Kvarcjátékos nosztalgiázás a Csokiban
Aki kimaradt a nyolcvanas-kilencvenes évek játékipari pörgéséből, vagy olyan fiatal, hogy már PlayStationön kezdte videojátékos pályafutását, az vasárnap még kicsit behozhat a lemaradásából: egy rákospalotai kiállításon több mint húszéves konzolokkal, kvarcjátékokkal és hobbiszámítógépekkel lehet játszani.
Kezemben a Sega Master System kontrollere, előttem egy monitornak is kicsi kijelzőn az After Burner repülőgépe. A játék most sem megy jobban, mint 1987-ben, amikor a program debütált: a harmadik pályáig jutok, de addigra már szédülök attól, ahogy a repülő előtt billeg a táj. Mellettem Huszti kolléga a Wizard of Wor Commodore 64-es változatába feledkezik bele: az 1983-as lövöldözős marhaság azon ritka játékok közé tartozik, amikkel ma is olyan élvezetes a játék, mint akkor, amikor megjelent.
Rákospalotán vagyunk, a Csokonai Művelődési Központban. A „Csoki” szent hely ez a magyar videojáték-kultúra történetében; olyan, mint a táltoshívőknek a Pilis vagy az Apple Gyülekezetének az a garázs, amiben Jobs és Wozniak összerakták az Apple I-et. A nyolcvanas években itt számítógépes klub üzemelt, és minden évben megrendezték a Computer Karácsonyt – sok magyar játékfejlesztő és szakújságíró kezdte itt a karrierjét.
Magángyűjteményből a művházba
A művházban ezen a hétvégén régi konzolokat, kvarcjátékokat és hobbiszámítógépeket (így nevezték anno a C64-et és társait) lehet megtekinteni, sőt kipróbálni. A kiállításról süt az amatőrizmus, de a lelkesedés is. „Kitesszük a gépeket, aztán örülünk” – mondja Szakács Gábor, a kiállítás főszervezője (aki a Guru című játéklapban SakMan néven futott annak idején).
A civilben egyébként reklámgrafikával és honlapkészítéssel foglalkozó Szakács 5-6 éve kezdett régi játékgépeket gyűjteni. Pár éve aztán művelődésszervező felesége – akit egyébként egy Computer Karácsonyon ismert meg – szóvá tette, hogy annyi a régi kütyü már a lakásban, hogy kitelne belőlük egy kisebb kiállítás. A szót gondolat, majd tett követte: tavaly egy hétvégére megnyílt az első Retro Video- és Kvarcjáték-kiállítás, idén pedig a második.
Persze még van hova fejlődni, a kiállított hard- és szoftverek nagyjából hetven százaléka ugyanis Szakács gyűjteményéből került ki. Pedig a szervező becslése szerint Magyarországon csak a kvarcjátékgyűjtők száma száz fölött van, a régi konzolokat, hobbiszámítógépeket és játékokat gyűjtők pedig akár ezren is lehetnek – és bizonyára mindegyiküknél akad valamilyen ritkaság, amelyiknek volna helye egy ilyen kiállításon. Azért a tárlat így is megtölt két termet és egy előteret, és időutazásnak nem rossz, máshol nem nagyon lehet ilyesmit látni Magyarországon. „Száz kilométerről jöttünk vonattal, kimondottan erre hoztam a gyereket” – mondja egy anyuka. Megkérdezem, hány éves a lurkó, és kicsit zavarba jövök, amikor megtudom, hogy húsz.
Tízkilós laptop és szovjet kvarcjáték
Az időutazáson persze ott vannak a kötelező darabok, például a nyolcvanas évek két legsikeresebb hazai játékplatformja, a ZX Spectrum és a Commodore 64 (és persze az a rohadt magnókazettás egység, amin mindig állítani kellett a magnófejet). De ezeknek ritkább mutációival is lehet találkozni, például az SX64-gyel, ami a C64-nek egy hordozható változata volt, amolyan őslaptop – már amennyire laptopnak lehet nevezni egy több mint tízkilós bőröndöt, amin egy pindurka, öthüvelykes kijelző virít. Akárcsak a kiállított gépek többsége, még ez is működőképes.
A konzolok között több mint harmincéves gépek is akadnak: a Magnavox Odyssey2 például 1978-as, az Atari VCS (amit később átkereszteltek Atari 2600-ra) pedig egy évvel öregebb. Az Ataritól egyébként a nagy bukás Jaguar is kint van (én először láttam ilyet élőben), de látni már obskúrus konzolokat is: a várható Sega- és Nintendo-kütyük mellett van még gép az Intellivisiontől és a Texas Instrumentstől is – ezek itthon szinte teljesen ismeretlenek. Ritkaságszámba megy még a Sega Katana is, a Dreamcast konzol fejlesztői változata.
A magyar gépeket természetesen a Videoton tévéfocija (a Pong nevű sikeres videojáték hazai klónja) képviseli, és olyan, a nyolcvanas évek oktatásában előszeretettel használt gépek, mint a Primo, a HT-1080Z vagy a Homelab (ez utóbbi a kiállítás egyik igazi ritkasága). Odébb egy kisebb termet megtöltenek a kvarcjátékok, leginkább a Nintendo Game & Watch sorozata és klónjai. A klónok között akad szovjet mutáció is, a No, megállj csak! nyulával és farkasával.
Az egyik kézikonzolon pedig a Puck Man feliratot látom – ez volt Pac-Man eredeti neve, Japánban így jelent meg a játék, csak az amerikai premierre a Namco átkeresztelte, mert tartott attól, hogy a játéktermek vicces kedvű látogatói F betűvé alakítják az első P-t. A pálmát viszont egy 1984-es, felhúzós „kézikonzol” viszi el, amiben nincs elektronikai alkatrész. Tisztán mechanikusan működik: a júzer felhúzza, játszik vele, megint felhúzza, megint játszik vele. GOTO 10 – ahogy annak idején a Commodore-tulajok mondták.
Felnőnek a gyerekek
A kiállítás tehát kezdetnek nagyon is megteszi, de még lehetne bővíteni. Szakácsnak vannak is ilyen tervei, jövőre már vásárt is szeretne a kiállítás mellé. És persze biztos több lenne a látogató, ha nem Budapest szélén rendeznék meg (hanem például az anno játékmásoló-partijairól elhíresült Pecsában), de mint mondtam, a Csoki szent hely, még ha a hangulata már nem is olyan, mint húsz-harminc éve.
II. Retro Video- és Kvarcjáték-kiállítás
Csokonai Művelődési Központ, XV. kerület, Eötvös u. 64-66.
Nyitva március 21-én 10-18 óráig
Belépők: diák 300, felnőtt 500, családi 1200 forint
„Akkoriban a BNV-n mindig tolongás volt azoknál a standoknál, ahol ki tudtak tenni egy számítógépet. És egy otthoni gép sokkal drágább volt a fizetésekhez képest, mint ma. Én akkor láttam csak C64-et, ha a haverom kölcsön adta, én pedig cserébe odaadtam a NES-emet. De éppen ezért megvolt a bennfentesség érzése, ami elveszett azzal, hogy a játékok mainstreammé váltak” – fogalmaz Szakács. „Ma már a gyűjtésben élem ki magam, a munka és a család mellett nem nagyon van időm játszani.”
