
Nem lett jobb meló az iPhone-összeszerelés
Meglehetősen furcsa kívánalmaknak kell megfelelnie annak a kínai munkásnak, aki az Apple összeszerelő üzemeiben szeretne dolgozni, állítja saját nyomozására hivatkozva a China Labor Watch nevű, a kínaiak munkakörülményeit figyelő jogvédő szervezet.
A CLW saját embereit küldte a gyárakba, hogy ott első kézből szerezzenek tapasztalatot arról, mi mindent kell megtenni azért, hogy valaki egy heti hatvanórás, másfél dolláros órabérrel jutalmazott álláshoz jusson.
A Pegatron nevű üzemben nem dolgozhat senki, aki 150 centinél alacsonyabb, idősebb, mint 35 év, tetoválása van, esetleg huj, tibeti vagy ujgur származású. Szintén kizáró ok a terhesség. Egy másik gyárban a férfi alkalmazottaknak rendszeresen be kell mutatniuk, hogy felsőtestükön nincs tetoválás, ezt a legegyszerűbben úgy tehetik meg, ha leveszik a felsőjüket. Erre azonban általában nyilvános helyen kerül sor, nem a gyár elszeparált részein.
Az utóbbi, AVY néven emlegetett gyárban emellett tilos továbbá bizonyos frizurával megjelenni, illetve az is kizáró ok, ha valakinek cigaretta hagyta égésnyomok vannak a bőrén. Az talán nem olyan furcsa, hogy a felvétel feltétele, hogy a jelentkező tudjon írni-olvasni.
A CWL szerint furcsa, hogy míg az Apple mindent megtesz akkor, ha egy termékhibát kell kijavítani, de a termékeit összerakó kínaiak munkakörülményein annak ellenére sem javítanak, hogy kétszer is megígérték. Az Apple korábban a Foxconn-gyár munkásainál tapasztalható öngyilkossági hajlam körül kipattant botrány idején, majd később, a New York Timesban megjelent leleplező cikk után is elszántnak tűnt a kínai gyárakban tapasztalható borzalmak enyhítésével kapcsolatban. A 60 órás munkahét például már szép eredmény lenne, azonban a CWL szerint egyrészt ez a gyakorlatban inkább 65-70 órát jelent, másrészt pedig a kínai munkajogi szabályozások szerint egy héten 49 óra munka engedélyezhető csak.
A tapasztaltak alapján a munkások nem ülhetnek le műszak közben, a gyárakban rendszeresen rendelnek el számukra kötelező túlórát, amit aztán legtöbbször nem is fizetnek ki nekik. A munkavédelmi oktatás hiánya miatt sokan nem is tudják, milyen káros vagy mérgező anyagokkal kerülnek kapcsolatba munka közben.
A szervezet emberei a munkakörülmények mellett a lakhatást is vizsgálták, ahol szintén borzasztó körülményeket találtak: az emberek összezsúfolva élnek lyukszerű lakásokban, ahol nagyjából száz emberre jut egy zuhanyzó.
Kérdés persze, hogy pontosan mennyi beleszólása is van az amerikai cégnek abba, hogy a neki bedolgozó gyárak milyen szabályokat alkalmaznak abban az országban, ahol az ipar úgy általában magasról tesz mindenféle környezetvédelmi, szerzői joggal kapcsolatos vagy biztonsági előírásra. Természetesen a világ egyik leggazdagabb cégeként elvárható lenne, hogy az Apple valós erőfeszítéseket tegyen azért, hogy a világ ne csak az okostelefonok miatt legyen jobb. Egyébként nem csak az Apple beszállítóinál merültek fel ilyen jellegű gondok, a nagy rivális Samsungnak bedolgozó cégnél is merült már fel a rabszolgamunka gyanúja.

Az oldalról ajánljuk
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Brand and Content
Csak két és fél óra autóval Horvátország ismeretlen gyöngyszeme
Horvátország a magyarok egyik kedvenc úti célja, de van egy régió, amit talán kevéssé ismerünk. Holott tele van természeti szépségekkel és romantikus városokkal, ahol a Monarchia hangulatát is magunkba szippanthatjuk.
4 órája
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13