A Microsoft eltemette az iPhone-t
Az iPhone halott, éljen a Windows Phone 7 – a Microsoft alkalmazottai ezzel a felkiáltással ünnepelték meg, hogy végre elkészült a Windows Phone 7 mobil operációs rendszer, mely a tervek szerint komoly versenytársa lesz az Apple iOS-ének.
A Microsoft redmondi főhadiszállásán vonultak végig az alkalmazottak jelmezekben, még az autókat is teleaggatták mindenféle microsoftos plakáttal, képpel. Az őrült jelmezek mellett a legfontosabb kiegészítő talán a hatalmas iPhone és BlackBerry mobilok voltak, melyekkel jelképesen eltemették a cégek közötti versenyt. Egy szépséghibája volt az egésznek, hiányzott a felvonulásról az Anrdoid, mely az előrejelzések szerint a következő években letarolja a piacot.
Az alkalmazottak ezen kívül egy tánccal is készültek, Michael Jackson Thriller című számát adták elő. És a végén megjelent maga Darth Vader is.
A Microsoft szeptember 1-én készült el az okostelefonokra szánt operációs rendszerével és október 11-én mutatja be New Yorkban.