Linuxok háborúznak a mobilozókért

2010.03.18. 22:53 - Tóth Balázs

Hónapokon belül kiderül, hogy a Nokiának milyen csapásmérő ereje van. A mobilokra és netbookokra szánt MeeGo Linux nevű operációs rendszere nemsokára a fejlesztőkhöz kerül, akik elvégzik a finomhangolását. Nyárra elkészül a végleges verzió, amely csatára hívja az Androidot, és közben a Windows XP is eleshet.

Képzeljenek el egy nyílt ökoszisztémát, ahol izgalmas felhasználói élmények jöhetnek létre. Ugye önök is egy zöld rétet látnak maguk előtt, amin jókat lehet hancúrozni? Ezt az idilli képet vetítette elém a Nokia és az Intel a sajtóközleményében, de nem pajzán gondolatok jártak a fejükben. A MeeGo nevű operációs rendszerről mondtak ilyeneket, ami állítólag netbookon, táblagépeken és okostelefonokon is jól fut majd. Ezzel akarják meghódítani mobilipar csúcskategóriás szegmensét, arról viszont nem nagyon beszéltek, hogy ez mikor válik valósággá, és a MeeGo mire lesz jó.

meego moblin.PNG
Most még csak ennyit tudunk a MeeGóról. Hasonlít a Moblinra.

Mi a MeeGo?

A világ legnagyobb mobilcége és a világ legnagyobb processzorgyártója egy operációs rendszert mutatott be, amit két Linuxból gyúrtak össze. Az egyik donor a Nokia által kifejlesztett Maemo, ami az N900 mobilon fut, a másik pedig az Intel által támogatott Moblin, amit most is bárki kipróbálhat a számítógépén.

A MeeGo fejlesztését koordináló Valtteri Halla a napokban jelentette be a blogjában, hogy a vártnál gyorsabban, március végére elkészülhet a MeeGo első fejlesztői változata. Ebből néhány hónap alatt összeraknak egy stabil verziót, amit az egyszerű felhasználók is nyugodtan feltelepíthetnek a netbookjaikra.

De miért akarna bárki MeeGo Linuxot telepíteni a Moblin helyett?

Mindent bele

Hargitai Zsolt, a Novell üzletfejlesztési igazgatója szerint a MeeGo sokkal teljesebb lehet bármelyik jelenlegi asztali Linuxnál, mert a Nokia és az Intel szoftverboltjaival az ügyfelek több értékes tartalomhoz és szolgáltatáshoz férnek hozzá. A Nokia a mobiltelefonjain bevezetett Ovi Áruházzal, az Intel a tavaly év végén bemutatott AppUp Centerrel ad el szoftvereket.

Azért fordultunk a kérdéseinkkel a Novellhez, mert a cég jól ismeri a Linux világát: 2003-ban vette meg a népszerű Suse Linuxot, és elsőként raktak előre telepített Moblint az MSI netbookjára. Hargitai Zsolt szerint nagyon fontos, hogy megmaradjon a MeeGo integritása, azaz ne jöjjenek létre egymástól eltérő verziók. Ennek az oka igen egyszerű: ha a készülékeken más-más MeeGo verzió lenne, akkor minden egyes szoftverből többféle verziót kellene legyártani, ami megnöveli a fejlesztés költségét és idejét.

A Nokiát is megkerestem, hogy áruljanak el többet a MeeGo Linuxról, de kevés konkrét tény hangzott el. Például még nem lehet tudni, hogy a rivális gyártók milyen feltételekkel telepíthetik a MeeGót, ugyanakkor kiderült, hogy a rendszerre más cégek is szabadon feltelepíthetik majd a szoftvereiket és a szolgáltatásaikat.

Egészen biztos, hogy a Nokia-mobilok legfontosabb szoftverei és szolgáltatásai (Ovi.com, Exchange alapú levelezés) a MeeGo Linuxon is elérhetők lesznek. A már létező linuxos programok is futnak rajta, ami nem jelenti azt, hogy e programokat érdemes is futtatni. A kezelőfelületük jobban passzol a számítógépek nagy kijelzőjéhez, mint a zsebre vágható okostelefonokhoz.

Kjúti, az aranyos középút

Ezt a problémát a Nokia a Qt nevű multiplatform fejlesztői környezettel akarja megoldani. A Qt a szoftverek működését meghatározó forráskódot lefordítja az operációs rendszer nyelvére, és nagyon sok platformot támogat. A programozók által megírt forráskódból a pc-s Windows, a Linux, a Mac OS X, a Windows Mobile, a Symbian, és a Maemo Linux rendszerekre is lehet szoftvereket gyártani.

A Qt segítségével tehát megoldható, hogy egy program a mobilon, a tévén, és a számítógépeken is fusson, és csak a kezelőfelületet kell az eszközök kijelzőjére optimalizálni.

Ennél is fontosabb, hogy a Qt már a kilencvenes években megjelent, és a használatát jelenleg is tanítják. Charaf Hassan, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai tanszékének docense elmondta, hogy a Linux-programozás kurzuson 7-8 éve foglalkoznak a Qt-vel, és évente körülbelül százhúsz hallgató ismeri meg ezt a fejlesztői eszközt.

