Futballapokalipszis itt és most: miért égtek le az olaszok?

A négyszeres világbajnok Olaszországgal megtörtént az elképzelhetetlen: hatvan év után először nem jutott ki a nemzeti válogatott a világbajnokságra. A hétfő esti kudarc után több olyan játékos lemondta a válogatottságot, aki az elmúlt 10-15 évben meghatározó embere volt a csapatnak. Például az a Gianluigi Buffon, aki a lefújás után sírva magyarázta a kamerák előtt, hogy az olasz futballt mekkora csapás érte, de ezután is biztos fel fognak állni, csak már nélküle. 

Apokalipszis most

A hétfő esti kiesés az olasz futball történetének talán legnagyobb kudarca. A szövetség elnöke, Carlo Tavecchio már napokkal a milánói visszavágó előtt arról beszélt, hogy apokalipszis lenne, ha a csapat nem jutna ki a világbajnokságra. De ha le akarjuk sarkítani a dolgot, a kijutás már akkor komoly veszélybe került, amikor a szövetségi kapitányt, Gian Piero Venturát kinevezték 2016. június 7-én. 

Mármint szép teljesítmény volt, amit a Torinónál elért, mert az ottani öt éve alatt Európa Ligá-s csapatot rakott össze, mégis hiányzott az a tapasztalat, ami az elődjeit jellemezte. Még akkor is, ha 68 évesen került az olasz kispadra.

Ventura karrierje tipikus középszer: a kilencvenes években a Leccét felvitte az élvonalba, aztán megfordult a Cagliarinál, a Sampdoriánál, az Udinesenél, egy időre megkapta az akkor újraalapított, és harmadosztályban sínylődő Napolit, de nem tudott osztályt lépni velük. 2009-ben ugyanúgy Antonio Contét váltotta a másodosztályú Barinál, ahogy tavaly nyáron a válogatottnál, de a Baritól is távoznia kellett, majd ezután jött a torinói projekt, ami a legnagyobb sikernek mondható a karrierjében. Öt évet kihúzott náluk, ott az nagy szó, de máshol észre se veszik.

Ventura tehát úgy lett az olasz válogatott szövetségi kapitánya, hogy

egy Serie C-s, olasz harmadosztályú bajnoki címet tud felmutatni még 1996-ból a Leccével. 

Antonio Contenak sikerült bebizonyítania a tavalyi Európa-bajnokságon, hogy szarból is lehet várat építeni, mert a negyeddöntős szereplés a maximum volt, amit az akkori olasz keretből ki lehetett hozni. Emlékezzünk: a spanyolokat a nyolcaddöntőben sima 2-0-val kiverő csapatban olyan játékosok léptek pályára, mint Éder, Pellé vagy Giaccherini. Aztán ezt a csapatot csak tizenegyesekkel verte ki a nyolc között a világbajnok német csapat. 

Az Eb után az olasz szövetség kényszerhelyzetbe került Conte lelépése miatt, mert nem volt elérhető egyik nagy név sem akkoriban, így hát jobb híján maradt Ventura. De ezzel sem mentegetőzhetnek, Contéról mindenki sejthette, nem hosszú távra tervez a válogatottnál, csak kétéves Eb-projektben gondolkozott, amit teljesített is. 

Ventura természetesen nem volt képes arra, amire Conte: a rendelkezésére álló játékosokból a legjobbat kihozni. Az olasz sajtó egyöntetű véleménye szerint Ventura legnagyobb baja az, hogy gyakorlatilag semmit nem tudott hozzátenni a válogatotthoz, sőt,

Mi a faszért én álljak be?

A svédek elleni pótselejtezős párharcból a síró Buffon mellett valószínűleg az fog leginkább megmaradni, amikor a kispadon ülő Daniele De Rossi fél órával a meccs vége előtt kiakad, mert őt akarják beküldeni, miközben a csapatnak gólt kellene szereznie.

Mi a faszért én álljak be? Nem ikszelni akarunk, nyerni kell

- mondta a középpályás, miközben vadul a cserepadon ülő Lorenzo Insignére mutogatott. Ekkor már azért ment az olasz csapat, hogy legalább a hosszabbítást kiharcolja. 

