Bence
11 °C
25 °C

Belülről is csodaszerű volt, hogy a magyar hokisok megnyerték a vb-t

2016.12.20. 08:57

Óriási bravúrt hajtott végre a magyar U20-as jégkorong válogatott azzal, hogy a szlovénokat is legyőzve, a csoportja első helyén végezve megnyerte a divízió I/B-s világbajnokságot és feljutott a második vonalnak számító I/A divízióba, a világ 16 legjobb válogatottja közé.

A magyar válogatott két év alatt két szintet lépett, vagyis egymás után kétszer nyerte meg világbajnoki csoportját.

Fotó: Mudra László / MJSZ

Tette ezt a magyar válogatott a keretében kilenc olyan játékossal, akik még csak 17 évesek, ketten pedig (Vértes Nátán, Révész Marcell) 2000-es születésűek. Öten maradtak a tavalyi, a divízió 2/A-s vb-t nyert csapatból és hozzájuk csatlakozott 11 ifjúsági korú játékos, vagyis jó eséllyel ennek a csapatnak a magja jövőre is együtt küzdhet azért, hogy sikerüljön a második vonalban maradni.

Miért bravúr egy harmadik vonalnak számító világbajnokságot megnyerni?

Olyan csapatokat vertünk, amelyeket általában nem nagyon szoktunk. Itt van például az első meccsünk, az olaszok elleni, amin a magyar válogatott szinte játszi könnyedséggel nyert. Szlovéniát is verte, holott a déli szomszédunk felnőtt csapata rendszeres résztvevője az A csoportos világbajnokságnak. És annak a Norvégiának helyére jutottunk fel, amelyet nagyon ritkán szoktunk előzni.

Nézzük sorban a történeteket. Az olaszokat úgy vertük 5-2-re, hogy már 4-0 is volt a javunkra. Következett a végén nyeretlenül kieső brit csapat, és egy sima 5-1-gyel folytattuk. Az ukránok ellen 1-1 után, az utolsó harmadban ütött két góllal döntöttük el a meccset. Majd következett a lengyelek elleni meccs, amelyen elszenvedtük az első vereségünket.

Az a találkozó nagyon rosszul kezdődött. Vizi Dániel az ötödik perc legelején sérülést okozó palánkra lökésért ötperces és végleges kiállítást kapott. A lengyelek éltek is a lehetőséggel, két percen belül három emberelőnyös gólt ütöttek, ezzel megpecsételve a sorsunkat. Viszont az utolsó húsz percben szenzációsan játszottak a magyarok. A 32. másodpercben szereztük meg a szépítő gólunkat, fokozatosan dolgoztuk le a hátrányt, és ha még egy perc lett volna a meccsből, talán az egyenlítés is összejön, 5-4-es vereség lett a vége, egy harmadban ütött négy góllal.

Aztán a sors valamit visszaadott, az olaszok - akik a tudásukhoz mérten sokkal halványabban szerepeltek - bravúrral legyőzték a lengyeleket, visszaadva ezzel a lehetőséget a magyarok kezébe.

Hihetetlen érzés fogott el, úgy éreztem, kaptunk egy esélyt az égiektől, amit most már nem engedhetünk el. Hittem a csapatban, mert tudtam, képesek vagyunk arra, hogy éljünk egy ilyen lehetőséggel.

Tudtam, ez az utolsó évem az utánpótlásban, és szerettem volna aranyéremmel búcsúzni, így megfogadtam, vért izzadva is, de harcolni fogok” - mesélte a szlovénok ellen 33 lövésből 30-at megfogó kapus, Kiss Bence.

A szlovénok elleni meccs sem indult jól, hiszen a második harmadban volt néhány felesleges szabálytalanság, amelyből emberelőnyös gólokat ütöttek a szlovénok. De a csapatunk megint megmutatta erejét, és sikerült hátrányból visszakapaszkodni, majd a harmadik harmadban 2 perc 26 másodperc alatt három gólt szerezve megfordítani a meccset.

