Nyert az Eger a vízilabda-BL-ben
Megszerezte második győzelmét a ZF-Eger a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájának 2015/16-os idényében: a sorozat ötödik fordulójában szerdán a vendég német Spandaut verte.
A Bajnokok Ligája hatos döntőjét, a Final Sixet Budapesten rendezik június 2-4-én. A finálénak - mint leendő házigazda a hatos csoportjában elért eredményétől függetlenül - automatikusan résztvevője az Eger. Az egriek csoportjából éppen ezért csak két csapat juthat be a BL zárószakaszába, míg a B csoportból három csapat szerepelhet majd Budapesten.
Fantasztikusan kezdett, mégis kikapott 14-11-re a Szolnok a címvédő, továbbra is hibátlan olasz Pro Recco otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájának ötödik fordulójában.
A magyar bajnokcsapat fantasztikusan kezdte a mérkőzést, hiszen kevesebb mint öt perc alatt 5-0-ás előnyre tett szert. A címvédő - és nyolcszoros győztes - ugyanakkor nem tört össze, és megkezdte a felzárkózást. A Pro Recco szerb sztárjátékosainak, Andrija Prlainovicnak, Dusan Mandicnak és Filip Filipovicnak köszönhetően már a harmadik negyedben utolérte, majd le is hagyta a Szolnokot.
A zárónegyedben a szerb csapat végleg eldöntötte az összecsapást, így 14-11 lett a végeredmény, a találkozó legeredményesebb játékosa az ötgólos Mandic lett.
Bajnokok Ligája, 5. forduló:
B csoport:
Pro Recco (olasz) - Szolnoki Dózsa-Közgép 14-11 (1-5, 4-2, 5-2, 4-2)
--------------------------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Aleksic 3, Younger 3, Gocic 2, Vámos, Kis G., Madaras 1-1
A-Híd-OSC-Újbuda - Galatasaray (török) 13-4 (4-1, 2-1, 5-2, 2-0)
---------------------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Bátori 4, Juhász 2, Hegedűs, Decker Á., Gór-Nagy, Graham, Német, Dr. Brguljan, Nagy Á. 1-1
A csoport:
ZF-Eger - Spandau (német) 10-7 (3-2, 3-2, 2-0, 2-3)
---------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Hárai 2, Erdélyi, Angyal, Vapeski, Szivós, Biros, Bedő, Cuckovic, Hosnyánszky 1-1
Bajnokok Ligája, 5. forduló, A csoport:
ZF-Eger - Spandau (német) 10-7 (3-2, 3-2, 2-0, 2-3)
a magyar csapat gólszerzői: Hárai 2, Erdélyi, Angyal, Vapeski, Szivós, Biros, Bedő, Cuckovic, Hosnyánszky 1-1