Nándor
7 °C
23 °C

150 millió eurós adóelkerüléssel vádolják Ronaldót

2016.12.03. 11:13

A szombat délutáni Barcelona-Real Madrid előtt vádolta meg több lap a Real-sztár Cristiano Ronaldót azzal, hogy egy adóparadicsomba mentette bevételeinek jelentős részét, hogy kevesebb adót kelljen fizetnie. Az ügyben a Manchester United-edző José Mourinho és az Arsenal-futballista Mesut Özil neve is előkerült. 

A péntek este megjelent állítások szerint Ronaldóék különböző cégeken keresztül 150 millió eurónyi bevételt helyezett el Svájcban és a Virgin-szigeteken,

míg José Mourinho 12 millió euróval csinálta meg ugyanezt. A német Spiegel állításai szerint Ronaldo esetében ezek a pénzek a különböző szponzori szerződésekből és marketingjogok értékesítéséből származnak. Hasonló ügy mint, amibe Lionel Messi keveredett idén tavasszal. 

A biznisz működtetésében és felállításában állítólag a játékosügynök Jorge Mendes segédkezett, de az érintettek nem sokkal később közleményben cáfoltak mindent. Ronaldo képviselői azt írták, a futballista mindig betartotta a hatályos adótörvényeket, és sosem szegte meg ezeket, a most felhozott állítások pedig valótlanok, és amúgy is lopott információkból származnak. Ugyanez igaz José Mourinhóra is Mendes cége, a Gestifute szerint. 

2016-11-06T125309Z 376898929 D1BEULGURLAA RTRMADP 3 SOCCER-SPAIN

Ronaldo ellen már folyamatban van egy vizsgálat az adóhatóság részéről, de ez a mostani egy ettől független ügy lehet. 

A sztorin tizenkét újság, köztük a Sunday Times és a Spiegel újságírói fél éve dolgoztak együtt a Football Leaks birtokába került dokumentumokat felhasználva. A következő napokra újabb részleteket ígértek.