„Srácok, a lengyelek ellen ennél sokkal nehezebb helyzetből már egyszer felálltatok, ha akkor sikerült, most is fog, bízzatok magatokban, hiszen mi is bízunk bennetek! Tegyetek meg mindent tőletek telhetőt, és meg lesz az eredménye. Biztattak minket, hittek bennünk, ez nagyon sokat jelentett" - mesélte Kiss, mit mondott Rick Chernomaz szövetségi kapitány a második harmad utáni szünetben.

Kiss Bence még arról is mesélt, mi lehetett a titka a bravúros fordításnak: „Megfogadtuk az edző tanácsát, és úgy jöttünk ki a jégre, hogy megnyerjük a meccset. Vitt előre a szívünk, a közönség fantasztikus buzdítása, illetve hogy kaptunk egy ilyen esélyt, hogy megnyerhetjük a vb-t. Senki nem akarta elengedni ezt a lehetőséget. Láttam a srácokon, hogy hisznek, hittünk  egymásban, illetve hittek bennünk az edzők, ez lendített át bennünket a holtponton, és mindenki mindenkiért küzdve, igazi csapatként sikerült fordítani."

„Egy sportoló soha nem adja fel, a végsőkig küzd! Ilyen vagyok én is és a csapat is. A második harmad végén sokat segítettek az edzők a  támogatásukkal, láttam a fiúkon az akarást, illetve élénken élt bennem, bennünk, a lengyel meccs forgatókönyve, ahol szerintem ha 2 perccel hosszabb a mérkőzés, megnyertük volna!"

„Tudtam, hogy képes vagyok arra, illetve képesek vagyunk arra, hogy fordítsunk, a meccsnek akkor van vége, amikor a bírók lefújják, 1-3- nál, még csak rövid pihenőre mentünk, hogy felkészüljünk a mérkőzés, és ezzel világbajnokság megnyerésére! Meg sem fordult a fejemben, hogy nem nyerhetünk, hiszen láttam a fiúkban az elszántságot, akarást!"

Óriási bravúr, amely feljutást ért, két év alatt a másodikat, olyan csapatok közé kerültünk, amelyek hokikultúrája jóval előttünk áll. Az majd csak a december végén kezdődő A csoportos vb-n derül ki, hogy ki lesz, aki a legjobbak közül kiesik (a letteknek és a dánoknak van erre a legnagyobb esélyük), de biztosan az ellenfelünk lesz Ausztria, Németország, Franciaország és Kazahsztán. Különösebben nem kell bizonygatni, micsoda erős mezőny ez.

Ez az utolsó lépcsőfok, ez a kapuja a tényleges felnőtt életnek. Itt már szerintem nincs nagy különbség  a lövések között. A taktika az edző függő, minden edzőnek más és más a taktikája, ezt nem lehet felnőttre vagy U20- ra szétszedni."

„Sebesség között még talán van egy pici lemaradás, de ebben a korosztályban is találunk már olyan játékost, aki felnőttek között is simán megállja a helyét, mind sebességben, mind lövésben. Nem is kell messzire mennem hiszen például ilyen játékos Sági Martin, akivel együtt nyertünk most vb-t, és mindketten egy felnőtt csapatban játszunk, Miskolcon" - mesélte el Kiss.

Ami a csapatot illeti nyolcan közülük külföldön, hárman az Egyesült Államokban szerepelnek. A felnőtt válogatottban is szerepet kapott már Garát Zsombor és Stipsicz Bence is, utóbbi a torna legjobb védője lett. A 8-8 ponttal záró fehérvári Péter Andor és a ZSC Lions Zürichben hokizó, még csak 16 éves Révész Marcell harmadik, azaz dobogós lett a pontlistán.