Charaf Hassan szerint aki Qt-ben tud számítógépre programot írni, az pár nap alatt átáll a mobilra való programozásra. Miután a Nokia megvette a Qt-t fejlesztő céget, a Trolltechet, a fejlesztőeszközt kiegészítette egy Mobility API nevű csomaggal. Ebben vannak benne azok a programozási összetevők, amelyek - legalábbis most még - főleg a mobilokon használhatók. Ilyen például az üzenetek, kontaktok elérése vagy a beépített multimédiás eszközök kezelése.

"Nagy dobás lehet, hogy Qt-hez elég sokan értenek, és nem kell agysebésznek lenni egy egyszerűbb program megírásához" - mondta az informatikai docens. Szerinte a Qt mobil kiegészítője néhol kicsit hiányos, de ez néhány hónap alatt pótolható. Charaf Hassan úgy látja, hogy a MeeGo stabil alapokra épül, és azzal, hogy a rendszerben megjelenik az Intel processzorok támogatása, fellendülhet a szoftverek gyártása, egyszerűbb lesz mobilra átültetni a programokat.

A Nokia az új Microsoft?

Lesz tehát egy új operációs rendszer, ami mindenféle eszközön fut, és könnyen kibővíthető programokkal. Most lehetetlen megjósolni, hogy sikeres lesz-e, mert nagyon sok múlik a felhasználói interfészen.

A Nokia és az Intel bejelentése előtt hónapokig teszteltem a MeeGo alapjául szolgáló két rendszert, az N900-on futó Maemót, illetve a Moblin különböző verzióit is feltelepítettem a netbookomra (a hivatalos 2.0-át, 2.1-et, és a Novell által gyártott OpenSuse Moblint) .

A Nokia ügyesebben integrálta a Maemóba az online szolgáltatásokat, ami nem meglepő: ezt a mobilokon ma már kötelező megoldani. Például az N900-zal készült képeket azonnal fel lehet tölteni a Facebookra, az adatok szinkronizálható a Gmaillel és más online szolgáltatásokkal, a névjegyalbumot és a csevegőprogramot szépen integrálták a rendszerbe.

A Moblin ideális rendszer a netbookra, amennyiben az ember nem egy szélsőségesen ostoba windowsos gépet akar használni (értsd: semmire nem jó, de legalább megtalálom rajta a start menüt, mert azt már felismerem). A Moblin interfészét kis kijelzőre optimalizálták, és nagyon jó az a főmenü, ahol a teendőket, twiteket és legfrissebb képeket lehet megtekinteni. De vannak gyerekbetegségei, például csak a Twittert meg a Last.fm-et integrálták bele a több száz népszerű online szolgáltatásból, és néhány programnak nem tervezték át a kezelőfelületét. A Nokia megoldásai jól kiegészítenék.

A cikk első bekezdésében emlegetett zöld rét egyébként létezik, majdnem egy évtizeden át uralta az informatika világát. Fejlesztők tízezreit vonzotta magához, de mára elavult, nem elég nyílt, és csak a foltok tartják egyben. Íme:

winxppro.png

Ha a MeeGo Linux ügyesen integrálja a Nokia kiforrott szolgáltatásait, és egy kommunikációra meg böngészésre kihegyezett, leegyszerűsített kezelőfelületű operációs rendszer jön létre, akkor a világ vezető mobilgyártója nemcsak az okostelefonok piacán erősítheti pozícióját, hanem a Windows XP utolsó menedékét, a netbookokat is meghódíthatja.

Persze a bizonyos szempontból előrébb járó Android célja is ugyanez. A Google rendszere már több mobilon fut, sok tízezer alkalmazást írtak rá, és az Android idén megjelenik táblagépeken és más hardvereken is. Kíváncsian várjuk, hogy a webes óriás Google, vagy a mobilok piacán toronymagasan vezető Nokia vonzza-e jobban a vevőket.

Kommentek

  • 2010.03.19 07:57:16szamica

    @kisvadutak
    folyamatosan újat kell tanúlni mindenkinek, aki az informatikával kapcsolatba kerül. ez van és kész.
    Az az MS üzleti ideológiája (amit Te is rendesen megettél), hogy "minek újat megtanulni" (így lehet eladni a változatlanságot), meg hogy "csak működik és kész" (persze minden csak egyféleképpen).

  • 2010.03.19 08:01:06efhábé

    Lehet szinkronizálni e71-et linux alatt, syncml szerver kell hozzá, tele a net ingyenes syncml szerverekkel

  • 2010.03.19 08:01:55Vauvau

    kisvadutak:
    én még a dossal kezdtem, és most jött el az idő, hogy a wint kidobjam végre. Alaplapcsere után újratelepítéskor nem fogadta el a drágán vásárolt xp-m kódját. Úgyhogy azóta négy gépemre ment fel az ubuntu a htpc-től a játék gépig. És minden megy, minden szebb. Nem hiszem hogy ma már csak néhány unix fanról volna szó, én is törölöm a jogtiszta windowsaimat, pedig nem vagyok egy programozó zseni. TUX felnőtt...

