Svájcban betiltanák a Google Street View-t

2009. augusztus 25., kedd 14:25 |

Több földrészt bejártak már a Google autói, amelyek a Street View panorámaképeit készítik, de eddig itt ütköztek a legnagyobb ellenállásba. Már a negyedik európai ország tartja adatvédelmi szempontból aggályosnak a járókelők és a járművek lefényképezését.

A Google utcanézeti panorámaképei sértik a svájci adatvédelmi törvényeket, mert a cég nem rejti el megfelelően a járókelők személyazonosságát, jelentette ki Hanspeter Thuer szövetségi adatvédelmi biztos a múlt hét végén. Thuer azt követeli a Google-től, hogy vegye le az internetről a Street View-t úgy, ahogy van, és addig ne is indítsa újra a szolgáltatást, amíg meg nem győződik róla, hogy a képek eleget tesznek a svájci adatvédelmi előírásoknak.

„Számos arcot és rendszámtáblát nem takartak ki, illetve rosszul homályosították el őket” – írta a biztos közleményében.

Hétfőn Thuer találkozott a Google képviselőivel, de a tárgyalások nem hoztak eredményt: a biztos hivatala az AP-nek azt mondta, számos kérdés nyitva maradt a megbeszélésen. A cég válaszközleményében bejelentette, hogy további találkozókon szeretné demonstrálni a magánszféra védelmében alkalmazott eszközeit.

Azonnal zárják be!

Az adatvédelmi biztos hirtelen tiltakozása egybeesik azzal, hogy a hétvégén a Neue Zürcher Zeitung megírta, hogy egy parlamenti képviselőt fedezett fel a Street View képein, amint egy szőke nővel sétál.

ruedi alex
Ruedi Noser és asszisztense, Alexandra Thalhammer

Az FDP-s Ruedi Noserről, aki egyébként nős, kiderült, hogy az asszisztensével, Alexandra Thalhammerrel volt (egyébként a Facebookon is ismerősök), a képviselő viszont annyira felháborodott az eseten, hogy a Google Street View azonnali bezárását követelte, egészen addig, amíg a Google nem tudja száz százalékos biztonsággal megakadályozni a Street View-n szereplő járókelők azonosíthatóságát. Ezt a nyilatkozatot követte rövidesen az adatvédelmi biztos hasonló tartalmú tiltakozása.

Bár a Google automatikus eszközökkel igyekszik kitakarni az arcokat és a rendszámokat, kétségtelen, hogy a végeredmény nem mindig tökéletes, mint az egy találomra kiválasztott zürichi utcakép-részleten látszik:

zurich 450

És ha valaki a tökéletes azonosíthatatlanságra törekszik, az sem biztos, hogy elég az arcokat kitakarni. Az alábbi, szintén zürichi Street View-képen például látszik, hogy a Google elhomályosította ugyan az arcokat, mégsem kizárt, hogy a járókelőket ismerőseik azonosítani tudják testfelépítésük, ruházatuk vagy más látható ismérveik alapján.

zurich1 450

A Google a Street View-val nem először fut bele az adatvédelmi szakértők rosszallásába. Japánban azért kellett újrakezdeni a fotózást, mert a kamerák átláttak a magánházak kerítései fölött; Görögországban a képek tárolása és a járókelők tájékoztatásának hiánya miatt tiltakozott az ottani adatvédelmi hatóság; Németországban a hamburgi adatvédelmi ombudsman tiltakozott a Street View ellen.

svmap450
Kékkel, ahol van Street View, pirossal, ahol van, vagy lenne, de problémás

A magyar adatvédelmi biztos, Jóri András szintén aggályosnak tartja az utcák lefényképezését, így a Google június közepén szép csöndben úgy döntött, hogy bár a panorámakamerával felszerelt autók május elején itthon is elkezdték a fotózást, a helyzet tisztázásáig nem fényképezik tovább Budapest utcáit.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Tolvajokat fülelt le a Google Street View - 2009.06.21.
Egy holland fiút kiraboltak, de megtalálta a támadás előtti pillanatokban készült képet az elkövetőkről.
A Google Budapesten is leállította a Street View-t - 2009.06.19.
Az adatvédelmi biztos aggályosnak tartotta a projektet, mire a cég önként felfüggesztette a fényképezést.
Az Index felkerült Budapest térképére - 2009.06.18.
A román Norc bedigitalizálta a fővárost, mi ott voltunk, és rajta vagyunk.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!