Olivér
1 °C
5 °C

Elkészült a 35 dolláros laptop

2010.07.23. 13:13
A világ legolcsóbb, mindössze 35 dolláros érintőkijelzős laptopját fejlesztették ki Indiában. A napelemmel is felszerelhető gépet diákoknak szánják.

India bemutatta a 35 dollárból összerakható laptopot, amelyet elsősorban diákoknak terveztek. Kapil Szibal, az emberi erőforrások fejlesztésének minisztere elmondta, hogy már tárgyalásokat folytatnak cégekkel a tömeges gyártásról.

000T TRDel397068

"Elértük a fejlesztésnek azt a szintjét, amikor a gép előállításának költségei – beleértve az alaplapot, a processzort és minden más alkatrészt – mindössze 35 dollárt kóstálnak" – mondta Szibal egy sajtótájékoztatón.

A miniszter szerint a Linux-alapú eszközt várhatóan 2011-ben vezetik be a felsőoktatásban, és további cél, hogy az árat még lejjebb, tíz dollárnak megfelelő összegre csökkentsék.

India éves költségvetésének három százalékát költi az iskolai oktatásra, és sikerült 64 százalék fölé tornászni az írni, olvasni tudók számát az 1,2 milliárdos lakosú országban. Ennek ellenére még mindig sok diák van, aki alig boldogul a betűkkel, és a legtöbb állami kézben lévő iskola nem rendelkezik megfelelő felszereltséggel.