  • 2010.03.19 08:08:00dzson

    Bukás lesz

  • 2010.03.19 08:13:38efhábé

    @kisvadutak bekapcs és működik használatra bármelyik rendszer jó, a júzernek mindegy, melyik rendszerre ugrasztja a rendszergazdát, családtagot, szomszédot, hogy állítsa át neki a háttérképet. A gond a poweruserekkel van, akik a windowst ismerik, de azt hiszik, a számítógépet és nem értik, miért nem megy az osx, a linux, unix, solaris, bsd stb. És olyankor jön, hogy szar és miért nem úgy van, mint a win alatt. Egyet megtanult és eszébe sem jut, hogy ő oprendszert tanult, nem számítógépet.

  • 2010.03.19 08:17:44szamica

    @efhábé
    egyet kell, hogy értsek, szépen összefoglaltad a lényeget.
    a júzernek mindegy, hogy mihez NEM ért, csak annyit tud, hogy "kell vírusirtó" (ezt valamiért jól megtanulta mindenki). :-)

  • 2010.03.19 08:20:00earlyrat

    szegény nokia kezd nagyon gyengülni, szerintem megmarad majd egy erős középkategóriának a gombos telefonok között. a csúcskategóriát már most alulról nézegeti.

  • 2010.03.19 08:20:54efhábé

    @vauvau nálam is ez volt, totál belassult a win, újrahúztam, fasza volt, amíg el nem kezdte frissíteni magát. Egy teljes nap, ezer újraindítás és megint agyhalál lassú volt. Windows helyett ubuntu, azóta minden otthoni gépen linux van a jogtiszta winek helyén.

  • 2010.03.19 08:21:25berciXcore

    @szamica:
    és ha netán oprendszert vált, akkor egymás után nyitogatja a vírusirtó-tűzfal-antispyware topikokat mindenféle Linuxos oldalakon, mert dokumentáció elolvasását, meg a hatékony Google keresést nem tanulta meg. :D

  • 2010.03.19 08:25:19LouiS

    BTW a Nokia mióta toronymagasan vezető? A 90-es évek közepén az volt... Aztán pontosan úgy járt, mint a Sony. Elkényelmesedett az elsőségben, a távol-keleti versenytársak meg szépen leelőzték. Aztán jött egy Steve Jobs nevű bácsi, összehozott egy teljesen új koncepciót, amitől mindenki padlót fogott. Utána meg jött az Android, és nézzük csak, hány gyártó állt be mögé?

  • 2010.03.19 08:28:34Vauvau

    efhábé:
    A döbbenet valóban az, hogy a céges rendszerünkben /kb. 3000 pc/ miért kell a rettenetes licensz díjakat kifizetni, és miért nem állunk át mondjuk legalább az openofficére ha a wint az intranet miatt már nem tudjuk lecserélni. Remélem ez csak a tudatlanság miatt van így... Bár ha a francia csendőrségnek jó az ubuntu

  • 2010.03.19 08:30:03Chronos.hun

    Éljen a nyílt forrás és a Linux! :D Pusztuljon a gonosz!

  • 2010.03.19 08:35:40szamica

    tudja valaki?
    DX10-et lehet már linux-ra telepíteni (a DX9 az fasza)

  • 2010.03.19 08:35:51biturbo s

    Remélhetőleg az ilyen fejlesztések, az Ubuntu, a Firefox sikere lesznek az első igazán nagy szögek a Mikrofo$ koporsójába. Aztán majd jön a többi. A jobb kód, a közösségi fejlesztés előbb- utóbb jön, lát és győz.

    Blue screen of death, dll hell, Viruses, adwares, spywares are registered trademarks of Microsoft Corporation.

  • 2010.03.19 08:36:49efhábé

    @szamoca egyik jó cimborám win7 bétát használt, lecserélte linuxra, hogy jogtiszta legyen, ha lejár a béta, azzal kezdte, wines reflexekkel, hogy letölthető telepítőt keresett, talált egy bint és felrakta, szenvedett vele, ahelyett hogy rákeresett volna a program + ubuntu kifejezésre és látta volna, hogy telepítheti tárolóból, sokkal egyszerűbben, mint win alatt. Iszonyú nehéz volt megértetni vele, hogy könnyebb, mint win alatt, de más a telepítés. Máig nem sikerült megértetnem vele, hogy a cli nem őskövület és linux alatt is minden megoldható grafikusan, de sok minden egyszerűbb és gyorsabb cliben. Ez egyébként win alatt is így van, csak ott még kevesebben tudnak, mernek cli-t indítani és használni.

  • 2010.03.19 08:40:25djpetee

    ohogy boruljon ra az osszes nemtommi az indexes blogmotorra :D raszanom magam hogy irok kommentet, aztan kuldes erre eltunt a semmibe... gratulalok :) nah ezert nem kommentelek inkabb :)

  • 2010.03.19 08:46:33Ventolin

    LouiS! mielott hulyesegeket irogatsz olvashass egy kicsit:[link]

