Levente, Irén
19 °C
35 °C

Benedek még nem szűkítette az Eb-keretet

2015.12.27. 16:02

 Benedek Tibor szövetségi kapitány még nem szűkítette a januári, belgrádi vízilabda Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott keretét, három játékos azonban így sem utazik el a csapattal a horvátországi edzőtáborba, írja az MTI.

A műtét után lábadozó Hárai Balázs, valamint Jansik Dávid és Tóth Márton marad Budapesten, míg a többi csapattag háromnapos edzőtáboron vesz részt Zágrábban, és négyszer kétkapuzik a világbajnoki ezüstérmes hazaiakkal.

"Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ők nem lehetnek ott az Európa-bajnoki keretben, azt, hogy ők most itthon készülnek három napig, nem értékelném túl" - idézi a szövetség honlapja Benedeket. A szövetségi kapitány kifejtette: még mindig vannak nyitott kérdések, amelyek miatt csak a zágrábi edzőtábor után szűkíti a keretet.

"Nekünk most az volt a fontos, hogy felkészüljünk arra, hogy a horvátokkal négy jó kétkaput játsszunk, és úgy érzem, ez sikerült. Tudjuk, mit akarunk játszani, úgy megyünk oda, hogy tisztában vagyunk, mit kell csinálnunk. Hétfőn reggel lesz az első kinti edzés, este pedig az első kétkapu". Benedek az elmúlt néhány nap munkáját jónak értékeli, sok mindent tudott gyakorolni a csapat, és a karácsonyi időszak ellenére is mindenki százszázalékosan komolyan vette a gyakorlásokat.

A kontinensviadal előtti utolsó erőpróba a január eleji (3-5.), győri Volvo Kupa lesz, ott már az Eb-keret játszhat.

    A magyar válogatott zágrábi kerete:
Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Lévai Márton (Debreceni VSE), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda) - kapusok
Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Bedő Krisztián (mindannyian ZF-Eger), Varga Dénes, Varga Dániel, Vámos Márton, Kis Gábor, Mezei Tamás (mindannyian Szolnoki Dózsa-Közgép), Salamon Ferenc, Bátori Bence, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós (mindannyian A-Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo)