Nyílt forráskódra tért át a Fehér Ház

2009. október 27., kedd 14:43 |

A nyílt kormányzás jegyében Obama új tartalomkezelő szoftvert vezetett be a Fehér Házban.

Az amerikai kormányzati adminisztráció, a Fehér Ház honlapja szombat óta nyílt forrású  tartalomkezelő szoftvert használ, a Drupalt, mely egy PHP-ben írt, nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszer és fejlesztői keretrendszer. Az átállást Obama elnök médiacsapata szorgalmazta, akik a Fehér Ház webes megjelenését szeretnék megváltoztatni annak a programpontnak a jegyében, melyben az új elnök az e-kormányzás kiterjesztését és széles körűvé tételét ígérte. A Drupaltól nagyobb rugalmasságot és biztonságot, illetve az interaktív lehetőségek bővülését várják.

A váltás – melyet az érintettek úgy írtak le, hogy „az épület lebontása nélkül cserélték ki az alapozást” – komoly eredmény a nyílt forrású közösségnek – habár a tudósításokban épp azt igyekeznek elmagyarázni az ilyen ügyekben tájékozatlan polgároknak, hogy miért is biztonságosabb egy nyílt forrású rendszer egy kereskedelminél. Illetve azt is megemlítették a hivatalnokok, hogy az eddiginél olcsóbb lesz a működtetés, mivel egy, az eddiginél sokkal kisebb informatikuscsapat gondozza majd az oldalt. A döntésnek természetesen elvi tartalma is van, hiszen Obama minden eddiginél nyitottabb és átláthatóbb kormányzati munkát ígért a választóknak, és mi jelképezhetné ezt jobban – sütötték el a PR-os viccet a médiacsapat tanácsadói –, mint az, hogy bárki szabadon betekinthet a Fehér Ház honlapjának kódjába.

A projektet megvalósító egyik alvállalkozó az Acquia, melynek alapítója Dries Buytaert, a Drupal kifejlesztője, a hírt közlő blogjában arról is beszámol, hogy a kormányzatban már több helyen is alkalmazzák a nyílt forrású tartalomkezelő rendszert.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A Windows bűneivel kampányolnak a szabad szoftverek szószólói - 2009.10.09.
Az Microsoft új operációs rendszerének premierje apropóján indított kampányt a zárt szoftverek ellen a Free Software Foundation.
Nyílt forráskódra viszik az uniós önkormányzatokat - 2009.06.05.
Temetkezési folyamatokat kezelő és iskolai adminisztrációt segítő szoftverek is elérhetőek az Európai Unió portálján, ahol a nyílt forráskódú közigazgatási szoftvereket gyűjtötték össze.
A nyílt forráskód a válság magyar nyertese - 2009.04.02.
A közintézmények 12 milliárd forintért szerezhetnek be nyílt forráskódú szoftvereket.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyaraljon Tunéziában!
Akciós tengerparti utazások - Tunézia 36.900 Ft / fő / 7 éjtől