  • 2010.03.19 08:51:39efhábé

    @biturbo s

    Van annak a cégnek rendes neve, Microsoftnak hívják.
    Egyáltalán nem rossz a windows, sőt, vannak olyan területek, ahol megkerülhetetlen és nem is érdemes megkerülni.
    A probléma az vele, hogy pont abban a szegmensben a legerősebb, ahova a legkevésbé alkalmas, azaz a HOSO-szektorban. Egy rendesen beállított vállalati rendszerben jó a windows, de ott a felhasználó nem rendszergazdaként megy ki a hálózatra és nem tud bármit telepíteni, állítani.
    Otthoni, egy-(két)felhasználós rendszernek nem alkalmas, mert alapból nincs rendesen beállítva. Míg egy *nix rendszeren alapból nem rendszergazdaként jelentkezel be, addig a win úgy indul.
    Plusz a futási jogosultságok és egyebek szabályozása.
    Nincs általánosan szar rendszer és nincs általánosan jó rendszer, minden feladatra a leginkább passzoló rendszert kell megtalálni, ami adott felhasználónak adott feladatra a legjobb.
    Otthoni felhasználásra nem a windows a legjobb, viszont az a legelterjedtebb, ezért mondják olyan sokan, hogy szar a windows. Pedig nem a windows szar, hanem a user választása volt rossz.

  • 2010.03.19 09:10:34biturbo s

    efhábé:

    "Egyáltalán nem rossz a windows, sőt, vannak olyan területek, ahol megkerülhetetlen és nem is érdemes megkerülni." ez idővel változni fog, szerintem az M$ máig abból él, hogy GUI-t raktak a DOS fölé.

    "Egy rendesen beállított vállalati rendszerben jó a windows, de ott a felhasználó nem rendszergazdaként megy ki a hálózatra és nem tud bármit telepíteni, állítani." történetesen a rendszergazdákhoz közel dolgozom, az userek le vannak korlátozva, de a kollégáknak rendesen rohangáni kell, mikor e Nagy Cég egyéb termékei dobják el magukat, pedig az egyszerű user csak szöveget akart szerkeszteni. Az a jó az M$-ben, sok munkahelyet teremt, a kiválóan megírt kódjai miatt, sok ember kell a cégeknél rendszergazdának, nevetséges.

    "Otthoni, egy-(két)felhasználós rendszernek nem alkalmas, mert alapból nincs rendesen beállítva. Míg egy *nix rendszeren alapból nem rendszergazdaként jelentkezel be, addig a win úgy indul." Igen, helyette az eyecandy kezelőfelületre gyúrnak rá, attól jó az usernek. Egyébként az M$ féle felhasználókezelés egy vicc.

    "Nincs általánosan szar rendszer és nincs általánosan jó rendszer, minden feladatra a leginkább passzoló rendszert kell megtalálni, ami adott felhasználónak adott feladatra a legjobb." de szép frázis. Kár, hogy az M$ máig abból él, hogy az egyszerű userek jól megszokták, azokról beszélek akiknek a start gomb megtalálása is nehézséget jelent.

    "Otthoni felhasználásra nem a windows a legjobb, viszont az a legelterjedtebb, ezért mondják olyan sokan, hogy szar a windows." Ja, biztos nem a kiváló stabilitása (?), meg az olyan fantasztikus innovációk miatt, hogy például az IE 8 se tudja rendesen teljesíteni az acid3 tesztet, meg a winnt óta meglévő hibát most foltozgatják. Hát igen, ez a eredeti M$ minőség. Genuine Advantage, he he.

    Az M$ telepítőlemez egy helyre való: a kukába.

  • 2010.03.19 09:19:12LouiS

    Ventolin: anélkül, hogy ízekre szedném a Nokia megrendelésére készült PR-cikket, az utolsó bekezdés teljesen értelmetlenül van megfogalmazva, egyáltalán nem derül ki belőle, hogy a mobil oprendszerekről van szó (egyébként mindösszesen ennyit kellett volna beleírni, és máris egyértelműbb lett volna - ez tévesztett meg engem. De szerintem másokat is).

    Másodszor: ez ugyan a Cellanapló, végső soron vehetjük blogbejegyzésnek, de miután az Index techrovatába van bekötve, így talán nem kellene olyat leírni, hogy elmentem, megkérdeztem (E/1). Ha már cikket ír a szerző, akkor minimum az index megtudta, lapunknak azt nyilatkozta.

    Azt viszont továbbra is fenntartom: PR-cikk.

  • 2010.03.19 09:35:25Namelesske

    nem olyan rossz a windows van abba group poliszi :D

    Nem tudom, de nálam a Linux nem képes normálisan kezelni a hangot, se a videókártyát. Most mit csináljak?! Ha bele bolondulok se találok jobbat mint a Windows.

  • 2010.03.19 09:45:12kencel

    nem tudom mit varnak a fejlesztok. A sok juzer aki meg a windows hoz sem ert, majd atnyergel barmely mas linux termekre? Max a nagy cegek. En azert elegge otthon vagyok microsoft termekekben, de a fedorara valo atallas nekem sem megy konnyen. Raadasul keves a program linuxra, Illetve nem a program keves, hanem a megszokott program amit ez elmult evtizedek alatt MS re feljesztettek.

  • 2010.03.19 09:51:54szamica

    otthon és a saját cégénél szerintem mindenki olyan operációs rendszert használ, amilyet jónak tart (ismer, megszokott, kedvel, tetszik neki, kényelmes... stb.)
    DE! olyan valakiként, akinek az állambácsi a fizetése majd felét elveszi erősen szemetszúr, hogy rengeteg pénzt költ az ország MS licenszekre, amikor ezen feladatok vagy 95%-át ingyenes programokkal is meg lehetne oldani.

