![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Cristiano Ronaldo Manchesterben marad
Véget érni látszik a C. Ronaldo–Manchester United–Real Madrid szerelmi háromszög viharos története. Sir Alex Ferguson határozottan kijelentette: „Az ügyet lezártnak tekintjük, Ronaldo a Manchester United játékosa, és az is marad. Nálunk játszik idén, ez egészen biztos, higgyék el!” A skót mester kijelentését támasztja alá, hogy közben egy portugál lapnak adott exkluzív interjúban Ronaldo is más hangnemben nyilatkozott, mint eddig.
„Ferguson meghallgatta az érveimet, én pedig az övéit, majd úgy döntöttünk, mindkét fél akkor jár a legjobban, ha még egy évet Manchesterben maradok – mondta a Publicónak Ronaldo, majd kitért a legfontosabb részletre: – Mielőtt egyesek azon kezdenének el spekulálni, hogy akaratom ellenére maradok, és nem teszek meg mindent a csapat sikeréért, szeretném leszögezni, bárki ír, vagy mond hasonlót, hazudik. Úgy fogok küzdeni a manchesteri színekért, ahogy mindig is tettem.”
A portugál szélső talán azért is döntött a maradás mellett, mert időközben a Realnál is elfogyott a türelem, és leigazolták a kvázi Ronaldo posztján játszó hollandot, Rafael van der Vaartot. A madridiak lépését elsősorban az indokolta, hogy Ferguson makacsul visszautasította az összes ajánlatot, és kijelentette, ha viselkedése miatt el is adják a játékost, a Realba biztosan nem engedik el.
A klub ragaszkodása jelzés volt a játékos felé is, aki hiába nyilatkozta az elmúlt hetekben többször is, hogy már csak csomagolni tér vissza Manchesterbe, tegnapi interjújában már két kézzel szórta a hamut a saját fejére, amiért a körülötte - sőt elsősorban neki köszönhetően – kialakult helyzet a két klub viszonyának rovására ment.
„Nem a klubok hibája, ami történt, én voltam az, aki a nyilvánosság előtt kijelentettem, hogy klubot készülök váltani, és a Real Madridban kívánom folytatni a pályafutásomat. Ha nem is szándékosan, de végül úgy tűnik, én lettem az oka annak, hogy a két klub között ilyen feszültté vált a viszony.”
A szappanopera lezárult, a Manchester még egy évre megtartotta legnagyobb értékét, a Real pedig kénytelen volt lemondani a marketingfogásnak sem utolsó szélső leigazolásáról. Kérdés, vajon tud-e Ronaldo még olyan szezont produkálni, mint az előző volt, garantálva, hogy esedékes klubcseréje ugyanekkorra csinnadrattával járjon. Nem lesz könnyű dolga, hiszen a szurkolók a történtek után aligha fognak egy emberként kiállni mellette.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)