![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Dárdai nem vacakolt, számonkérhető célt jelölt meg
A meglepetésre harmadik helyen álló Hertha BSC magyar edzője, Dárdai Pál a Kickernek nyilatkozott.
Nem nagyon kertelt, az első mondatban kijelentette, a hatodik hely a céljuk a bajnokságban.
Eddig pontszámban és nem helyezésben jelölte meg az elvárásait, most viszont egy olyan pozíciót mondott, amit értelemszerűen számon lehet kérni tőle a szezon végén.
![GettyImages-610170958](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1441/14416/144161/14416100_017f6e021ed2d874572a032eac7414d3_wm.jpg)
„Még 18 forduló van a bajnokságból, rizikót fogunk vállalni, hogy minél több pontot gyűjtsünk össze. Az előző szezon végén egy kicsit defenzívek voltunk, ezen kell javítani” - magyarázta a tekintélyes lapnak.
Ha a meglévő 30 ponthoz még 30 pontot hozzá tudna rakni a Hertha, akkor a hatodik pozíció, vagyis a közvetlen EL-szereplés meg is lenne a berlinieknek. Sőt, mázlival akár még a BL-selejtezőt érő negyedik is. Az elmúlt években ennyi ponttal oda lehetett kerülni.
A 40 éves magyar edző az előző szezon végét nem bírta csapatával, hetedik helyre futottak be, így az El-ért selejtezőt kellett játszani, és a dán Bröndbyvel nem bírtak augusztusban, vagyis gyorsan kiestek.
Az előttük végző Mainz közvetlenül a csoportkörbe került, de a klubot a dupla terhelés jelentősen megviselte, és most csak a Bundesliga középmezőnyében van. Tavasszal azonban várhatóan elindul felfelé, mert nem élte meg a tavaszt.
A Hertha tavasszal hazai pályán fogadja majd a listavezető Bayernt és a második Lipcsét is, de a negyedik Frankfurt, az ötödik Hoffenheim és a Dortmund is Berlinbe látogat, vagyis a közvetlen riválisokkal szemben megkapja a hazai pálya előnyét.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)