Koronavírus adatok

2021. dec. 01.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Elza
3 °C
8 °C

Almás laptop elektromos kisugárzással

2009.07.07. 14:04 Módosítva: 2009.07.07. 15:18
Egyáltalán nem drága, viszont harmonikus és jól felszerelt az alumíniumházas MacBook utódja, a MacBook Pro. Szolgáltatásaiban profi lett a gép, és teljesítményben is épp eleget nyújt, de a tapipadot még mindig szokni kell, nem is beszélve az elektromos ujjmasszázsról.

Minimális ráncfelvarrás után átnevezni a MacBookot MacBook Próra olyan, mintha Paudits Béla némi hajbeültetés után Szorcsik Vikinek hívatná magát. Más szempontból viszont elgondolkodtató, hogy ha a minimális változtatások után az Apple legkisebb laptopja tényleg olyan lett, mint egy Pro, akkor vajon miért kellett eddig másképp nevezni? És főleg, átgondolt folyamatot látunk, vagy csak a válság hatására állt össze a marketingesek fejében, hogy ami lényegében Pro, azt akár Prónak is lehetne nevezni?

Kicsi, de nem hülye

Már tavaly ősszel, amikor alumíniumházat meg erősebb grafikus kártyát kapott a 13,3 colos MacBook, majdnem olyan lett, mint 15 meg 17 colos, profi nagy testvérek, csak kisebb kiadásban. A méretcsökkenés viszont nem szól a próság ellen, mert a laptopok sokszor kimondottan attól lesznek exkluzívak, hogy kicsik. Arról nem is beszélve, hogy Próból volt már 12 colos is, persze akkor még PowerBooknak hívták, de a vásárlók többsége a modell 2006-os kinyírása óta várta, hogy az Apple egy jól felszerelt, apró géppel álljon elő.

0906mbp13 iphoto3q

Ez megtörtént tavaly ősszel, az elnevezés azonban maradt a MacBook: a legolcsóbb modellt ezúttal is műanyag házzal árulták, a középső és az erősebb meg alumíniumot és néhány extrát kapott.

Aztán most beütött a válság, gondolom csökkentek az eladások, átalakítottak pár funkciót a gépen, és rájöttek, hogy az tulajdonképpen egy Pro. És egyébként tényleg az.

Végre szabadság

A legolcsóbb verzió a 2,26 gigahertzes processzorral, 2 gigabájt memóriával és 160 gigabájtos merevlemezzel felszerelt, 13,3 colos modell 350 ezer forintért, ami éppen elég erős hardvert kapott ahhoz, hogy a hétköznapi munkában semmiféle kompromisszumot ne kelljen kötnünk. És ezt komolyan gondolom, egy rakás netbookteszt meg olcsólaptop-próba után remek érzés volt olyan géppel dolgozni, ami minden körülmények közt elég lóerőt pakolt alám. Persze nem volt nehéz dolga, hiszen csak neteztem, videókat néztem és vágtam – ha játszani támadt volna kedvem, már kevés lett volna a Geforce 9400-as grafikus gyorsító, ami egyébként annak idején pont a MacBookban jelent meg először.

Az Nvidia jó munkát végzett, mert az alaplapi memóriát használó alkatrész az egész csipszettel együtt csak 12 wattot fogyaszt, mégis elfogadható teljesítményt nyújt, régebbi játékokat például gond nélkül futtat: a Doom 3 1024x768-os felbontásban is folyamatos, másodpercenként 70-80 képkocka körüli értéket hoz. Amikor viszont egy mai programot akarunk futtatni, kiderülnek a hiányosságok, mert a Crysis például csak speciális effektek nélkül tud harminc képkockát kipakolni másodpercenként.

0906mbp13 3q

A kisebbik MacBook Pro viszont nem játékgép: akinek nagyobb teljesítményre van szüksége, válassza a 15 vagy 17 colos modellt, azokban a 9400M mellett van egy 9600-as Geforce is, ami egyébként a mai napig fennálló driverproblémák miatt ugyanolyan teljesítményt hoz, mint a kistestvér, csak hamarabb meríti le az akkut.

