![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Esett, kelt, de kivégezte az Arsenalt
Nagyon simán, 3-0-ra nyert a kiesés elől menekülő Crystal Palace az Arsenal ellen a Premier League hétfői rangadóján, ezzel némileg biztonságba is kerültek.
A Palace elég korán, az első negyed óra végén vezetést szerzett Andros Townsend góljával – a támadó Wilfred Zaha esdeklés után középre tett beadásából talált be. Zaha a második félidőben is összehozott egy hasonló gólpasszt, csak akkor estében Yohan Cabaye-t hozta helyzetbe.
Nem sokkal később Luka Milivojević döntötte el a mérkőzést (és egyben állította be a végeredményt) egy higgadtan értékesített tizenegyessel.
Az Arsenal hiába nyert a legutóbbi fordulóban, a Palace elleni vereséggel tovább tart Arséne Wenger vesszőfutása. A csapat továbbra is csak a hatodik a bajnokságban, ráadásul elúszni látszik a Wenger alatt mindig annyira biztosnak tűnő BL-indulás is, hiszen a negyedik helytől 7 pont választja el őket, és a Manchester City csak egy meccsel játszott többet náluk.
Ráadásul Wenger irányítása alatt először vesztettek el sorban négy idegenbeli bajnokit.
Emlékezzünk meg azért a Palace nagy feltámadásáról is: most úgy nyertek hatból öt meccset, hogy előtte 19 mérkőzésből tudtak megnyerni kettőt.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)