Pánikbeteg a hollandok vb-ezüstérmes futballistája
Úgy éreztem, őszintén kell beszélnem a problémámról, mert ha a nyilvánossághoz fordulok, azzal segíteni tudok azoknak az embereknek, akik hasonló helyzetben vannak, mint én. Több mint egy éve szorongással küzdök és pánikbetegségem van, emiatt nem tudtam futballozni sem.
Az okai is megvannak, amelyek idáig vezettek, profi játékosként mindig óriási nyomással küszködtem, és hogy megfeleljek, az érzelmeimet próbáltam teljesen kizárni, a csalódottságot a dühöt, a szomorúságot. Az ember ilyenkor azt mondja magának, „nem érdekel”, én is így tettem. Aztán a legnagyobb törést a Torontóból való távozásom jelentette, hosszú távra terveztem Kanadában, szerettem a várost, az embereket. Los Angelesben próbáltam utolérni magam, de nem sikerült és ez ráment az egészségemre.
Minden nap úgy ébredtem fel, hogy nem tudtam, mihez kezdjek az életemmel, A mindennapos edzés és a heti mérkőzések rutinszerű életéből átmentem arra, hogy semmiféle célom vagy rutinom ne legyen. Hat hónappal később elkezdődtek a pánikrohamaim.
Most Amszterdamban újra jól érzem magam, a játék iránti szeretetem továbbra is megvan, így minden erőmmel azon vagyok, hogy mielőbb visszatérjek a pályára.
Az RKC Waalwijk tárt karokkal fogadott és felajánlotta, hogy mindenben segít. A vezetőedzővel és a technikai igazgatóval folytatott beszélgetések után ez csak erősödött bennem és bár még nem tartok ott, de minden nap keményen dolgozom a visszatérésért.
Nem tudom, hogy sikerül-e, de az idő majd megmutatja. Az eredménytől függetlenül viszont rendkívül hálás vagyok a csodálatos segítségért, amelyet mindenkitől kapok az RKC-nél.
Meg akartam osztani ezt mindenkivel, mert ez is az élet része. Nem számít, ki vagy, mindannyian emberek vagyunk, és ez bárkivel megtörténhet.
Nem volt könnyű az utóbbi időszak a számomra, de most sokkal jobban vagyok, és nagyon várom az előttem álló dolgokat” – írta közleményében a jobb hátvéd.