  • 2010.03.19 10:06:19Earthq

    Az, hogy a nagy cégek nagy tempóban nyitnak az open-source technológia felé, és ezeket a cégeket egyre másra adják veszik, az sokat jelent. A Linux legnagyobb átka az volt, hogy nem ismerték, ha segítség kellett nem volt kihez rohanni és sokan nem szeretnek fórumozni, vagy nem fecsérlik ilyesmire az időt. Az, hogy nagy nevek ugranak be Oracle, Nokia, Intel stb ez a változás szele. Azok akik meg akarják magyarázni, hogy a win így meg úgy, azok használjanak továbbra is azt, szerver platformon már vesztett a win, és az internet területén is az open-source rendszerek az elterjettebbek, akkor amikor neteztek nem is tudjátok, hány ezer linuxos eszközön, szerveren keresztül éritek el a cél állomást. Még az index is linuxos kiszolgálón fut. Egy ekkora portálnak brutál költséges lenne wines szerveren futnia, szoftverek és a védelem stb...

  • 2010.03.19 10:17:30szamica

    @Earthq
    és még egy szaros routerben is beágyazott linux megy, mert olcsó, megbízható, rugalmas.

  • 2010.03.19 10:27:25cs0csa

    Off topic, bocsi: Most vettem egy Asus EEE PC-t, OEM-es Windows 7 starter edition van rajta. Sajnos nem lehet a hàttérképet kicserélni rajta egy fotòra, hiàba is kéri a fiam. Mit tegyek? Vajon vegyek egy komolyabb Windows 7 OS kiadàst? Vagy esetleg az Ubuntu Linux engedélyezi a hàttérkép lecserélését? Még egyszer bocsànat az "off topic"-ért.

  • 2010.03.19 10:31:27Vauvau

    Earthq:
    Emlékszel, kb tíz éve a corel csinált egy disztr. és adott hozzá ingyen photopaintot meg a drawnak is volt linuxos változata. Jó rendszer volt, de bebukták, eladták. Nem tudták a grafikusokat levenni a macrol, a csóróbbakat meg a pc-ről. Pedig a corelt ebben a szegmensben mindenki ismerte, s neki is monstre ügyféllistája volt. Szerintem mára más a helyzet, szinte minden fut linux alatt /a fiam pc-s 3d-s játékai is/ és a grafikus felülettel is szinte minden megoldható. Ha néhány apróságon javítanak /xorg, telepítés, egyszerűbb mount, jobb ati kompatibilitás, directx integrálás/ nem lesz miért wint használni. S akkor talán a rendszergazdai szinteken is lesz változás. Nálunk is megjelent nemrég a supportmunkatárs és az összes gépet átállította firefoxra, hogy az gyorsabb meg jobb is. Vannak még csodák...

  • 2010.03.19 10:33:49Ventolin

    Grigorij: A cikkben netbook-okrol van szo. Az XP is ezzel kapcsolatban van emlitve, azaz XP netbookon.
    Velemenyed szerint egy netbook alkalmas munkavegzesre?

  • 2010.03.19 10:35:50szamica

    @Vauvau
    igen, az egy megbütykölt wine-t használt. sikerült kibányásznom belőle, sokáig jól teljesített más programokkal is. :-) akkor még a fene se gondolta volna, hogy DX-et fogok linuxra telepíteni valaha...

  • 2010.03.19 10:44:41Earthq

    @szamica

    Nekem a GPS-n, routeren, telefonomon, otthoni gépen, otthoni noteszon, és még sorolhatnám.. :) Már sok luxus autó fedélzeti számítógépén is.
    És még egy fontos téma, hogy az M$ az Xboxra, miért nem wint rakott, miért fut rajtuk a linux? Az m$ egy időben fikázta a pythont, erre az xbox.... szóval érdekes az M$ is...
    link:[link]

  • 2010.03.19 10:45:54Vauvau

    Egyébként meg a szerző sztárolhatná egy kicsit az ubuntut is, most jön ki ugye az új verzió, s úgy tudom lesz mini netbook csomag is. Na persze ezért a cikkért senki sem fizetne semmit sem.

  • 2010.03.19 10:49:41Ventolin

    LouiS: en csak arra reagaltam hogy a nokia igenis vezeto a mobilpiacon.
    Hogy te mire reagaltal nem is ertem :)

  • 2010.03.19 10:54:51csarlee

    Nem akarnek belefolyni a M$ vs Linux vitaba mert tok ertelmetlen... Az viszont biztos, hogy a Qt egy regi dolog es eleg gazos. Eleg csak megnezni a Qt-s dolgokat:
    Opera
    ok, mobilon jo de asztali gepen gaz, mindegy, hogy Win vagy Linux
    KDE ez egy *nix grafikus felulet, aki nem ismerne. Aki ismeri az tudja milyen....

  • 2010.03.19 10:58:38Ventolin

    csarlee: kifejtened bovebben?
    mi a gond az operaval es a KDE-vel?

  • 2010.03.19 11:05:43szamica

    @csarlee
    ismerem mindkettőt (operát és kde-t is), és évek óta használom. szeretem, megszoktam. (az opera mini az java, nem QT)
    a QT első verziója valóban régi, de ez alapján ki lehet jelenteni, hogy pl. a windows és a linux is "elég gázos", mert az első változatok nagyon régiek. Ezt Te sem gondolhatod komolyan. A legutóbbi QT verzió (4.6.2) 2010-02-15-i. alig több, mint egy hónapos (még ki sem próbáltam, nem volt időm).

