Cecília
3 °C
12 °C

Még birkózik az Intel és a versenyhatóság

2010.07.22. 16:06
Csak augusztus elején derül ki, hogy sikerül-e a feleknek megegyeznie, vagy folytatódik a versenyügyi eljárás a csipgyártó ellen.

Tovább egyeztet egy esetleges megállapodás részleteiről az Intellel a vállalat ellen trösztellenes vizsgálatot folytató Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC). Az Egyesült Államok fogyasztóvédelmi és versenyhatóságaként működő szervezet június végén egy hónapra felfüggesztette a közigazgatási eljárást, hogy tárgyalás útján rendezze az ügyet. A határidő csütörtök éjfélkor járt volna le, de az FTC szerdán – arra hivatkozva, hogy több időre van szükség a feltételek mérlegelésére – két héttel, augusztus 6-ig kitolta azt.

Sem az Intel, sem a hatóság nem árult el részleteket a megállapodástervezetről. „Az FTC-vel folyamatosan tárgyalunk, de mivel a megbeszélések bizalmasak, nem mondhatok konkrétumokat” – nyilatkozta a csipgyártó szóvivője az AP hírügynökségnek.

A hét elején több forrás arról számolt be, hogy a megállapodás a grafikus processzorok piacára is kiterjesztené azokat az értékesítésetikai vállalásokat, melyeket az Intel az Advanced Micro Deviceszel (AMD) tavaly novemberben tető alá hozott „békeszerződésben” tett, és szabályozná a cég kedvezménypolitikáját. Az nem várható, hogy az FTC bírságot fog kiszabni a csipgyártóra – ezzel az eszközzel a hatóság az Egyesült Államokban amúgy is csak ritkán, főként mulasztások esetében él.

Amint arról beszámoltunk, a hatóság tavaly december közepén jelentette be, hogy vádat emel az Intel ellen a trösztellenes és fogyasztóvédelmi törvények megsértése miatt. Az FTC a rekordösszegű bírság kiszabásával zárult európai uniós, a New York-i és más vizsgálatok során felmerültekhez részben hasonló vádakat fogalmazott meg. Többek között azt állítja, hogy az Intel egy évtizeden keresztül kedvezményekkel jutalmazta és zsarolta a legnagyobb pc-gyártókat – például a Dellt, a Hewlett-Packardot és az IBM-et – azért, hogy azok a rivális gyakran versenyképesebb csipjeit ne használják fel.

De a beadványban új vádpontok is megjelentek. Például a hivatal szerint az Intel úgy tervezte meg és fejlesztette ki a processzorain futó szoftverek lefordítására használható eszközöket (compilereket), hogy azok kifejezetten hátrányosan különböztessék meg a rivális csipeket. E törvényellenes taktikákat alkalmazva sikerült a vállalatnak megőriznie monopóliumát a processzor-piacon abban az időszakban is, amikor a konkurens termékei különbek voltak. Az FTC szerint hasonló piaci magatartást tanúsít az Intel a grafikus processzorok gyakorlatilag háromszereplősnek mondható piacán is, és fennáll a veszélye annak, hogy e törvénytelen gyakorlattal e szegmensben is monopóliumra tör.