Programozz, vagy beprogramoznak

„Lassan állok rá az új dolgokra. Ahogy Timothy Leary mondta: mielőtt bevennél egy drogot, néz bele valakinek a szemébe, aki rajta van” – mondta Douglas Rushkoff médiaguru szerdán a HVG székházában tartott előadásában.  Amikor mobiltelefonnal, mp3-lejátszóval és fülhallgatóval felszerelt, zombiszerű járókelők közé keveredik, Rushkoff azt mondja, úgy érzi magát, mint Neo a Mátrixban. Azt mondja, nem jó érzés.

Friss, fiatalos, webhármas szemmel nézve a 49 éves Rushkoff nézeteivel inkább emlékeztet  dinoszauruszra, mint forradalmárra. Pedig az amerikai médiateoretikus annak a kiberavantgárdnak a tagjai közé tartozik, akik még nem ikonokon, hanem az ecói értelemben protestáns parancssoron szocializálódtak; akik a kilencvenes évek elején-közepén a az internetet ellenkulturális, felszabadító jelenségként élték meg, és meg voltak győződve arról, hogy az új média alapjaiban változtatja meg a corporate szellemiség által alakított erőviszonyokat, soha nem látott hatalmat ad az ember kezébe, és mélyre ható társadalmi változásokat indít el.

Rushkoff a netelmélet nagy generációjának tagja, mint John Perry Barlow, a kibertér függetlenségi nyilatkozatának szerzője, vagy Howard Rheingold, aki az elsők között kezdett érdemben foglalkozni a neten kialakuló virtuális közösségekkel. Rushkoff budapesti előadásának közönsége mégsem gyújtó hangú, égő szemű kiberforradalmárral találkozott, hanem a bölcs, megfontolt, alappal szkeptikus és üdítően ironikus prófétával, aki tíz parancsolatban fogalmazta meg, hogyan kellene viselkednünk a digitális korban.

Fekete, fehér, igen, nem, 0, 1

Douglas Rushkoff

Okosabbá tesz az új média, az internet, vagy elbutít? A jellemzően szélsőséges válaszok hallatán felmerül a kérdés, hogy vajon az új médiáról folytatott diskurzus azért ilyen polarizált-e, mert maga a nullákra és egyesekre épülő médium az. Meghatározza-e a bináris kód, amire a számítástechnika és az internet épül, hogy igenekre és nemekre bontva szemléljük a helyzetet? Ahhoz, hogy a helyzetet kontextusba ágyazva elemezhessük, érdemes megérteni a digitális média preferenciáit (Rushkoff szóhasználatával bias, elhajlás, részrehajlás), főleg hogy ez a történelemben az első médiatípus, amelyről „senki nem tudja, hogyan kell használni” – mondja Rushkoff. Amikor az ember hallani kezdett, megtanult beszélni is, és miután megtanult olvasni, megtanult írni is. De a digitális média nyelve programnyelv, és programozni nem tudunk. Márpedig ha valaki nem tudja, hogyan kell programozni, akkor programozhatóvá válik, állítja Rushkoff. Az ember vagy szoftvert ír, vagy ő maga válik szoftverré.

Programozni Rushkoff szerint nem nehéz, bármit is állítanak maguk a programozók. „Az ember megveszi a C++ for Dummies című kézikönyvet, és egy hónap alatt képbe kerül – nem kell hozzá atomtudósnak lenni” – állítja Rushkoff.  Régen persze ez is másképp volt: a számítógép használata azt jelentette, hogy az ember egyúttal programoz is, de a távolság megnőtt, és megjelent a „barátságos” interfész, mint az Apple iPadje, ami azt üzeni a felhasználónak, hogy maradjon a háttérben.

(Rushkoffnak ez a gondolatmenete jól rímel egyrészt a Lessig-féle „a kód a törvény” teóriára, másrészt a lessigista iskola távoli képviselőjének, Jonathan Zittrainnek arra a tételére, miszerint az új eszközök átlátszatlanságukkal, hozzáférhetetlenségükkel megölik a kreativitást, és kiveszik az irányítást a felhasználó kezéből.)

