Nándor
6 °C
22 °C

30 év után a bíróság mondta ki, hogy ki lett a bajnok

2017.04.19. 12:01

A brazil legfelsőbb bíróság kedden úgy határozott, a Sport Club do Recife nyerte az 1987-es brazil futballbajnokságot.

A hosszan elhúzódó ügy hátterében az áll, hogy abban az esztendőben a szövetség (CBF) a pénzügyi nehézségei miatt nem tudta megrendezni a bajnokságot, így a 13 legnépszerűbb csapat - három meghívott együttessel kiegészülve - rendezett magának egy saját bajnokságot Copa Uniao néven.

Nem sokkal később a szövetség mégis úgy határozott, hogy megrendezi a maga bajnokságát, az előzőben nem indult 16 csapat részvételével, írta az MTI. A menet közben hozott szabályok értelmében a két liga győztesének játszania kellett volna a bajnoki címért. Erre a Flamengo és a Recife között azonban soha nem került sor.

A vita azóta folyt a két klub között, mindegyik saját magát tartotta 1987 brazil bajnokának. Most a legfelsőbb bíróság úgy döntött, a recifei csapaté a bajnoki cím annak ellenére, hogy a szurkolók és a média körében a független bajnokság volt a népszerűbb - viszont nem az volt a hivatalos.

„A bíróság döntött: az 1987-es cím kizárólag minket illet, pont úgy, ahogy azt harminc éve mondjuk" - írta a klub a hivatalos honlapján az ítélet után.

A Recife történetének ez a legnagyobb sikere, ezen kívül egyszer ért el komoly sikert, 2008-ban a brazil kupát nyerte meg.