Mindenkit meglepett, de történelmet fogunk látni a következő napokban

KARL6864
Egészen biztosan történelmet látunk a következő napokban az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjében. A Denver Nuggets történelme első bajnoki címéért küzd, míg a Miami Heat korábban ugyan nyert már három alkalommal, viszont a playoffba nyolcadik kiemeltként jutott csapat még soha nem emelhette magasba a trófeát. Pedig sokáig úgy tűnt, a Miami másik értelemben írhat történelmet, és bukhatja el 3–0-ról a keleti döntőt, de mégsem így történt. Kérdés, mit tartogatunk számunkra a mindenképpen történelmi jelentőséggel bíró döntő?

Vannak csapatok, amelyek egyszerűen szeretik, ha mindenki lenézi őket, és az esélytelenek nyugalmával vágnak neki a párharcoknak. Nos, a Miami Heat pont ilyen, és a három százalék(!) esély, amit nekik adtak a Boston elleni konferenciadöntőben, elég volt számukra a sikerhez. A címvédő már sokkal korábban kiesett, míg LeBron Jamest életében először söpörték ki a rájátszásból, így itt az ideje, hogy kitárgyaljunk mindent, ami NBA.

A Sportcast kosárlabdával foglalkozó különkiadásában vendégeink Tóth Attila „Light”, az MKOSZ sajtóreferense és Palotai Barnabás, az Index sportrovatának munkatársa voltak.

Az epizódban többek között kitárgyaltuk:

  • merre tovább LeBron James és a Lakers számára, miután kisöpörte őket a Denver;
  • miben bízhat a nagydöntőben a Miami Heat;
  • melyek lehetnek a verhetetlennek tűnő Nuggets gyenge pontjai;
  • tekinthetjük-e Nikola Jokicsot a valaha élt legjobb európai kosárlabdázónak;
  • és mik lehetnek a csütörtök hajnalban rajtoló finálé kulcspárharcai. 

Az Index Sportcast elérhető az Apple Podcasten és Spotifyon is, a korábbi adásokat ide kattintva hallgathatja vissza.

(Borítókép: Tóth Attila. Fotó: Karip Tímea / Index)