„Úgy gondolom, minden tőlem telhetőt megtettem, kihoztam magamból a maximumot. Természetesen van még mit fejlődni, ezt tudom, és ezért fogok dolgozni.  Ha csak a statisztikát, a száraz számokat nézem, akkor a 92,86%-os teljesítménnyel a kapusok közötti rangsorban első lettem, persze ehhez kell előtted egy jó csapat is, akik sokat segítenek. De nem nagyon szoktam számokkal foglalkozni, csak az elvégzett munkában hiszek!" - tette még hozzá Kiss Bence.

Rick Chernomaz, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya annak idején úgy vállalta az első csapat vezetését, hogy közben az U20-asokkal is együtt dolgozzon. Fontos ezt kiemelni, hiszen a kanadai kapitány felnőttek között is bátran nyúlt a fiatalokhoz, és most egy sikeres válogatott legjobbjaival oldott meg újra nehéz feladatot. 

A világbajnok magyar csapat

Kapusok: Kiss Bence, Kovács Dávid Márk

Hátvédek: Bugár Gábor, Bukor Rajmund, Erdély Botond, Fejes Nándor, Garát Zsombor, Kiss Roland, Sándor Flórián, Stipsicz Bence.

Csatárok: Kiss Patrik, Kiss Zsombor, Kreisz Brúnó, Molnár Dávid, Nagy Ákos, Péter Andor, Révész Marcell, Sági Martin, Szabad Kevin, Szigeti Ákos, Vértes Nátán, Vízi Dániel.

Szakmai stáb. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz. Edző: Kiss Dávid, Svasznek Bence. Kapusedző: Jukka Kontsas. Fizioterapeuta: Bagonya Imre. Erőnléti edző: Puskás Sándor. Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor. Csapatvezető: Nagy Attila.

„Nagyszerű edzőnek tartom! Remek érzéke van a játékosok kiválasztásához, pontosan tudja, hogyan kell felkészíteni a csapatot a következő feladatra, nagyszerű szakember, kiválóan tudja motiválni a csapatot. Sokat tanultunk tőle" - mesélte Kiss Chernomazról, majd azt is elárulta, mit gondol a felnőtt válogatottról, illetve a külföldi karrierről a miskolci kapus:

„Az esély mindenkinek ugyanannyi, rengeteg munka, munka és munka. Tavaly már volt szerencsém meghívást kapni a felnőtt bő keretbe az áprilisi felnőtt vb előtt, és fantasztikus érzés volt ott lenni  Úgy gondolom, ha továbbra is keményen dolgozom, meglesz a gyümölcse. Az az álmom, hogy egyszer úgy kezdődjön egy A csoportos világbajnokságon a magyar csapat bemutatása: 1-es, Kiss Bence!

„Jelen pillanatban a többszörös MOL-liga-győztes Miskolci Jegesmedvék kapusa vagyok, ide köt a szerződésem. Most csak azzal foglalkozom, hogy az idén is  megnyerjük, és minél több lehetőséget kapjak 19 évesen. Persze ki ne foglalkozna azzal, hogy egyszer külföldön,  például az NHL-ben védjen. Nekem is az az álmom, az a csúcs. És van előttem példa, Vay Ádámé, aki bebizonyította, nem lehetetlen, ez megint csak arra inspirál, még többet kell dolgozni, hiszen a céljaidat csak így tudod elérni."

A magyar jégkorongsport folyamatosan fejlődik. Az U18-as válogatott már tavaly megcsinálta azt a bravúrt, amit a juniorok az elmúlt héten, és ennek a csapatnak a zöme jövő áprilisban a szlovéniai Bledben igyekszik majd megragadni a második vonalban, Franciaország, Németország, Norvégia, Dánia és Kazahsztán ellen. Az sem egyszerű feladat. A junior és az ifjúsági csapat is a világ 16 legjobbja között van és reméljük, hogy ez is adhat annyi erőt, hogy a felnőttek is visszakerüljenek oda.