Rushkoff szerint a Biblia nem más, mint használati utasítás egy civilizációhoz, amely a szóbeliségről áttér az írásbeliségre. A Biblia szerződés Istennel: olyan szabályokat fektet le, amelyek korábban véletlenszerűek és zavarosak voltak. Hasonló helyzetben vagyunk most, a digitális kor kezdetén is, ideje hát előállni a tízparancsolattal.

Mózes és a média

Az első parancsolat: „Ne légy folyton bekapcsolva”. Rushkoff szerint az emberi szervezet inkompatibilis az új média aszinkron típusú rendszerével, mégis egyre több időt töltünk mobiltelefonálással, sms-ezéssel, internetezéssel. Kezdetben az internetes beszélgetés úgy zajlott, mint a levelezős sakkjátszmák. mély, gazdag beszélgetések alakultak ki, amelyek lassan, mintegy az időn kívül hömpölyögtek. „Mi volt a legszebb az emailben? Hogy nem csörgött” – állítja Rushkoff. Az ember mégis úgy tesz, mintha a netes kommunikáció valós időben zajlana, és folyamatosan hárítja a rá zúduló információt: „Ha jön egy sms vagy egy email, a legfőbb kérdés az, hogyan tüntethetem el úgy, hogy eközben még okosnak, szexinek és menőnek is tűnjek.”

Rushkoff egyszer elment egy buliba, ahol egy nőismerőse minden idejét azzal töltötte, hogy két máshol bulizó barátnőjével sms-ezett arról, hogy melyik a legjobb buli. Miután eldöntötték, hová érdemes menni, és mind a hárman odaértek a legjobb bulira, a nő, aki egészen addig sms-ezett, megfordította a telefonját, és fényképezni kezdett, aztán a fotókat feltöltötte a Facebookra meg a Flickrre. Na, ezt nem kéne, mondja Rushkoff: a második parancsolat szerint az életet meg kell élni, ott, ahol éppen van az ember.

Bár eleinte úgy tűnt, hogy az internet a televízióval ellentétben összeköti az embereket egymással, erről szó sincs, ha az ember a való világbeli kapcsolatok rovására folyton sms-ezik és fotókat küldözget. Még szörnyűségesebb, amikor negyven diák ül egy tanteremben, mindegyikük egy számítógép előtt, és virtuális konferencián vesznek részt a Second Life-ban. Rushkoff szerint ez nem más, mint az új média fetisizálása.

Házas, és társat keres

„Nincs semmi baj, ha semmit nem választasz” – szól Rushkoff harmadik parancsolata. Az internet – nem utolsó sorban bináris gyökerei miatt –hajlamos erőltetni a választást, a döntést. „A legtöbb online szituáció nem más, mint döntések sorozata, de ez nem az internet természetéből fakad, hanem a programozók miatt van így” – mondja Rushkoff. A társkereső szájtokon meg kell mondani, hogy hetero- vagy homoszexuális-e az ember, de mi van, ha biszexuális? És ha van olyan opció, hogy „egyedülálló, és társat keres”, meg olyan, hogy „házas”, akkor miért nincs olyan, hogy „házas, és társat keres”?

A döntési lehetőségek sokszor nem jelentenek valódi választást: McCain vagy Obama? Windows vagy Macintosh? Coke vagy Pepsi? Ezek nem valódi döntések, nekünk meg el kell fogadnunk, hogy a nem választás nem egyenlő a halállal – ellenkezőleg, ez maga az élet. Konkrét példa a számítástechnikából a „snap to grid”, a rácshoz igazítás: az igazítandó objektum vagy itt van, vagy ott van. De az élet nem ilyen, mondja Rushkoff, mert az élet gyakran az itt és az ott között zajlik.

Rushkoff szerint az új média nem szereti a komplexitást, sőt a netre Rushkoff szerint a „komplexitás redukciója” (egyszerűbben mondva valószínűleg az „egyszerűsítés”) jellemző. A Google-ön végzett keresés valójában egydimenziós keresés, nem a vizsgálódás valódi útja, hanem arra a módszerre hasonlít, amikor a horgász bedobja a horgot, és kihúzza, ami fennakadt rajta.