    A QT és a GTK hívők között az a különbség, hogy a QT hívők nem utálják a GTK-t, csak éppen nem ismerik. :-)

  • 2010.03.19 11:07:01k_chris

    Linuxot támogatom de az Androidot nem! Kb hasonló mintha az M$ építene egy új oprendszert linux alapokra...

  • 2010.03.19 11:11:10ubetterwatchout

    most csak azt nem ertem, hogy a nokia n900 amat dobhatom ki mert egy masik linux lesz a nyartol?

  • 2010.03.19 11:13:37Ventolin

    ubetterwatchout: dehogy, evekig tuti lesz hozza maemo tamogatas, es azt is rebesgetik, hogy a meego is ra fog menni.

  • 2010.03.19 11:15:00midnight coder

    Nos, itt azért látok pár kavarcot.

    1. Moblin és társai vs Android.
    Nagy kettő. Az Android-dal a gugli a linux kernel fölé csinált egy java alapú desktopot, a linuxhoz kb. annyi köze van mint a MacOS-nek a BSD unixhoz. Azaz lényegében semmi.
    Ez az új rendszer tényleg linux alapú - annak minden bajával és előnyével. Az előny a sebesség. A baj a stabilitás, az egymással binárisan nem kompatibilis verziókkal lehet.

    2. Linux vs Windows.
    Tényleg elég értelmetlen vita. A linux soha nem lesz konkurrenciája a windowsnak desktopon - de ha holnap a windows megszűnne akkor sem a linux terjedne el, hanem az OSX. Aminek aztán ha többféle vasat kell támogatnia és szembesülnie a többi problémával akkor pont ugyanazok a gondjai lennének mint a windowsnak.
    A linux egyszerűen alkalmatlan desktop OS-nek, mivel hiányzik a kernel fölött az a stabil programozási interfész amivel a programok kommunikálhatnak az oprendszerrel. Azaz nincs win32 API. A POSIX ugyan stabil, de az csak a legalsó szintet fedi le. Fölötte mindenféle kis szutyok libek vannak amik disztribenként és verziónként eltérnek, így nem igazán tudsz olyan programot készíteni ami ugyanúgy telepíthető mondjuk OpenSuSE 9.1-re és OpenSuSE 11.2-re, vagy épp Ubuntu 9.10-re. Míg windowson ha egyszer csináltál egy win32 alapú progit az szépen menni fog XP-től win7-ig. Sőt, ha igazán törődsz a dologgal akkor akár még 9x-szel is. Ez egyébként nem csak a win tulajdonsága, minden OS tudja ezt a DOS-tól a MacOS-ig, egyedül a linux nem. Ezért nem fog soha desktop vonalon 1% fölé menni. És ugyanez a probléma lesz a moblinos dolgokkal is.

  • 2010.03.19 11:18:38Namelesske

    Simán ki lehet cserélni a hátteret starteren, de ez megszegi az EULA-t szóval, jól gondold át.:

    [link]

  • 2010.03.19 11:21:27k_chris

    midnight coder: ott a pont (2)!
    És nem fogják a gtk/qt /stb-re leprogramozni ugyanazt a programot, nekem anno a gtk/qt libek is fel voltak telepítve mert az egyik progi amit akartam ezt igényelte a másik meg a másikat de látványban nem volt a legjobb, mert mindkettőt külön kellett konfigolni.. Plusz ahhoz is mélyebb tudás kell hogy egyáltalán felfogja az ember hogy mi az a qt és mi az a gtk...

  • 2010.03.19 11:22:20Namelesske

    Ubuntu Netbook Remix sokkal jobb választás lenne egy eeePC re. SZVSZ

  • 2010.03.19 11:24:12molbal

    Minden linuxos program elfut a többi linuxos programokon, mivel GTK környezetűek, amivel kompatiblis a Moblin, a Meego és a Maemo is! Sőt, minden Debian alapú disztribúcióra írt programnak futnia kéne. A Nokiában meg nem csalódtam, nekem prímán működik az N97 minim, és az ezelőtti N95-el, 6600-val és 3650-el sem volt semmi bajom. A hozzáértőek látják, hogy az S60-as vonalat támogatom. Qt-kompatibilis az is, tehát az összes Qt-s program, amit az N97-re írtak, elfut akár az N95-ön, akár az N900-on, akár az elkövetkezendő Moblinon is. Kompatibilással nem lesz gond.

  • 2010.03.19 11:31:05szamica

    @midnight coder
    vitatkozom veled. nemekem van olyan programom, amelyet még suse 8 körül fejlesztettem és a most aktuális kubuntun (gy.k.: ubuntu elsősorban kde-vel szerelt változata; nem írok verziót nert nem tudom fejből hogy az otthoni gépemen most éppen mi van) hibamentesen fut. "kis szutyok" QT3 libet használ. szóval most megmondtad a frankót, de én azt gonodolom, hogy felületes ismeretnél többel nem szereztél a linuxos fejlesztési stratégiákról. valóban bizonyos szempontból más stratégiát használunk linuxon, mint windowson a fejlesztésekkor, de ettől még az nem jobb és nem rosszabb automatikusan.
    és hogy a linux nem alkalmas desktopra? jópár nyugat-európai ország átállította már közszféra a informatikai rendszerének egy részét linux-ra... hát biztosan igazad lehet, ezek az országok nem tudják, hogy a linux nem alkalmas desktop-ra. de nem baj, mi azért szorgalmasan fizetünk a MS-nak.