Egyértelmű fejlődés

Ha viszont nem játszani akarunk, remekül működik a gpu. Az új gépet a saját MacBookommal, a lassan hároméves, 2 gigahertzes Core Duóval és Intel GMA 950-es grafikus gyorsítóval felszerelt laptoppal hasonlítottam össze. Gondolom, sokan használnak hasonlóan erős rendszert, én is mostanában kezdtem el csak gondolkozni a cserén, bízom benne, hogy hozzám hasonlóan sokakat érdekel, hova jutott el a technológia három év alatt. Hát ide:

cinebench.001

Ahogy az látszik, a processzor a 13 százalékos órajel-növekedés mellett 50 százalékkal lett gyorsabb többmagos feladatvégzésnél, szóval számít az a pár megabájt plusz cache, a kraftosabb rendszerbusz, meg az a rakás trükk, amit az Intel fejlesztőközpontban találtak ki.

A Geforce azonban nemcsak egyszerűen a továbbfejlesztése a GMA-nak, hanem egy másik gyártó terméke, éppen ezért a gyorsulás brutális: hétszeres a sebességkülönbség. A Cinebench tesztje szerint a MacBook Pro processzora és grafikus gyorsítója tökéletes harmóniában van egymással, közel ugyanolyan eredményt értek el, ami meg is látszik a gép teljesítményén, mert alig akad olyan feladat, ami kikészítené valamelyik alkatrészt.

Ott vannak például az 1080p-s videók, amelyek sok rendszernek a mai napig problémát jelentenek. A hároméves MacBookom ugyan lejátssza őket, de érezhetően küszködik: a legkisebb munka is megzavarja, ha elindítok valamit, megakadhat a lejátszás, a processzor 70 százalék közelében pörög, a ventilátor meg maximumon: a zaj szinte elnyomja a videó hangját.

Ezzel szemben az új gép processzorának a kihasználtsága csak 40 százalék körül jár, nem különösebben hatja meg az iTunes-ról letöltött trailer. Jól szemlélteti a gépben rejlő tartalékokat és a feladatmegosztást egy második videó elindítása: a hároméves gépen mindkét film szaggatni kezd, a processzorteljesítmény egészét felzabálja a rendszer, miközben a Prón folyamatos marad a mozgás, a Core 2-es kihasználtsága meg 40 százalék körül marad, valószínűleg, mert a Geforce végzi el a munka mocskosabbik részét. Ennek megfelelően az új MacBook alig melegszik, nem tölti meg a szobát a ventilátor zaja, mégis élvezhető marad a munka.

De vannak itt még benchmarkok azoknak, akik nem bírják ki grafikonok nélkül:

xbench.001

A minőség érzete

A próság azonban nemcsak erősebb hardvert, hanem jobb szolgáltatásokat is takar. Ennek megfelelően már a kisebbik modell is automatikusan bekapcsoló billentyűzetvilágítást kapott: nincs is annál jobb, mint amikor alkonyatkor, ahogy odakint felgyulladnak a kandeláberek, a MacBook is rákapcsol, hogy ne kelljen monitorfénynél keresni a gombokat.

A kijelző egész jó, a látszószöggel sincs baj, fényerőből meg annyi akad, hogy az már szinte bántja a szemet: ha legnagyobb fokozatra kapcsolunk, lehetetlen elviselni a fehér felületeket, és ilyen beállítások mellett össze sem lehet hasonlítani a Prót a három évvel ezelőtti MacBookommal. Érdekes, hogy kétharmados fényerő mellett már közel ugyanazt hozza mindkét panel (eltekintve attól, hogy a régi gépen a fehér sárga, az újon meg fehér), felére vett energia mellett meg már mintha világosabb lenne a régi gépem lcd-je. A Pro fényerejét jelző 16 négyzetből az utolsó három lehet a Turbo Boost, ami valami irreális löketet ad a panelnek.

