Szabolcs
19 °C
25 °C

Kapufáról bepattintva lesz igazán laza az egészpályás kapusgól

2016.02.29. 20:55

Szombaton a Ferencváros, majd vasárnap a Győri ETO is nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában, majd a többi mérkőzés eredménye után biztossá vált, hogy a két magyar csapat egymás ellen folytatja a negyeddöntőben.

Az ETO Romániában nyert a vártnál kicsit nehezebben, pedig az első félidő hajrájában még magabiztos előnyük volt. Ebben pedig a kapus Kari Aalvik Grimsbö is benne volt, de nem csak remek védéseivel, hanem egy pazar egészpályás góllal is.

A CSM Bucuresti épp visszahozta volna a kapusát, amikor a győrieknél védő 31 éves norvég meglátta, hogy jobb lehetőség is adódik az indításnál. Pedig Heidi Löke is meglépett a román játékosok között, és Nycke Groot is kérte a labdát a kapustól, de ő nem passzolt, hanem dobott.

A próbálkozás majdnem rossz lett, hiszen a labda csak a kapufát érintve jutott a kapuba, de a gól így is meglett – ezzel lett 12-6 a később 24-21-re nyerő ETO-nak.

Nemrég a Győr BL-negyeddöntős ellenfelénél, a Fradinál is volt egy egyészpályás gól – Szikora Melinda a DVSC elleni bajnokin suhintott nagyot.

Budapesti szállások

Fővárosi hotelek, apartmanok, panziók itt!

Balatoni apartmanok

A Balaton idén is várja Önt és családját! Keressen apartmant nyaralásához itt!