Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Szlovénia a kosár-Eb Golden State-je

2017.09.15. 11:24

Szlovénia óriási meglepetést okozott a kosárlabda-Európa-bajnokság elődöntőjében, a címvédő spanyolokat egyszerűen lemosta a pályáról, úgy szórta a triplákat, ahogy a Golden State Warriros szokta az NBA-ben. A hárompontosakra építő csapat végül húsz ponttal, 92-72-re verte Pau Gasolékat. 

A szlovénok már az első negyedben megadták az alaphangot, pár perc után vezetést szereztek, amit aztán át sem engedtek. Sorra dobták a triplákat, az Eb-felfedezettje a 18 éves Luka Doncic volt a csapat vezére (11 pont, 12 lepattanó, 8 assziszt) , de szinte bárki állt a hárompontos vonal mögé, betalált. 

A spanyolok pocsék dobóformát mutattak, a triplákkal volt a legnagyobb bajuk, sorra jöttek le a gyűrűről a kísérletek. A két Gasol fivér duplákból és büntetőkből még úgy ahogy tartani tudta az ellenfelet az első félidőben – négy ponttal voltak csak elmaradva (49-45) –, de a szlovénoknak még maradt tartalékuk.

A második félidőben jóval több lehetőséget kapott a 15 ponttal záró Goran Dragic, aki bárhonnan, bármit bedobott, veszélyes volt távolról, de a spanyol magasemberek között is feltalálta magát: az extázisban játszó kosaras két center között saját lepattanóját szedve is szerzett pontokat. Vagy éppen elhasalva dobott triplát.

Szlovénia három negyeden át a hárompontosokból élt (összesen 14-et dobtak be), közel 70 százalékkal találtak. Ezt a mutatót rontották le a még mindig egész jónak számító 56 százalékra. Amikor már nagy volt az előnyük, könnyebben eresztették el a dobásokat Dragicék. A spanyolok végig bénultan játszottak, a végén már a centereik sem tudtak dominálni.