A Wikipedia is elfogult, állítja Rushkoff, mert a hagyományos, évezredes  tapasztalatokon és tudáson alapuló taxonómia helyett a folkszonómiára hagyatkozik, az alulról felfelé történő információmegosztásra, ráadásul elfogult az újdonság iránt, aminek az lesz a vége, hogy elveszítjük apáink és anyáink generációk alatt felhalmozott tudását. Szép utalás a negyedik parancsolatra.

Mózestől Hermész Triszmegisztoszig

Az ötödik parancsolat – „As above not so below” – a hermeticizmus egyik alaptételét, a Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított „as above so below”-t fordítja ki. Az eredeti kifejezés az okkultisták szerint nagyjából azt jelenti, hogy minden egynemű, a makrokozmosz egyenlő a mikrokozmosszal, az Univerzum Istennel, Isten az emberrel, és így tovább a végtelenségig. Rushkoff szerint meg nem.

A vállalkozások elsősorban a növekedéssel vannak elfoglalva, míg korábban a fenntarthatóság volt a legfontosabb. El kellene viszont fogadnunk, hogy nem minden növekszik vagy növelhető – a család, az iskola vagy a gondolatok ellenállnak a növekedésnek. Maga a skálázhatóság ugyanakkor jót tesz a közgazdaságnak, a génkutatásnak vagy a csillagászatnak, de a nagy növekedésmánia azt jelenti, hogy a belső, lényegi érték járulékos értékké válik. Erre példa a hypertext, amelyben a hivatkozások száma lesz a lényeges a belső értékek helyett.

Az internet elfogult a „testen kívüli” iránt, mondja Rushkoff a hatodik parancsolatban, és a liberális nézetekkel szemben azt tanácsolja, hogy az interneten „ne légy anonim, hacsak nem egy iráni háborús övezetben tartózkodsz. Gondolkodj csak el azon, amikor utoljára anonim módon megnyilvánultál a neten. Konstruktív volt? Produktív?”

Az identitás kötelezettséggel jár; az anonimitás biztonsággal. Egy kutatás szerint a netező gyerekek hajlandók online bevallani a hibáikat, de soha nem kérnek bocsánatot – Rushkoff szerint ez is a testen kívüliség eredménye, mert a virtuális én nem érez sajnálatot.

„Ne add el a saját barátaidat”  mondja ki Rushkoff hetedik parancsolata. A „content is king” (a tartalom a király) helyett az új jelmondat a  „contact is king”, vagyis hogy a kapcsolat a király. Az internet lerázza magáról a deszocializására irányuló kísérleteket, az új média természeténél fogva társas média, de ez nem minden helyzetben jár pozitív következményekkel. Rushkoff szerint alapvetően nem is a social networkinggel van a baj, hanem azzal, hogy a közösségi szájtokat üzemeltető cégek monetizálják az emberi kapcsolatokat, és „értéket nyernek ki valamiből, ami szent”.

Fact v. Fiction

Az új média szereti a valóságot, előnyben részesíti a tényt a fikcióval szemben, ezért Rushkoff nyolcadik parancsolata úgy hangzik, hogy „Mondd meg az igazat”. A kapitalizmusban az ember mítoszát kiszorította a brandek mítosza, az internet viszont nem fiktív médiatér, itt nincs helye a hazugságnak, állítja Rushkoff. Erre akkor jött rá, amikor vállalatoknak kellett tanácsokat adnia arról, hogyan jelenjenek meg az interneten, de amikor megvizsgálta a kérdéses cégeket, kiderült, hogy nem is csinálnak semmit, legfeljebb külsős cégekkel végeztetik el a munkát. Ahhoz, hogy az interneten megjelenjenek, foglalkozniuk kéne valamivel, mondja Rushkoff, aki szerint „kell hogy legyen valami igazság abban, amit csinálsz”

Az új média szereti a nyitottságot, de ez nem azt jelenti, hogy lopni szabad, mondja Rushkoff a kilencedik parancsolatban, miszerint „Oszd meg, ne lopd el”. A médiaguru nem ért egyet sem a Lessig-féle Creative Commons  által propagált szerzői jogi rendszerrel, sem azzal, ahogy a Google információt és ezzel értéket nyer ki a neten fellelhető információból. A megoldást a tizedik parancsolat tartalmazza: programozz, vagy téged programoznak be.

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!