  • 2010.03.19 11:31:45midnight coder

    @molbal: te se túl régen linuxozhatsz...
    @Namelesske: a netbook remix a programok jó részét fejreállítja mivel alapból fullscreenre állít mindent. Ezt pedig jó sok program utálja.

  • 2010.03.19 11:33:49Namelesske

    jó dolog ez a linux. Debian alapokon :D

  • 2010.03.19 11:35:36cs0csa

    Namelesske: nem akarok semmilyen EULA-t megszegni. Tehàt ha nem akarok egy rakàs pènzt ràkölteni arra, hogy legyen jogom a hàttérképet lecserélni a szàmìtògépemen, akkor csak valami Ubuntu Netbook Remix féle megoldàs marad. Ha ràteszek egy OpenSource OS-t a HW-ra az megszeg bàrmilyen jogi konstrukciòt?

  • 2010.03.19 11:48:09szamica

    @cs0csa
    jaj! én azt hittem, hogy viccelsz ezzel a háttérkép dologgal kapcsolatban. :-|
    nem hinném, hogy megszege bármilyen szabályt, ha lecseréled az OS-t. szerintem annyira még nem rossz a helyzet. a garancia a HW-re vonatkozik, nem?

  • 2010.03.19 12:01:21DaveEr

    Nekem egy Nokia Symbian S60 v5 OS-es Nokiám van, és egy kalap fos. Kölcsönbe használtam iPhone-t, meg ismerősömnek van Androidos telefonja. Kb a Symbian OS olyan mint egy toldozott foltozott Win95 amire ráhúztak egy Win7 GUI-t. KUKA! Szerintem ha a Nokia nem tud valami használhatót összehozni akkor süllyesztő lesz... egy újabb OS? És a Maemoval mi lesz? Gáz...

  • 2010.03.19 12:08:49cs0csa

    Nem, egyàltalàn nem vicc. Sajnos teljesen komoly. A pàrom azt mondja, hogy hagyjam a francba az egèszet, fontosabb dolgok is vannak ennél. Teljesen igaza van, de csak piszkàlja a csöröm a dolog. Amikor elfogadtam az elsö konfiguràciònàl a M$ licensz szerzödését, nem volt olyan kitétel, hogy mostantòl nem tehetek fel nem M$ OS-t a HW-ra?

  • 2010.03.19 12:15:27szamica

    @DaveEr
    "Szerintem ha a Nokia nem tud valami használhatót összehozni akkor süllyesztő lesz" - ebben lehet, hogy igazad van.
    "egy újabb OS?" az előbb még az volt az elvárás,
    hogy "hozzon össze valami használhatót".

    akkor szerinted most hozzon össze valami használhatót, vagy ne?

  • 2010.03.19 12:18:40szamica

    @cs0csa
    kizártnak tratom. itt még nem tart a világ. ez olyan lenne, mintha vennél egy Ford Fiesta-t, és azzal alá kellene írnod egy szerződést, hogy ezután csak Ford-dal állsz majd be a garázsodba. ilyen nincs.

  • 2010.03.19 12:20:54Namelesske

    cs0csa:

    az nem szeg meg semmilyen dolgot, addig amíg ki nem tér rá valamilyen formában a gyártó. Az ASUS nem szokott bele kötni milyen OS-sel szabad a gépet használni és mivel nem.

    Azért ajánlottam az Ubuntu netbook remixet, mert az kifejetetten az eeePC hardverére van kihegyezve, és a felhasználói felület is a kis képernyőhöz van igazítva...

  • 2010.03.19 12:25:13szamica

    @cs0csa
    ne félj az ubuntu-tól, finomabb, mint gondolnád. :-) megbízható, egyszerű, logikus felület.

  • 2010.03.19 12:25:33Namelesske

    "A LICENC TERJEDELME. Ön csak a szoftver licencét szerezte meg, a tulajdonjogát nem. A jelen szerződés csupán bizonyos jogokat biztosít Önnek az Ön által licencelt szoftverkiadás funkcióinak használatára. A Microsoft minden egyéb jogot fenntart. Feltéve, hogy a vonatkozó jogszabályok ezen korlátozások ellenében nem biztosítanak Önnek több jogot, Ön a szoftvert csak a jelen szerződésben kifejezetten engedélyezett módon használhatja. Ennek során Önnek be kell tartania a szoftver minden olyan technikai korlátozását, amely annak csak meghatározott módokon történő használatát teszi lehetővé. Ön:
    · nem kerülheti meg a szoftver bármely technikai korlátozását;
    · nem fordíthatja és nem fejtheti vissza a szoftvert, továbbá nem elemezheti annak belső felépítését, kivéve akkor és csak olyan mértékben, ahogy azt az alkalmazandó jogszabályok ezen korlátozással ellentétben kifejezetten megengedik;
    · nem használhatja a szoftver alkotórészeit olyan alkalmazások futtatására, amelyek nem a szoftveren futnak;"

  • 2010.03.19 12:29:24Namelesske

    Egy idézet a Windows 7 EULA-jából

  • 2010.03.19 12:33:15Namelesske

    [link]


    ajánlott irodalom.

