Eleonóra
-1 °C
12 °C

Idén 25 éves a Commodore 64

2007.12.29. 16:18
1982-ben a szocialista blokktól nyugatra a játékterem akkori csodáitól – Pac Man, Galaga és társai – lenyűgözött gyerekek ZX Spectrumot, Apple II-t vagy Atari 2600-at kértek a Jézuskától. Az igazán előrelátók azonban Commodore 64-ért nyúzták a szüleiket: nemcsak azért, mert az akkor pár hónapja piacon levő gép által produkált kép és hang sokkal alkalmasabb volt játékra, mint a konkurens masináké, hanem azért is, mert a később csak C64 és C=64 rövidítésekkel illetett kütyü jóval olcsóbb volt a rivális számítógépeknél, ezért a felmenők ellenkezését is könnyebb volt legyűrni. Az Index tiszteleg a legsikeresebb otthoni computer előtt.

Természetesen én is karácsonyra kaptam a C64-emet, bár csak öt vagy hat évvel a gép debütálása után. Fater napokig számolgatta, hogy miként lesz a Mariahilferstrassén a családi vagyonból hűtőláda és új cipők mellett még számítógép is, és hogyan úszhatja meg, hogy az anyósát is vinni kelljen a fejenként kivihető schillinglimit miatt. Végül ő lemondott a cipőről, és ezzel mindkét problémát megoldotta: a kirakatán óriási "beszélünk magyarul" felirattal kérkedő osztrák műszaki bolttól egy Commodore 64 utazott velünk hazáig a negyedik ülésen.

Egy maroknyi dollárért

Akkor a platformot már újra gyártották: 1985-ben ugyanis a Commodore cég többször leállította a modell gyártását, mert azt gondolta, hogy az amerikai piac már nem nagyon vesz fel több C64-et. Európában azonban még csak ekkor futott be igazán a gép, megteremtve a videojáték-fejlesztés iparszerűvé válásához szükséges kritikus tömeget. Végül 1994-ben gördült le az utolsó C64 a futószalagról: bő egy évtized alatt 30 milliót adtak el belőle, amivel máig tartja a legsikeresebb számítógép Guinness-rekordját.

A fényes karriert egy jó üzleti érzékkel megáldott, agresszív cégvezető, Jack Tramiel indította el. Tramiel 1954-ben alapította a Commodore-t, és eleinte írógépek javításával és irodabútorokkal foglalkozott. Érdeklődött az elektronika újdonságai iránt, ezért később a cég kínálatába bekerültek a digitális órák, a szövegszerkesztő gépek, és az első üzleti számítógépek. A hetvenes évek második felében Tramiel már saját computer készítésén gondolkozott: 1976-ban megvásárolta a MOS Technologies nevű csipgyártót, 1980-ban pedig bemutatta a VIC-20-at, a Commodore 64 elődjét. A gép sikeres volt – pár év alatt egymillió darabot vettek belőle –, de legnagyobb haszna abban rejlett, hogy Tramiel felismerte a gépre készült játékok korlátait.

A VIC-20 reklámja William Shatnerrel, azaz Kirk kapitánnyal

A számítógép utódja, a VIC-40 már kifejezetten játékokhoz készült célarchitektúra volt, és ugyanaz a Robert Russel dolgozott rajta, aki a VIC-20-at tervezte. A MOS Technologies szakemberei, Al Charpentier és Robert Yannes egy grafikus csipet, a VIC-II-t és a SID audiocsipet tervezték a masinához. 1981 novemberére elkészült az első prototípus, és 1982 elején a Consumer Electronic Show-n Tramiel bemutathatta a közben Commodore 64-re átkeresztelt VIC-40-et. A sajtó ovációval fogadta a C64-et. Nagyjából 1 megahertzes, 8 bites processzor, 64 kilobájt memória, 16 színű grafika, kétféle (160*200-as és 320*200-as) felbontás, három hangcsatorna, mindez csupán hatszáz dollárért – már ekkor sejteni lehetett, hogy a gép vetélytársai bajban lesznek.

