holland válogatott
144 találat az Indexről, és a környékéről.
Megvan Jürgen Klopp első sikere a németekkel, a hollandok pontot mentettek Görögországban.
Eközben Dánia hazai pályán bizonyult jobbnak Wales ellen.
Elrajtolt a Nemzetek Ligája.
A Liverpool volt vezetőedzője lesz az új trénere.
Komoly lehetőségeket lát a holland keretben.
Még hetekig kizárólag rehabilitációs gyakorlatokat végezhet.
„Senki sem annyira csalódott, mint én, vezetőedzőként pedig felelősséget vállalok ezért.”
Pedig az oranje a 2010-es vb-döntő óta nem kapott ki a rendes játékidőben vagy hosszabbításban.
„Fel kell készülnünk, mert nagy mérkőzés lesz” – mondta.
A kvartettet Hollandia nyerte, és készülhet a Marokkó elleni párharcra.
Cristiano Ronaldo könnyek között vonult le a pályáról.
Már az 5. percben vezetést szerzett a vb-esélyes.
2026.06.20. 05:59 Módosítva: 2026-06-21 07:04:41
Kövesse a világbajnokság legfontosabb eseményeit élő hírfolyamunkban!
Nem védekeztek jól a hollandok az első világbajnoki csoportmeccsükön.
Az álmoskás első játékrész után kiváló mérkőzést láthattak a dallasi nézők.
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
A háromszoros döntős a csoportkörben Japánnal, Svédországgal és Tunéziával találkozik.
Klubcsapata a kiesés ellen küzd.
2026.04.01. 10:58 Módosítva: 2026-04-02 04:55:31
Amerre csak járt, sikerek övezték az útját, Zlatan Ibrahimovic csak könnyes szemmel nézhet rá.
Ugyanakkor ha legyőzik Izraelt vasárnap, elődöntőbe jutnak.
2025. december 10., 17:44
Öt góllal volt jobb a házigazda holland válogatott.
2025. november 14., 23:05
Hollandia hajszálra a kvalifikációtól, Horvátország biztosította helyét.
Skócia továbbra is veretlen a világbajnoki selejtezősorozatban.
Dánia jóvoltából igazi gólesőnek lehettek szemtanúi a futball szerelmesei Zalaegerszegen is.
2025. szeptember 26., 20:53
A 36 esztendős középcsatár két éve egy bajnoki mérkőzésen esett össze a pályán.
2025. augusztus 3., 20:16
Fiatal kora ellenére már stabil alapembere a válogatottnak is.
Elsőként emelhette magasba a BEK-trófeát, tagja volt a vb-ezüstérmes csapatnak is.
A németeknek öt gól is kevés volt a spanyolok ellen, a hollandoknak egy öngól is elegendőnek bizonyult.
Nem várt remeklés módosíthatott az angol bajnok tervein.
A kettős emberhátrányban záró olasz válogatott óriási küzdése ellenére alulmaradt.
Kiadták hazájának a Manchester United által is csábított futballsztárt.
Trincao lett a szupercsere – egyúttal kialakult a Nemzetek Ligája elődöntőjének párosítása.
2024. november 24., 19:31
Az egész héten gyakorlatilag nem volt kérdés, hogy címvédés lesz a vége Málagában.
2024. november 23., 02:25
Egészen mások az erőviszonyok, mint egyéni versenyben.
2024. november 20., 14:09
A válogatott pályaedzője gratulált a nemzeti együttes németek elleni pontszerzéséhez.
2024.11.20. 08:25 Módosítva: 2024-11-21 08:43:10
Minden, amit a pénteki Nemzetek Ligája-sorsolás előtt tudni kell, egy helyen.
2024. november 20., 00:22
A holland válogatott remekül játszott, és némi meglepetésre kiejtette a házigazda Spanyolországot.
2024. november 17., 12:28
„Kedden folytatjuk, együtt” – áll a bejegyzésben.
2024. november 17., 10:30
Persze azt is hozzátették, hogy a holland válogatott néhol hanyag játéka megengedhetetlen.
2024.11.17. 01:45 Módosítva: 2024-11-17 17:02:26
Marco Rossi szerint a játékosok döntöttek a folytatásról, Szoboszlai Dominik a könnyeivel küzdött a meccs után.
2024. november 16., 22:48
A házigazda holland együttes a játék minden elemében felülmúlta a mieinket, akik így osztályozóra kényszerülnek.
2024. november 16., 12:59
Magyarokkal alig találkoztunk, voltak olyan hollandok, akiket nem izgat a ma esti meccs.
2024.11.15. 19:17 Módosítva: 2024-11-16 20:22:06
A „tiltás” ellenére több tucat magyar szurkoló utazott Amszterdamba, a hazai szektorokba próbálnak majd bejutni.
2024. november 15., 15:52
A hollandok kapusa, Bart Verbruggen a magyar kontrákban rejlő hatalmas veszélyt emelte ki.
2024. november 14., 07:52
A középpálya belsejében azért lehetnek gondok, és Szoboszlainak is rá kell cáfolnia a kritikusokra.
2024. november 10., 10:53
Visszatérő térdfájdalmai miatt nem tudja vállalni a szereplést.
Ugyanakkor kimaradt több kulcsjátékos sérülés miatt.
2024.11.05. 13:03 Módosítva: 2024-11-06 15:03:42
A Ferencváros fiatal támadója is meghívót kapott a magyar–olasz szakembertől.
„Soha nem lesz még egy olyan futballista, mint Marco van Basten.”
Rasszista megnyilvánulások miatt érkezett a büntetés.
A korábbi csúcsot egy 12 találatos diadal jelentette.
2024.10.16. 08:26 Módosítva: 2024-11-21 13:10:22
Matematikailag még nem kerültük el a fixen kieső pozíciót, de óriási csapás kellene hozzá.
A dinizizmus, valamint válogatottunk játékába látott jelei egy tollvonással kerültek áthúzásra.
Véleménye szerint vízválasztó lesz a hétfő esti bosnyák–magyar Nemzetek Ligája-mérkőzés.
2024.10.12. 12:59 Módosítva: 2024-10-12 21:28:12
Elképesztő munkával sikerült felvenni a versenyt a világ elitjével.
Szoboszlai és Sallai is arról beszélt, a válogatott visszatalált arra az útra, amin sikeresek voltak.
Nikitscher Tamás berobbanása még a kapitányt is meglepte.
2024.10.11. 22:55 Módosítva: 2024-10-12 18:44:43
Sallai Roland góljára a 83. percben emberhátrányban feleltek a vendégek a Puskás Arénában.
Pontosztozkodás lett a vége.
Ellentmond ennek a komáromi drukker. A békés egymás mellett „élés” tipikus esete.