Brutális bírságot kapott az EU-tól az Apple
Az EU által valaha kiszabott legnagyobb adózási bírságot, 13 milliárd eurós (4 ezer milliárd forintos) büntetést szabott ki az Apple-re az Európai Bizottság, mert a testület szerint az Írország által a cégnek nyújtott adókedvezmény tiltott állami támogatásnak minősül. Ha a döntés jogerőre lép, az Apple-nek minden kedvezményt kamatostul kell visszafizetnie az íreknek.
Az Apple ellen 2014 nyarán indított vizsgálat egy szakaszát lezáró keddi döntés szerint két olyan megállapodást is kötött az ír állam az amerikai céggel, amelyeknek köszönhetően annak jelentősen kevesebb adót kellett fizetnie 1991 óta az EU-ban. A megállapodások lényege, hogy a cég úgy tudta a lányvállalatai profitját átcsoportosítani, hogy arra kedvezőbb adózási feltételek vonatkozhassanak.
A Bizottság szerint az Apple ezzel jelentős előnyt szerzett más cégekkel szemben, amelyekre egyébként ugyanazok az adózási szabályok vonatkoznának. Márpedig egyik tagállam se válogathat, melyik cégnek ad adókedvezményt, melyiknek nem. A cég a megállapodásoknak köszönhetően 2003-ban az európai nyeresége 1 százalékát fizette be adóként, 2014-ben pedig már csak a 0,005 százalékát.
Már Írország és az Apple is jelezte, hogy fellebbezni fog a döntés ellen. Az Apple szerint a döntés káros hatással lenne a munkahelyteremtésre és a befektetésekre Európában, az ír pénzügyminiszter szerint pedig az ír adórendszer integritását veszélyezteti. Az ügy így az Európai Unió Bírósága elé fog kerülni, ami azt jelenti, hogy még hosszú évek jogi hercehurcája áll a felek előtt, mielőtt kiderül, hogy ténylegesen fizetnie kell-e az Apple-nek.
A Európai Bizottság nem csak az Apple-t pécézte ki, más amerikai cégek ellen is folynak hasonló eljárások, tavaly a Starbucks és a Fiat ügyében született elmarasztaló döntés. A techszektorban is kényesen ügyel a Bizottság az egyenlő verseny fenntartására, a Google ellen például már hosszú évek óta több párhuzamos vizsgálat folyik, nekik egy májusi döntés szerint 3 milliárd eurót kellene fizetniük.