A computer szeptember elején került a boltokba az ígért 595 dolláros áron. Az amerikai piacon az Atari 400-as és 800-as modelljei, illetve az IBM PC és az Apple II voltak a legfontosabb riválisok (egyébként korábban a Commodore-nak lehetősége lett volna felkarolni az Apple-II-t, de nemet mondtak az Apple-nek). Az IBM gépét és az Apple II-t négyszámjegyű összegért lehetett megkapni, az Atari 800 pedig 899 dollárba került ekkor, ráadásul ezek a gépek grafika és zene tekintetében is elmaradtak a Commodore üdvöskéjétől. A C64 olcsóságának titka a gazdaságban vertikális integrációként ismert jelenség volt: a Commodore igyekezett a termelési folyamat minden szintjén képviselnie magát, a MOS csipgyártó mellé vásárolt egy félvezetőgyárat és több kisebb üzemet, míg végül sikerült a C64 gyártási költségét 135 dollárra szorítania. Ezen kívül Tramiel igen agresszív üzletpolitikát alkalmazott, és igyekezett árban jelentősen a vetélytársak alatt maradni, amit persze a C64 reklámjaiban is hangsúlyozott.

Korabeli C64-reklámok

A C64-et ezen kívül legtöbb riválisával ellentétben nemcsak szaküzletekben, hanem játékboltokban és szupermarketekben is lehetett kapni, és mivel tévére lehetett kötni, monitort sem kellett venni hozzá. Tramiel azonban tudta még fokozni a nyilvánvaló fölényt. A széleskörű értékesítés miatt 1983 januárjában már 400 dollárért meg lehetett venni a gépet, néhány hónappal később azonban a cég olyan akcióval állt elő, ami alapjaiban rengette meg a piacot: minden C64-et vásárló vevőnek 100 dollárért beszámították a régi számítógépét. Néhány leleményes forgalmazó ezt kihasználta, és olcsóbban adta a C64-et, ha a vevő vitt mellé egy 100 dollárnál olcsóbb kifutó modellt is. A vevő örült, a forgalmazó lefölözte a különbözetet, a piac pedig átélt egy súlyos krachot, amiből csak a Commodore jött ki jól, megsemmisítve olyan konkurenseket, mint a Texas Instruments. 1983 júniusában már 200-230 dollár körül mozgott a gép ára, Tramiel viszont év végén távozott a cégtől – módszereivel kivívta a cég főrészvényese, Irving Gould ellenszenvét.

Könnyfakasztó emlékek a galériában – kattintson!

Még a szívás is élmény volt

A C64 ekkor már sínen volt, havi több százezer gépet gyártottak, a Commodore pedig a piac 40 százalékán terpeszkedett. A szintén idén 25 éves brit gép, a játékra is kiválóan alkalmas ZX Spectrum miatt ugyan a C64 nehezebben tudta bevenni Európát (hazai pályán 399 font volt a kezdőár, a Spectrumot pedig már 175 fontért lehetett kapni), de hosszú távon a gyorsan csökkenő ár és a szoftverkínálat eldöntötte a versenyt. Szoftverben pedig a C64 verhetetlen volt: összesen körülbelül tízezer különböző, kereskedelmi forgalomba került program készült rá, ezek többsége természetesen játék volt. Ez volt a játékipar aranykora, amikor az iparszerűvé válás még nem fojtotta meg a lelkes amatőröket, amikor egy játékot még egy-két ember készített: egy Raffaele Cecco nevű olasz srác például összedobott egy príma lövöldözős programot, a Cybernoidot, és a jogdíjakból vígan vett egy Ferrari Testarossát – ma ez már elképzelhtetlen lenne.

Az egykori C64-tulajdonosok hajlamosak sóhajtozva megjegyezni, hogy igen, akkoriban még tudtak játékokat írni, de minden túlzás nélkül elképesztő, hogy milyen csodák fértek bele a 64 kilobájtos memóriába. Last Ninja, Impossible Mission, Defender of the Crown, Laser Squad – sokáig lehetne sorolni a klasszikusokat, felidézve olyan mémeket, mint a Wizard of Worban a páros játék, ahol természetesen MINDIG véletlenül lőttük le a szörnyek helyett a haverunkat. Az első magyar sikerek is ekkor születtek: az Impossible Mission második része a Novotrade-nél készült, Rátkai István kalandjátékainak nevét pedig minden valamirevaló egykori C64-es álmából felébresztve is sorolja (ÁLOMBÓL FELÉBRED, SOROL JÁTÉKNÉV, ugye).

