KITT, maradj a kocsiban!

Aki látta annak idején a Knight Ridert, az pontosan tudja, miért menő karórába beszélni. Az elmúlt húsz évben turbo boost funkció ugyan csak az Intel processzoraiba került, az óránkkal azonban már nyugodtan felhívhatjuk ismerőseinket.

Nincs SIM1, nincs SIM2, panaszkodik a Wathcmobile márkájú karóramobil, és bár a készülék nem szóban, hanem írásban üzen, én tisztán hallom, hogy valójában azt mondja: NINC!

Zöld halál

Egész Kína itt van a csuklómon. Sőt rögtön három Kína van a csuklómon, a forgalmazótól ugyanis három óramobilt kaptunk, úgy húzzák le a karomat, mintha négymilliárd ember kapaszkodna bele.

A három termékből egyiknek sincs istenigazából márkaneve, csak típusszámuk van: az egyiket Watch Phone-nak, a másikat WatchMobile M860-nak, a harmadikat meg Watch Mobile V2-nek hívják. Nincs itt koncepció, valószínűleg az történt, hogy a területi megbízott kedden kitalálta, hogy szerdától nukleáris robbanófej helyett inkább mobilórákat kell gyártani, és úgy lett.

Az alapötlet egyébként logikus, a régebbi mobilok kijelzője pont ráfér egy ordenáré nagy karórára, és ami a kétezres évek elején elég volt, az miért ne felelhetne meg az évtized végén is? Főleg, hogy közben rengeteget fejlődött a technika, a miniatürizációnak hála sokkal kisebb helyen elférnek egymás mellett az áramkörök, karórát meg a többség úgyis visel. Jobban belegondolva, ahogy István korában a templomba járásra, úgy kéne kötelezni a lakosságot a karóramobilra, aki meg hagyományos telefont használ, azt verjék el, és nyírják kopaszra!

Egy baj van csak: a készülékek rosszak. Nagyon szórakoztató módon, de rosszak. Az anyaghasználat például tragikus, az órákat a legbénább műanyagokból rakták össze, a szíj alatt nem lélegzik a bőr, a fémnek tűnő felületek lefújt plasztikok, pillanatok alatt lekopik róluk a bevonat.

Az elektronikával elsőre nincs nagy baj, a kijelzők például simán hozzák a három-négy évvel ezelőtti átlagmobil-színvonalat, ami szükség esetén ma is elég. Ráadásul még érintésérzékenyek is, egyrészt kényszerből, másrészt sajnos: nyilván nem lehet teljes billentyűzetet rakni egy karórára, de kimondottan megerőltető az apró stylus-szal böködni a kicsi lcd-t. Képzeljük el például, hogy sms-t akarunk írni: egy kézen meg lehet számolni, hogy hány pixel jut egy karakterre.

Extralista

A V2-es modell azért kivétel, mert azon valódi billentyűzet is van, igaz, a szíjon. Így aztán vagy a kijelzőt nézzük, vagy a gombokat, a kettő együtt nem megy. Ennél nagyobb baj, hogy a V2-es merev szíjszerkezete szögletes gyerekkarra lett tervezve, még a legvékonyabb kollégák is csak úgy tudták felcsatolni, hogy becsípte a bőrüket a szíj, a négy merev, egyenes felületből álló keretet valószínűleg olyanok tervezték, akik még sosem hallottak az emberi anatómiáról.

Szerencsére az érintésérzékeny felületek egész pontosak, drágább mobilok is csak ritkán követik le ilyen hibátlanul a stílus mozgását, feltéve, hogy minden rendben működik. Az egyik készülék, a V2-es egyszer csak megőrült, és attól fogva akárhol böktem meg a kijelzőt, körülbelül egy centivel elvétette. Ha az sms-menüpontra böktem, bejött az FM-rádió. Ha telefonálni akartam, megtudtam a pontos időt.

Ráadásul a rejtélyes újraindulás után már csak olaszul volt hajlandó kommunikálni, és a hosszú menürendszerben a folyton tévedő érintésérzékeny felülettel egyszerűen el sem tudtam jutni odáig, hogy beállíthassam újra a magyar nyelvet.