Óriási a tapipad, amit viszont mostanáig sem bírtam megszokni. Nem a méretével van bajom, azt szeretem, viszont zavaró, hogy nincsenek külön gombok. Elmondom, miért: én úgy szoktam kattintgatni, hogy közben legalább két ujjam a tapipad alsó negyedét elfoglaló gombsávon pihen. Ez a rész a régi MacBookon nem volt érintésérzékeny, nyomni kellett, aztán akkor tudta, mi a helyzet, és ettől a sávtól függetlenül tudtam a többujjas gesztusokat alkalmazni a tapipadon: például két ujjamat húzogatva görgettem vele.

0906mbp13 closed3q

A Prón ez nem megy, annak ugyanis érintésérzékeny az egész felülete, szóval ha én két ujjamat az alsó, nyomogatható részre rakom, akkor abból a gép következtet, tanulságokat von le, és azt gondolja, valamilyen hátsó szándékkal tapogatom. Éppen ezért még a szkrollozás sem működik egészen addig, amíg nem csökkentem egyre az alsó sávon pihenő ujjak számát, hogy a gesztusalapú nagyításról, kicsinyítésről, forgatásról már ne is beszéljünk.

Ujjmasszázs

Van még egy zavaró jelenség: ez a gép ráz. Nem úgy, mint a villamosszék, de ha be van dugva a konnektorba a MacBook, akkor furcsa vibrálást lehet érezni az alumíniumfelületen, amikor végighúzzuk rajta az ujjunkat. Amint a kijelzőt vagy a tapipadot fogjuk, vagy kihúzzuk a konnektort, elmúlik a jelenség, minden más esetben viszont tolja a masszázst a ház, ahogy az az alumíniumborítású Maceknél egyébként megszokott.

Ami viszont mindenért kárpótol, az a kivehetetlen akkumulátor. Persze nem az okoz örömöt, hogy ha elromlik a telep, mehetek a szervizbe, hanem a közvetett hatás: az óriási üzemidő. A 13,3 colos gép ugyanis bekapcsolt wifivel, felére vett fényerővel és egy böngészőablakkal 7,5 órán át bírja, ami egészen kivételes eredmény. Ha kikapcsoljuk a wifit és a böngészőt, kilenc óra közelébe emelkedik az üzemidő, ha feltekerjük a fényerőt, újra 8 óra közelébe kerülünk.

Ez viszont egy teljes munkanap. Léteznek persze hasonló tudású gépek, de azok vagy nagyon gyengék, vagy az óriási telep miatt túlságosan nehezek, a Pro viszont csak két kiló, van benne kraft, mégis bírja közel nyolc óráig. A csak szervizben cserélhető akkumulátor ebben két módon segít: egyrészt nagyobb, mint ami egy hagyományos felépítésű laptopba férne, hiszen nem kell helyet pazarolni a csomagolásra, a kimozdító mechanikára, csak bele kell önteni a lítium-polimert a házba, aztán jó napot kívánok. Másrészt meg fejlesztettek is valamennyit a telepen, aminek hála nemcsak töltéstől töltésig, hanem születéstől végpusztulásig is tovább bírja az alkatrész: egy normál akkunak 300 ciklus után harangoznak, a MacBooké viszont 1000 ciklust bír. Jó eséllyel tehát nem is kell majd márkaszervizbe vinni, mert előbb adjuk el a laptopot, minthogy meghalna az akksi.

A MacBook ugyan nem olcsó, de saját kategóriájában 350 ezer forintos árával nem is számít drágának. A 13,3 colos, Core 2-es processzorral szerelt laptopok 290 és 500 ezer forint között mozognak itthon, egy hasonló alkatrészekből összepakolt Fujitsu Siemensért például 320 ezer forintot, egy nagyjából ugyanolyan Dellért 413 ezer forintot kell fizetni. Az Apple tehát a középkategóriát lőtte be az árazással, szóval akinek ekkora gépre van szüksége, annak érdemes elgondolkoznia a modellen. Már ha nem zavarja, hogy munka közben masszírozni fogja a burkolat az ujját.