A Verge több, a Microsofthoz közel álló forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a Microsoft következő konzolja, az új Xbox nemcsak játékkonzol, hanem multimédiás eszköz lesz. Az értesülések szerint a Microsoft a Google TV-hez hasonló set top boxot is szeretne a játékkonzolba építeni. A közelmúltban arról is hallani lehetett, hogy az új Xbox állandó netkapcsolatot igényel, ami egybevág a mostani értesüléssel – elvégre az online szolgáltatások kizárólag állandó kapcsolattal érhetők el.
A Verge szerint az új Xbox egy HDMI kábelen át kapja a jelet a tévézéshez használt set top boxból, így a Microsoft által kínált tartalmakon túl a már meglévő kínálatból is válogathatunk az egységes felhasználói felületen. Az információk alapján ez a szolgáltatás a következő Xbox központi része lesz, és a Google TV-nél is bőségesebb programválasztéka lesz, mivel a Microsoft több tartalomszolgáltatóval is együttműködik. Az egyes kábelszolgáltatók által kínált lehetőségek idővel folyamatosan bővülhetnek, de az alapfunkciók már a konzol megjelenésekor is elérhetők lesznek.
A Microsoft a hírek szerint a tévézésbe a következő generációs mozgásérzékelős szenzort, a Kinectet is bevonná. A Verge úgy értesült, hogy az új Kinect több tévénézőt is megkülönböztethet, és a szemmozgást figyelve megállíthatja a műsort, ha valaki elfordítja a fejét a képernyőről.
A Microsoft nemrég jelentette be, hogy eladják a Mediaroom IPTV üzletágukat az Ericssonnak. Az eladás eredményeként a Microsoft kihátrálhat a világszerte 22 millió set top boxban használt szoftver fejlesztése és támogatása mögül. Egyesek úgy vélik, ennek köszönhetően a Microsoft minden figyelmét az új Xboxra, illetve a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokra és alkalmazásokra fordíthatja. A Verge úgy tudja, a Microsoft továbbra is tervezi az Xbox TV néven emlegetett olcsó set top box fejlesztését, de ezt valószínűleg az új konzollal egyidőben dobnák piacra.