Napenergiát is árulhat az Apple
Az Apple bejelentette, hogy nemsokára napenergiát is árulnak majd a Macbookok és az iPhone-ok mellett. A cég nemrég létrehozott egy leányávállalatot Apple Energy néven. Ezt Delaware államban jegyezték be, de a működését továbbra is az Apple cupertinói központjából irányítják.
Egyelőre nem világos, hogy az Apple pontosan mit tervez az új leányvállalattal. Az energiaügyi szabályozó testülethez (Federal Energy Regulatory Commission) benyújtott kérelem szerint – amit a 9to5Mac szúrt ki – arra készülhetnek, hogy értékesítsék a fölösleges napenergiát, amit a cupertinói és a nevadai napelemeikkel termelnek.
Hogy pontosan miről van szó, az hamarosan kiderül. A kérelmet június 6-án nyújtották be, és a dokumentumok szerint az Apple Energy 60 napon belül megkezdi a működését.
Az Apple elkötelezettsége a megújuló energia felé nem újdonság. Még 2013-ban jelentették be, hogy az adatközpontjaik energiaigényét 100 százalékban megújuló forrásokból akarják fedezni. Az észak-karolinai Maidenben található adatközpont, ahol az iCloud-adatokat is tárolják, ez már megvalósult: az energiát napelemekből és üzemanyagcellákból nyerik.
A legutóbbi energiahatékonysági jelentés szerint az Apple összes tevékenységéhez szükséges energia 93 százaléka megújuló energiaforrásokból származik. Elképzelhető, hogy az Apple Energy a maradék 7 százaléknyi energiaigény fedezetét fogja biztosítani.