbi elnökét, Sandro Rosellt öt évre küldené rács mögé, a klubnak pedig 8,4 millió eurós bírságot kell fizetnie.
Az ügyet júniusban egyszer már lezárta a bíróság, akkor a támadó klubja 5,5 millió euró bírságot fizetett a spanyol adóhatóságnak a játékos átigazolása ügyében. Szeptemberben azonban fordulat történt, a spanyol ügyészség sikeresen fellebbezett az ítélet ellen, így újra megnyithatták az ügyet. Ez után jelentette be most Jose Perals bíró, hogy nemcsak a játékos, hanem a szintén gyanúsított korábbi klubelnök, Sandro Rosell ellen is újraindul a vizsgálat.
A bíróság előtt most Rosell, Neymar és Neymar apja áll, és a 2013-as átigazolást vizsgálják. Az első verzió szerint a Barca 57 millió eurót fizetett, később elismerték, hogy sokkal több pénzről volt szó. Ennek a jelentős része azonban nem a Santoshoz került, hanem a DIS nevű befektetési csoporthoz, amely Neymar átigazolási jogainak a 40 százalékát birtokolta.
Rosell 2014-ben mondott le a Barca elnöki posztjáról és állítja, hogy semmi köze az ügyhöz. Mindent az új elnök, Josep Maria Bartomeu és Neymárék nyakába akart varrni. Döntés egyelőre nincs az ügyben.
Neymar korábban is került már adócsalás miatt a bíróság elé, nem is egyszer.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)