Betilthatják a roamingdíjakat
Az Európai Bizottság megszavazta, hogy 2014. július 1-től nem lehet roamingdíjat felszámolni mobilhívásnál, sms-nél és adatforgalomnál. A cél az egységes európai piac megteremtése. A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy egy év múlva nyugodtan használhatjuk a mobilunkat külföldön is, és nem kell attól tartani, hogy megnövekedne a telefonszámlánk. Legalábbis ezt szeretnék a biztosok, ugyanis a megvalósítás még messze van.
Az uniós hivataloknak a következő hat hétben kell kidolgozni a részleteket, és javaslatot tenni a bevezetésről. Ugyanakkor szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a 2014-es időpont a lehető legkorábbi, amikor eltörölhetik a roaming tarifákat, valószínűbb a 2015-ös dátum, de nem elképzelhetetlen, hogy egészen 2017-ig várni kell.
Nagyon sok függ a tagországok kormányainak és az uniós képviselők reakcióitól és akaratától. És nem szabad elfeledkezni a mobilszolgáltatókról sem, akik egészen sok pénzt bezsebelnek a roamingdíjakból.
A roamingtarifák radikális csökkentéséért még a korábbi távközlési biztos, Viviane Reding indított harcot, ő volt az, aki 2007-ben az árbevételüket féltő mobilszolgáltatók tiltakozása ellenére is keresztülvitte az erről szóló törvényjavaslatot az Európai Parlamenten. Az általa kijárt új szabályozás a telefonhívások (beszéd) és az adatforgalom (internet, sms) uniós roamingdíjait 2011-ig évente lépcsőzetesen csökkentette.
Ennek a következő lépése a mostani, amit már az új távközlési biztos vinne végig. Neelie Kroes a kezdetektől fogva határozottan kiáll amellett, hogy az információtechnológiában érezhető lemaradását az Európai Unió csakis akkor hozhatja be, ha a szétforgácsolt erőit egyesíti, kaotikus nemzeti szabályozásait egységesíti, vagyis egységes piacot teremt meg. Ezeket az erőfeszítéseket több nagy távközlési cég is támogatja, ugyanis számukra is hátrányos befektetési szempontból, hogy az európai piac a sokféle helyi szabályozás miatt fragmentált.