Ventura viszont nem küldte pályára a Napoliban meghatározó Insignét, mert inkább Belotti és Bernardeschi kaliberű futballistákra akarta bízni a dolgot. Insigne kihasználatlansága egyébként az 1-0-ra elvesztett első mérkőzésen is szembetűnő volt: negyed órát kapott a magát eltiltató Marco Verratti helyére beállva. Pedig a gyors kis szélsőre a napolinál egy egész csapatot építenek, és éppen elsők a vezérletével a Serie A-ban.

A szövetségi kapitány csökönyössége miatt a milanói második mérkőzésen az utóbbi idők legötlettelenebb olasz válogatottját láthattuk, és itt most teljesen mindegy, hogy hány tizenegyest nem kaptak meg.

Beszorítani sikerült a svédeket, de onnantól kezdve a teljes tanácstalanság jött: a soha véget nem érő beadások szélről, amelyekkel az égvilágon semmit nem értek el az olasz játékosok a magas, erős svéd védők között.

Az első mérkőzés alapján az sem lehetett túl nagy meglepetés, hogy a svédek a legkeményebb eszközöktől sem riadtak vissza, hogy megállítsák az olaszokat. Ventura és jó pár játékos szóvátette ezt pénteken, a vereség után, de nem okult belőle, és nem készült ellene.

Pont az ilyen állóháborús, fizikális játék ellen jött volna jól egy Insigne vagy El Shaarawy. Utóbbi beállítása egyből lendített valamit az olasz csapat játékát, neki volt a legnagyobb lehetősége az egész párharcban, de bombáját védte Olsen kapus a hajrában. Egymaga viszont, 25 perc alatt, ő sem tudta megváltani a csapatot. Ventura hibája az ügyesebb, ötletesebb, okosabb játékosok teljes mellőzése.

A kudarc miatt generációváltás jöhet az olasz futballban. A kapuslegenda Gianluigi Buffon sírva mondta le a válogatottságot a hétfő esti meccs után, De Rossi is megerősítette, hogy többé nem akar válogatott lenni, a harminchat éves Barzagli sem. Chiellini még nem döntötte el, de ő is már harminchárom. Vagyis komplett új védelmet kell majd építeni, Bonucci marad, a többi kiderül. 

Az olasz futballt múmiák tartják kézben

A korábbi aranylabdás világbajnok védő öccse, a Sassoulóban futballozó Paolo Cannavarro is megmondta a magáét a hétfői kudarc után, szerinte az olasz futball múmiák kezében van, gondolt itt leginkább a szövetséget vezető 74 éves Carlo Tavecchióra és közeli kollégáira a helyi emelesznél. De a pályán is itt az ideje, hogy végre lehetőséget kapjanak az olasz fiatalok, akik elől az olasz klubokban elveszik a helyet az átlagos külföldiek. 

A főmúmia a többszörösen büntetett előéletű szövetségi elnök, Carlo Tavecchio, aki kinevezte Venturát tavaly nyáron. Ha nem ugrana be elsőre, hogy valójbában ki is Tavecchio, akkor arra talán emlékeznek, hogy 2014-ben banánzabálós megjegyzései miatt tiltották el fél évre még az amatőrök elnökeként. Azt bírta mondani, hogy az olasz futballt is úgy kellene vezetni, mint az angolt, ahova csak az igazán jó külföldi játékosokat engedik be, és nem az olyan "Opti Pogbákat", akik nem olyan régen még banánt zabáltak Afrikában. Utána meg már a Lazióban futballozhatnak. Joseph Minalára gondolt egyébként, akinek sokan az életkorát vonták kétségbe, amikor a római klub leigazolta. 

Erre csettintett nem sokkal később az edzőlegenda Arrigo Sacchi, aki 2015 februárjában egy díjátadón fejtette ki meglátását, hogy túl sok a néger az olasz futballban, és emiatt az olasz futball bajban van. Később korrigált: „Mindössze arra akartam felhívni a figyelmet, hogy elveszítjük nemzeti büszkeségünket és identitásunkat." Sacchi a mai napig az olasz futball talán legnagyobb megmondóembere, holott 20 éve semmit nem csinál a futballban.