Maradt a telefonálás, ami viszont felemásra sikerült: néha például megesik a készülékekkel, hogy elfelejtik aktivizálni a kijelzőt, ilyenkor ugyan tudjuk fogadni a hívást, de csak a headseten, mert az érintésérzékeny felületre pakolt kihangosításgomb már használhatatlan. Máskor meg váratlanul engedélyezi a készülék a kijelző nyomogatását, kicsit olyan ez, mint az orosz rulett, vagy sikerül kihangosítani a hívást, vagy fejbe lövöm magam.

Kihangosítás után viszont leckét kapunk abból, hogy milyen lenne, ha valaki egy multifunkciós reszelővel a torkában üvöltözne egy zacskóból. Alig érthető a hang, túl erős, túl recsegős. A headset persze segít, de aki látott már Knight Ridert, az pontosan tudja, hogy az ismert univerzum legmenőbb húzása közvetlenül az óránkba beszélni. Még akkor is, ha a túloldalról nem KITT, hanem csak az urológusunk válaszol (egyébként tudták, hogy Devon már tíz éve halott?).

Ütközőzóna

További probléma az akkuteljesítmény. Már az gyanús volt, hogy kicsomagoláskor mindegyik mobil mellett két telepet találtam. Ekkor még nem sejtettem, hogy szükség is lesz rájuk, aztán a teszt alatt kiderült, hogy másfél-két óra átlagos használat után már vége is a teljesen feltöltött akkumulátornak, lehet cserélni. Az üzemidő tehát drámaian rövid, még szerencse, hogy a csere egyszerűen megy, az M860-ashoz például nehéz úgy hozzáérni, hogy ne dobja le magáról az akkut, gondolom valami energiaelnyelő zóna lehet az apró műanyagdarab, mint az autóknál a motortér.

A készülékek egyébként jelentős hasonlatosságokat mutatnak, csak néhány apróságban van eltérés. A kijelző minősége, az alkalmazások száma hasonló, mindegyik képes mp3-akat és a videókat lejátszani, van ébresztés, bluetooth, polifónikus csengőhang, a szokásos pakk.

A legegyszerűbb, a Watch Phone már huszonötezer forintért elvihető, és ezért cserébe, ha mobilozni csak nehézkesen is lehet vele, arra biztosan alkalmas, hogy általános negyedikig irigységet váltsunk ki vele osztálytársainkból. A készülék elvileg ebookkompatibilis, szóval duplán alkalmas diákoknak, nemcsak a Háború és békét lehet 1,3 colos kijelzőjén kiválóan elolvasni utazás közben, de simán feltölthetünk rá puskákat is.

Az M860-as kétszer ennyibe, ötvenezer forintba kerül, cserébe két SIM-et lehet belerakni. Főleg azoknak jön jól ez a funkció, akik gyakran utaznak külföldre, és nem akarják folyton cserélgetni a kártyát a mobilban, de gyanítom, hogy ők nem szívesen mutatkoznának a karóramobillal. Ettől függetlenül én ilyen jó duál-SIM-es megoldást még nem nagyon láttam, indításkor mindkét hálózatba bejelentkezik, csak annyi a dolgunk, hogy a telefonszám bepötyögése után a megfelelő ikonra bökve döntsük el, melyik SIM-et akarjuk használni. Nincs várakozási idő, minden olyan olajozottan megy, mint egy hagyományos készüléken. Volt már persze hasonlóra példa átlagos mobiloknál, de meglepő, hogy ilyen apró méretben is működőképes a modell.

A harmadik mobil, a V2-es főleg hagyományos billentyűzete miatt érdekes, de csak emiatt nem éri meg tízezer forinttal többért, mint a két hálózatba is bejelentkező M860-as. Főleg, hogy kamera mindkettőbe került, remek kémfelvételeket tudunk készíteni velük. Aztán majd a CSI kitisztítja a képet, ha kell.

A mobilokat a NeoDigitől kaptuk tesztelésre.