
MLSZ-büntetések: hat klub fizet, 1,35 milliót
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén hat klubot összesen 1,35 millió forintra büntetett, így:
- a Haladás-Ferencváros meccs után mindkét klub 250 ezer forintos bírságot kapott a saját szurkolóik szidalmazó rigmusai miatt, emellett a Haladás a rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírást is megsértette,
- 250-250 ezres büntetést kaptak a DVTK-Újpest csapatai is. A miskolciak visszaesők rendezési szabálytalanságban, illetve szurkolóik szidták az ellenfele, az Újpest-drukkerek a szidalmazás mellett pirotechnikai eszközöket is bevetettek.
- a Vasas-DVSC bajnoki után mindkét fél visszaesőként kapott büntetést, szintén a szurkolók szidalmazásai miatt. A hazaiaknak 150 ezer forintot, a debrecenieknek 200 ezer forintot kell fizetniük.
(MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
15 perce
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
1 órája
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság
Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”
tegnap, 20:35
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
1 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55