Paolo Cannavaro a múmiázás mellett szintén valami olyasmire utalt, hogy túl sok a külföldi, persze kulturáltabban. "Srácok, nem ma este buktuk el a vb-t. Tizenöt éve buktuk el, amikor egyesek óriási pénzeket zsebeltek be, és összeszedték a futballistákat a világ minden tájáról, hogy aztán azok elvegyék a helyeket az olasz srácoktól". 

Az olaszoknak tehát jól érezhetően komoly bajuk van azzal, hogy légiósok veszik el a fiataloktól a helyet, és sokan ebben akarják látni a mostani kudarc okát. 

Tény, ha csak a Bajnokok Ligájában szereplő olasz csapatokat nézzük, akkor például a Romában és a Napoliban is csak elvétve találunk olasz futballistát, a Juventusban legalább a védelem olasz, javarészt. Ha csak a legutóbbi BL-fordulóban pályára lépő csapatok összetételét nézzük: 

• Napoli-Manchester City 2-4 (két olasz kezdett a Napoliban: a Brazíliából honosított Jorginho és Insigne)
• Roma-Chelsea 2-0 (két olasz kezdett a Romában: De Rossi, Florenzi)
• Sporting-Juventus 1-1 (négy olasz kezdett a Juventusban: Buffon, Barzagli, Chiellini, De Sciglio)

Mi a közös a fenti listában? Igen, De Sciglio kivételével mindannyian kerettagok, vagyis aki játszik és mozdítható az olasz topcsapatokban, az mind ott van a válogatott közelében. 

Az is nagy probléma, hogy az igazi egyéniségek is eltűntek, vagy egyszerűen kiöregedtek. A 2012-es Európa-bajnokságról lehet azt mondani, hogy az utolsó sikeres torna volt az olaszok számára: a spanyolok elleni döntőt elvesztő csapatban legalább volt egy Andrea Pirlo, aki azóta már visszavonult, de ha most, harmincnyolc évesen beáll, valószínűleg még mindig tényező lett volna. Nincs meg az utódja, a középpálya ötlettelensége rémisztő volt hétfőn.

Állóvíz

Bár a pótselejtezős kudarc után elterjedt a hír, hogy Ventura lemondott, ezt végül ő maga cáfolta. Az olasz futballszövetség sem sieti el a döntést, mert Carlo Tavecchio csak szerdára hívott össze szervezeti gyűlést, amin "megvitatják a jövővel kapcsolatos kérdéseket, és mélyen elemzik a történteket", hogy aztán dönthessenek kapitánykérdésben is. Holott a napnál világosabb, hogy Venturát szó nélkül ki kellene rúgni.

És, hogy ki váltsa? A legkézenfekvőbb megoldás nyilván Carlo Ancelotti lenne, a Gazzetta olvasói is őt szavazták meg favoritnak, csakhogy a Bayern Münchentől nemrég menesztett munkanélküli edző nemrég arról beszélt, hogy egy darabig nem szeretne visszatérni hazájába. Más kérdés, hogy egy válogatott melóhoz mit szólna. 

Contét is sokan látnák ismét szövetségi kapitányként, de erre nem sok esély van, amíg a Chelsea edzője, és ha távozik is Angliából, azt inkább egy olasz klubcsapat miatt teszi. A Juventus-edző Massimiliano Allegri, valamint a Zenitnél dolgozó Roberto Mancini neve is felmerült, de egyiküket sem szeretnék az olasz drukkerek.

De ha az olaszok tényleg megújulást és futballforradalmat akarnak, akkor nem szabad Venturánál megállni, hanem mennie kell Tavecchiónak és a hozzá hasonló figuráknak is a szövetségből. Tavecchio elnökké választásakor a volt Milan-futballista, majdnem 30 évvel fiatalabb Demetrio Albertinit győzte le, ha akkor másképp alakul a sorrend közöttük, Olaszország most sanszosan a világbajnokságon van.