Gyöngyi
9 °C
9 °C

A madárdobálós disznóölés visszatér

ab1
2015.07.30. 22:03
Ha valaki fejből fel tudja sorolni az eddig megjelent összes Angry Birds-részt, az egyrészt forduljon orvoshoz nagyon gyorsan, másrészt örüljön, mert a folytatást aztán igazán nem lesz nehéz megjegyezni. Az alapjáték és tucatnyi kiegészítő után most végre itt az igazi, számozott új rész, az Angry Birds 2.

Én valahogy úgy képzelem, hogy a Központi Statisztikai Hivatalban van egy naptár a falon, ahol a fontosabb, a nemzetgazdasági adatokat döntően befolyásoló dátumokat jelzik maguknak az ott dolgozók. Régebben még csak a munkaszüneti napok voltak bejegyezve, meg nyáron a péntek és a hétfő, de most ennél több dologra kell figyelnie annak, aki egy nemzet teljesítményét szeretné mérni. Az például tuti, hogy mikor kijön egy újabb rész az olyan sikeres játékokból, mint az Angry Birds, akkor érezhetően visszaesik kis időre a GDP-lapátolás.

Megint lopnak a disznók

Az Angry Birds tulajdonképpen az első igazán sikeres mobiljáték volt, jó időben jött, a játékmechanika pedig olyan ősi, hogy hasonló, a fizika törvényeinek nagyjából megfelelő hajigálós játék talán már a második világháborúban használt gépek mellé is volt (jó, ott a pályaív számítása pont nem játékból ment). A DOS valamelyik változatában egészen volt gorilla.bas a nibbles.bas mellé, és a Worms sem véletlenül volt hatalmas siker a maga idejében. A 2009-ben megjelent alapjátékot, a tíz kiegészítőt és a három spinoffot összesen hárommilliárdnál (!!!) is többször töltötték le a létező platformokra. Ez egészen elképesztő szám, ha csak 10 százalékuk lát neki a második résznek, az földcsuszamlásszerű változásokat vetít előre az eredményességi grafikonok egyenesén.

A második rész nem újít sokat a megszokott lehetőségeken: a gonosz zöld malacok a madarak tojásait lopkodják, ezért az a feladatunk, hogy a különböző extrákkal ellátott madarakat nekicsúzlizzuk a törékeny, képlékeny és meglepően szilárd dolgokból épített malacváraknak. A fizika a repülés közben és a becsapódás után is valószerű, minden arra dől, úgy törik és akkorát robban, ahogy az ember azt elvárja az általános iskolában tanult hatás-ellenhatás szabálya szerint (kéne már egy játék Ohm törvényére is, arra is emlékszik még majdnem mindenki).

A cél alapvetően az, hogy az összes, a pályán lévő malacot elpusztítsuk valahogy (közvetlen találattal, a fejére dőlő épületdarabbal, robbantással), de sok pontot, és ami ennél is fontosabb, az értékelésnél három csillagot akkor kapunk, ha minél kevesebb madárral minél nagyobb rombolást végezzünk az építményekben. Ezt segítik a korábbi részekből már ismerős, TNT felirattal ellátott ládák, amik, ki gondolná, robbannak, illetve vannak fura virágok, amik visszaköpködik a beléjük zuhant dolgokat. Ha meg jól rombolunk, visszakapunk egy madarat (ezek lehet, hogy voltak már korábban is, töredelmesen bevallom, nem játszottam végig az összes részt).

Ha kevés a sárga csillag

Pont ez a háromcsillagos megoldás az, ami miatt elég sokan elégedetlenkednek a játék letöltési oldalán olvasható értékelésben. Azt még csak-csak lenyelik a népek, hogy a Rovio itt is bevezette a facebookos, illetve más freemium játékokban megszokott megoldást, hogy öt életünk van, a pálya elbukásánál elvesztünk egyet, ami csak fél óra múlva töltődik vissza. Ha mind az ötöt elveszítjük, várnunk kell - vagy hát dehogy kell, pár száz forintért vehetünk egy csomó kristályt, amiből néhány tucatnyit kifizetve már vissza is kapjuk az életünket. Ebből, és hasonló, úgynevezett mikrotranzakciókból élnek elég jól a fejlesztők, ha hiszi, ha nem, milliárdok csorognak be így már középtávon is egy-egy jól sikerült címből. A Fallout nevű szerepjáték-sorozat valószínűleg összesen nem termelt még olyan kevés befektetéssel olyan sok pénzt, mint az egyetlen, nem túl bonyolult mobiljáték-változata, amit most adtak ki pár hónapja.

Na, de vissza az Angry Birds 2-höz. Szóval a népek nem örülnek, mert az addig oké, hogy a pálya elbukása egyenlő egy élet mínusszal, de azért az mégsem járja, hogy egy már megnyert pályán játszva egy újrakezdéssel is elbukunk egy fél óra alatt visszatöltődő életet. Márpedig ilyet azért nem egyszer szeretne csinálni az átlagjátékos, akinek nem megy elsőre, hogy egyetlen lövéssel lökje el a leghátsó tornyot úgy, hogy az visszafelé dőlve döntse-borítsa el a másik két, malacokkal alaposan megrakott építményt.

Az Angry Birds, ami az érintőképernyő szélesebb körű elterjedésének hajnalán életkortól és technikai előképzettségtől függetlenül tanított meg mindenkit a nyomógombos irányítástól igencsak eltérő életre, átváltozott. Egy jól összerakott, szórakoztató, de valójában mégiscsak minden elemében a mikrotranzakciók erőltetésére kihegyezett termék lett belőle, pont olyan tömegcucc, ami minden hasonló elv alapján felépített játék a piacon. Persze senki nem várta, hogy igazi újdonsággal állnak majd elő a készítők, hiszen ami nem megy tíz korábbi részen keresztül, az valószínűleg eggyel később sem fog sikerülni, de zavaró, hogy a Rovio ennyire nyíltan a lovak közé dobta dollárjelekkel sűrűn kivarrt gyeplőt.

Viszi a pénzt, megeszi az akkut

Valószínűleg sokan kiegyeznének azzal, ami az első részben is volt: egy cent híján egy dollárért megvenni magát a játékot, hogy aztán se reklám, se egyéb cseszegetés, se a filléreinkre való ácsingózás ne legyen, csak a saját ritmusban szabott játék. Mondjuk nem is feltétlenül baj, ha néha muszáj kilépni a programból, a tesztnél használt telefon, egy LG G4 például elég hamar ciccegni kezdett, hogy persze, neki mindegy, de óránként 20 százalék körül szívja az akkut a játék.

Szintén elég zavaró, hogy az Angry Birds 2-be is bekerült az, ami hosszú távon a Facebook halálát okozza majd. Ebben a játékban is bejelentkezhetünk a facebookos profilunkba, hogy aztán folyamatosan bombázzuk az ismerőseinket a különböző meghívókkal és ajándékokkal, illetve hogy teleposztoljuk a saját üzenőfalunkat az épp aktuális eredményünkkel. A legjobb módszer ennek kivédésére, hogy bármit is ígérjen cserébe a program, bármekkora szükségünk lenne egy adagra életre, ne engedjünk a kísértésnek, és ne kössük össze a játékot a profilunkkal. Játékokkal csesztetni a barátainkat már az első rész megjelenésekor sem volt szép dolog, viszont azóta az ilyesmi afféle gyors intelligencia-tesztté alakult át. Aki csinálja, az nagyobb galádságra is képes lehet annál, mint hogy munkaidőben madarakkal dobálja a disznókat.