Szilárda
-2 °C
7 °C

Janics szoptatás mellett 40 kilométert evez

2011.10.05. 12:07

A háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Janics Natasa szeptember másodikán szült, alig több mint egyhónapos kihagyás után szerdán tíztől vízre szállt a szegedi Maty-éren.

„Megtartjuk neki az első edzést, és megkezdjük a hosszú utat a londoni olimpiáig. Átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, majdnem olyan állapotban van, mint egy éve ilyenkor” – kezdte az Indexnek Kovács László, a versenyző edzője.

„Az igazat megvallva, egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy elbizonytalanodott a szülés után, hogy inkább a kis Milana mellett maradna. Természetesen nagy pocakkal már nem tudott olyan kifinomult technikával evezni, mint korábban, és van mit csiszolnunk a mozgásán is, de Natasa ösztönösen érzi, miben kell javulnia. Ő tényleg a kajakozásra született, pontosan érzi, hogyan lehet gyorsabb. A szegedi vb alatt is elemezte a többieket, felfigyelt arra, hogy kétszázon új riválisa van Új-Zélandról. Emellett aggódott és izgult a többiekért, az anyaság jelei tehát már akkor jelentkeztek” – folytatta Kovács.

Az edző is ott volt a szülőszoba előtt, el is érzékenyült, mert negyven éve ismeri a családot, hiszen ő volt Natasa világbajnok édesapjának, Milannak az edzője is.

„Végigszaladt rajtam is az a negyven év, ott a kórházban, hiszen szinte én is családtag vagyok. Az is eszembe jutott, milyen boldog lenne Milan, ha ezt láthatná. De sajnos már a győzelmeit sem élhette meg.”

Kovács kifejtette, ugyanolyan fanatikus Natasa, mint édesapja volt, a három gyerek közül ő kapott a legtöbbet a tehetségből, kitartásból.

„Meg konokságból is. Azért nem hazudtolja meg a szerb vérét, szereti az adrenalint. Már két vagy három héttel a szülés után szerette volna megérezni, milyen az, ha emelkedik a pulzusszáma. Elképesztő a lelki ereje és megdöbbentő a motivációja. Korábban, ha megsajnáltam, és mondtam neki, már nem kell elvégezni az utolsó gyakorlatot, mert láttam, hogy alig jut oxigénhez, ő akkor is megcsinálta. Csak azért is. Ez a hangulat pedig a gyerek megszületése után szerintem csak erősödik."

janics2

"Natasa anyatigris lesz, nem fogja tűrni, ha nyávognak mellette, vagy fájdalomra panaszkodnak mások. Egyszerűen nem ismeri a sérülést. Persze az első időszakban okosan kell terhelni, agyonnyomni nem szabad, de mégis kell izom rá, hogy meglegyen a sebessége. A fájdalomküszöböt is fokozatosan szabad csak emelni. Mert az eleje biztosan fájni fog.”

Kovácsnak Janics férjével, Andrian Dusevvel lesz ideje egy kemény alapozáson felkészíteni a versenyzőt, mert vasárnap negyven napos edzőtáborba utaznak Bulgáriába.

„Burgasz mellé megyünk, egy szép kis folyón fogunk erősíteni, súlyzózni, hosszú távot evezni, de a vége felé már résztávokat is megyünk. Biztosan lesz olyan nap, amikor 36-40 kilométert evezünk. Még jó is, hogy Andró is mellettünk lesz, mert egyrészt tökéletes a kapcsolat közöttünk – a kivagyiság egyébként sem vezet sehová -, ő is edző, emellett pszichésen ő tudja legjobban segíteni Natasát.”

A 29 éves Janics édesanyja is utazik, ő is a lánya mellett lesz, hiszen ezen penzumok mellett a kislánynak mégiscsak napi ötször enni kell.

„Azért jó ez a helyszín, mert Szegeddel ellentétben minden egy helyen van, itt lesz a legjobb az időbeosztásunk. Az étterembe csak be kell sétálni, míg otthon könnyebben elmegy az idő.”

Dusev úgy nyilatkozott, mind a négy számra készülnek, Kovács természetesen már két arannyal is elégedett lenne. „A jósok is azt mondják, hát akkor én mást nem mondhatok, hogy erre a kettőre meg is van minden esélye.”

Janics három olimpiai aranyából kettőt Kovács Katalinnal nyert párosban, egyet egyéniben. Egyelőre még nem tudni, összeáll a párosuk, bár a 35 éves Kovács azt mondta a napokban, hogy ő elsősorban négyeshajóban szeretne Londonban versenyezni.