De az élmény részét képezték a játékokhoz kapcsolódó rituálék is. Aki lemezes meghajtó helyett magnós egységgel volt megátkozva, egészen biztosan sokat szívott a különböző magnófejállásokkal rögzített programokkal. Én például a fejállító kis csavarhúzómra applikáltam egy pöcköt, és amikor sikerült betöltenem például a Fighter Bombert (utántöltős, ezeket 15 helyett 100 forintért adta a dealerem), akkor a magnóra karcoltam egy vonalat a pöcökkel párhuzamosan, és odaírtam, hogy Fighter Bomber. El lehet képzelni, hogyan nézett ki a magnóm 50-60 játéknév után. A másik módszer a betöltéskor a képernyőn megjelenő csíkok figyelése volt, ezek ugyanis a csavarfej állításával változtak, és értő játékos ebből vissza tudott következtetni, hogy mikor áll jó helyen a magnófej – egy generáció szeme romlott el így. Na és a mikorkapcsolós joystick, arra emlékeznek? (Valójában mikrokapcsolós, az elnevezés amolyan korai IT-humor volt, mert a joystick mikor kapcsolt, mikor nem.) És a tápegység, ami 5-6 óra után túlmelegedett, és olyankor negyed órára a mélyhűtőbe kellett tenni? Hát hol van ezekhez a szívásokhoz képest egy mai alaplapcsere vagy egy Windows-újratelepítés? Szóval nem kell csodálkozni, ha az egykori C64-esek szeme kissé elfelhősödik, amikor azt mondják nekik, hogy Test Drive vagy Maniac Mansion.

100 C64-játék 10 percben
Wizard of Wor
Last Ninja

8 bit forever

A C64 aztán annyira meghatározta a Commodore profilját, hogy Tremiel távozása után a cég sokáig nem is tudta jól (vagy inkább: jó érzékkel) követni az iparág fejlődését. A C64 inkább a játékosok gépe volt, mint a hobbiprogramozóké (bár egy számítógépes-művészeti szubkultúra, a demoscene e gépen is alkotott maradandót), az 1984-ben megjelent Commodore Plus/4 ezen segített volna, de stratégiai baklövésnek bizonyult, hogy a gép nem volt kompatibilis a C64-gyel. Zsákutca volt a Commodore 16 is (százdolláros tanulógépnek szánták, de a vásárlók inkább kétszer ennyiért vettek C64-et), és rövid életű volt SX-64 modell is, ami az első színes képernyős, hordozható számítógép volt. Az emberek ekkor még nem akartak laptopot – főleg olyat nem, aminek 5 inches a monitora, viszont több mint tíz kiló és 1600 dollárért annyit tud, mint egy C64-es. A Commodore végül 16-bites gépekkel, az Amiga sorozattal ért még el jelentősebb sikereket, de sorozatos rossz piaci döntések után 1994-ben becsődölt. A C64 négy évvel élte túl legnagyobb egykori riválisát, az 1990-ben leállított ZX Spectrumot – ha azonban kicsit körbenézünk a neten, az a benyomásunk támadhat, hogy a platform nagyon is él.

A gép emlékét ugyanis nem csak nosztalgikus sóhajok és az idei születésnapra rendezett kiállítások őrzik, és még csak nem is a Terminátor című film (amiben a T-800-ast játszó Arnold Schwarzenegger látóterében C64-es utasítások és dumpok futottak). Rengeteg C64-es rajongói oldalról lehet a gép működését emuláló programot és régi játékokat letölteni, és a demopartikon külön kategóriát kapott a C64. A programozói vénával megáldott fanatikusok több száz játékot írtak a platformhoz az ezredforduló után is, de hardvereket is bütyköltek hozzá, többek között flashkártya-olvasót vagy Ethernet kártyát. Egy Jerri Ellsworth nevű autodidakta csiptervezőnő pedig botkormányba épített 30 klasszikus C64-es játékot – a kütyü néhány éve óriási sláger volt nálunk is. Külön ki kell térni a legjobb C64-es játékzenéket újraélesztő remixekre és zenekarokra. Ez utóbbiak között találunk szimfonikus zenekart és metálbandát is, a leghíresebb azonban a Press Play On Tape nevű dán banda, ők még egy fiúcsapatsláger-paródiát is készítettek arról, hogy mennyire nem bírnak meglenni a 8-bites masina nélkül.

