Forradalmi újítás, sms segítségével parkolhatunk

2009.03.02. 22:45

Csodálatos a három hazai mobilszolgáltató együttműködési képessége, ha kényelmi szolgáltatásokról, életminőségünk javításáról van szó. Mai bejelentésük, hogy Budapesten, és az ország 20 másik nagyvárosában már mobiltelefonnal is megvehetjük a parkolójegyet. Ezentúl nem kell apró után kotorászni a válság miatt amúgy is kilapult pénztárcában (a bankkártyát meg ebben az országban fölösleges keresgélni), mert elég elküldeni sms-ben a telefonszámunkat a parkolóórán megadott telefonszámra, és máris ketyeg az óra, egészen addig, amíg le nem állítjuk. Illetve választhatunk adott idejű parkolást is, azaz kifizetünk pontosan 30 percet.

Nincs szükség előzetes regisztrációra, és az első sms-es fizetés után telefonhívással is aktiválható és leállítható a parkolási díj számlálója. A parkolóőrök online ellenőrizhetik a díj befizetését.

Elfogadom, hogy az sms a XX. század egyik legzseniálisabb találmánya, de jelezném, hogy már a XXI. század több mint 8 százalékát is elfogyasztottuk, érdemes lenne egy kicsit továbblépni. Nagyon örülnék, ha valaki hobbiból, PhD-nek vagy pénzért kifejlesztene egy intelligensebb mobilszoftvert, aminek az alábbiakat kell tudnia:

1. PIN-kód védje a díjfizető rendszert. A jelenlegi megoldással bárki kaparintja meg az ember telefonját (tolvaj, kisgyermek, hülye haver, rosszindulatú rokon stb.), néhány gombnyomással elköltheti a pénzünket.

2. Mérje be a parkoló földrajzi helyzetét, hogy ne kelljen parkolóórát keresgélni. Lehet a mérés cella alapú, de ha van GPS a telefonban, akkor azt használja. Az emiatt fölöslegessé váló parkolóórákat meg alakítsák át óvszerautomatává, vagy szoborrá. Ahogy tetszik.

3. Legyenek extra szolgáltatások, például meghatározott idejű parkolás esetén riasszon, ha lejár az idő, és rögtön ajánlja fel a hosszabbítást. Még jobb lenne, ha nem is lenne határozott idejű parkolás. Ehelyett megadhatnánk, hogy nagyjából mennyi időt maradunk, és azt, hogy az időtartam lejárta után mi történjen: automatikusan leállítsa a fizetést, az idő lejárta előtt hanggal riasszon vagy rezegjen.

4. Kezelje az esti, hétvégi ingyenes időszakokat, hogy ne fizessünk fölöslegesen. (Úgy  rémlik, hogy érmével vettem már parkolási időt két nappal későbbre, mert a parkolóóra az ingyenes hétvégét átugorva hétfőre fizetett be a maradék forintokból.)

A szoftver akár sms-t is használhat, tulajdonképpen a szolgáltatók rendszerét kellene automatizálni, biztonságosabb és modernebb formába önteni.