A Press Play On Tape szereti a C64-et

A C64-kultusz Magyarországon is él: a C64-emulátorok működését magyarázó oldalakból több is akad, a Magyar Commodore 64 HQ pedig az egyik legteljesebb játékgyűjtemény, ami a neten található. A legjobb korabeli játéklap, a Commodore Világ oldalait ma gondosan összegyűjtött szkenek őrzik, a C64 megszűnése után egy nagyszerű kalandjáték, a Newcomer öregbítette a magyar fejlesztők hírnevét, de a mai C64-remixek és demók készítői között is minduntalan magyar nevekre akadunk. Hiába, sokan voltunk, akikkel egy kenyértartódoboz alakú furcsa gép utazott hazáig az osztrák határtól húsz, vagy akár huszonöt évvel ezelőtt.

Önök írták

"Neki köszönhetem, hogy ma ott tartok ahol. A sok meggyilkolt joystick után rájöttem, hogy én is akarok ilyen programokat írni. Hát írtam. Ma is. Csak ma már más platformon, más célból :). Köszönöm C64! Isten éltessen!"

"A táp bordája megpuhult, annyit ment hétvégenként. :) Háromcsuklós (tárcsás optokapus) házi készítésű robotkart is hajtottunk vele egyszer. Miután a pályaadatokat beadtuk, induláskor a monitorvezérlést is kikapcsolta a program, hogy bírja. Küzdött, de ment! Csupa vicces emlék."

"Azok a demópartik! Meghirdettek egyet Szegeden az Arany suliban, két haverral már hetek óta készültünk rá, mi voltunk az Oasis. Begyakoroltuk az egyes részek kódjait, mer kitétel volt, hogy ott kell megírni, lemezen csak az adatokat (spriteok, fli-k, stb.) lehet vinni. Jól rá is b...tunk, mer mindenki hozta a fullos kódját, mi meg 48 órán keresztül ott szívtunk, mire megírtuk a demónkat működőképesre. Így is negyedikek lettünk, kis dicsőség, de nekünk akkor sokat számított. :) Azért C64-en az assembly is használhatóbb volt, mint PC-n."

"POKE 1,0 ez volt az abszolút fagyi... Naja, felülvágod a nullás lapot, az tuti halál :D Assemblyben csináltunk néhány jópofa dolgot még véletlenül is."

"Emlékszem, még egyetemista koromban is használtam, a takarmányozástan házikat gyönyörűen kiszámolta."

"86-ban írtam rá olyan "adatbázis kezelőt" ami 150000 rekordot tudott kezelni. Az elérési idő 1-5 másodperc volt (ha nem kellett lemezt cserélni). Soha nem leszek már olyan szellemi csúcson... Most is itt van tőlem két méterre egy magnós példány, időnként bekapcsolom, és élvezkedem. Ma is atomstabil, pedig nem frissítettem a bios-t."

"Csináltatok ti is játékzene-kazettát? Hangerő fel csumára, szülőket kizavartuk a szobából, megnyomtuk a rec-et a kismagnón nagy áhítattal, másnap meg lehetett menőzni a suliban hogy milyen klafa zene szól a walkmanből. Be is cseréltem egy-két ilyen (lemásolt) kazit Star Wars kártyanaptárra meg tetoválós rágókra."

"Bandába tömörülés. Szar programok írása. Sorok elszámozása. Anyázás."

"Általános iskolai számtech fakultáción zárható szekrényekben voltak a Commodore-ok és a kis Vidi tévék. Ott ment az illegális szoftvermásolás floppyról kazettára és viszont. Fel sem merült, hogy efféléket vásárolni is lehet. Rádióban és tévében volt számtech műsor, ahol programokat sugároztak, kazettára lehetett rögzíteni, onnan pedig mehetett a Commodore-ra..."

"Régi szép idők! User port felülről 1-es és 3-as láb nyitott kisollóval összeérint – ez volt a reset."

"A Spectrum ugye 3.5 MHz-en ketyegett, szemben a jó öreg C64 1 MHz-ével, de azért a célprocik (a jó öreg SID, hehehehe) megtették a dolgukat. "Another Visitor, stay awhile, stay for ever!" és "Destroy him my Robots!" :)"

"Volt Battle Chess is, egy teljes DS/DD lemezen fért csak el, értsd: mindkét oldalán, és overlayelve ment. (Az mekkora már, hogy ezt a kommentet még a programozó kollégák fele sem értené!)"

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!