  • 2010.03.19 12:34:00midnight coder

    @szamica: sok éven át fejlesztettem és supportáltam linuxos ügyviteli szoftvert. A Qt-s progid akkor működhet újrafordítás nélkül minden linuxon ha statikusan hozzálinkeltél mindent. Ha nem, akkor legalább a libstdc++ környékén biztosan vannak gondjaid.

    Ami az átállást illeti, valóban a közszférában kísérleteznek ilyennel, de a versenyszférában ez valahogy csak kivételesen fordul elő. Ezzel együtt is 1% alatt van a desktop linux aránya. Ezen azért én egyébként elgondolkodnék: miért van az, hogy ott nem állnak át linuxra ahol a költség igencsak fontos tényező (versenyszféra) és miért ott ahol az ilyesmi eléggé a leszarható kategóriában van világszerte (közszféra).

  • 2010.03.19 12:40:45midnight coder

    @szamica: Ja. Csak az aktuális netbook remixben lévő X Pl. mono winforms programoknál (és még ki tudja miknél) nem jeleníti meg a betűket. Mivel a mono winforms implementáció a Cairo tetején ül, lehet hogy nem ez az egyetlen ilyen... Megoldásnak csak azt találtam a fórumokon hogy tegyem fel a béta verziójú X-et a fejlesztői ágról, az viszont úgy óránként random crasht okozott.

    A másik szépsége a dolognak az idióta netbook remix-es felület ami egy rakás programnak ad mattot (Pl. Lazarus elég érdekes vele), szerencsére ezt viszonylag könnyen ki lehet irtani, de mondjuk egy kezdő jót szív mire remixteleníti az ubuntut.

    Jelenleg egyébként OpenSuSE 11.2 van a gépemen KDE-vel, még az a legkevésbé toxikus, bár néhány dolog így is van ami kicsit macerássá teszi az életet. Pl. a KDE nem igazán 1024x600 px barát.

  • 2010.03.19 12:43:14cs0csa

    Mindenkinek köszönöm a hasznos hozzàszòlàsokat, segìtséget! Most màr tudom, hogy merre tovàbb.

  • 2010.03.19 12:45:08Namelesske

    Mondjuk ebbe van valami, de én azt mondom Gnome még mindig jobb egy windows usernek.

  • 2010.03.19 12:46:06strogg

    Evyszerűen nem értem. Netbook windows-al? Miféle perverzió ez?
    Amikor kitalálták a netbook-ot, a mérnökök nem véletlenül linuxot raktak rá.
    - Mert ingyenes
    - megbízható
    - kis vason is gyors
    - nem kell jogi bohóckodásba keveredni
    - könnyen frissíthető
    - a szoftvereket a netről telepíted.
    Ha nincsen optikai meghajtód, akkor a wines programjaifdnak komoly részét már reszelni kell a gépre.

    Netbook winnel a sajtreszelővel recskázás esete.

    Nekem itthon van egy laptop, meg egy netbook. A netbook xp-vel volt kapható. Már az első bekapcsolást sem érte meg :DDD
    Az öreg lapira felraktam a w7 RTM-et, de valami rettenet volt. (Athlon 1600mhz, 512 DDR ram)
    Lassú, lomha, monumetális tré fostalcska. Lehet vitákat nyitni a "fejlődés" fogalmáról, d szerény véleményme szerint az nem fejlődés, hogy minden win verzió drasztkusan több vasat kér. Elkzedett szívózni, hogy lejár a próbaidős licensz, ment vissza a gépre az ubuntu. Érdekes módon 3x szebb effektek is mennek rajta, 1/3 akkora hw igénnyel. Nah kéremszépen EZ A FEJLŐDÉS!

  • 2010.03.19 12:48:47strogg

    Arról meg ne is nyissunk vitát, hogy 2010-ben egy linux disztrót röhögve kiraksz sd kártyára, van pendrive-ra, és kész az install lemezed, de a "korszerű" win7-en azzal is szórakozni kell. Közröhej.
    Mindig mondom, a wintól csak az esik hasra, aki még nem látott rendes oprendszert.

  • 2010.03.19 12:48:50szamica

    @midnight coder
    nem staticlib-et használtam. a titok kb. a qt3 compat csomagban lakozik. egy még régebbi progi valóban nem megy már. (nincs értelme portálni, mert nem használom, sőt az emlitett még futó alkalmazásnak is lejárt már rég a mandátuma -talán már a forrás is elveszett- kizárólag érdekességképpen tartogatom)
    engem személy szerint nem érdekel, hogy egy magáncég mindenképpen fizetni akar-e a szoftverekért, vagy nem? engem az érdekel, hogy az én adómból NE gazdagodjon meg az MS. az meg hogy a pénz nem számít a közszférában ("eléggé leszarható") bizony csak a mi kis csökött országunkban van így.
    milyen IDE-t ill. könyvtárat használtál fejlesztéshez (csak nem Borland?)

  • 2010.03.19 13:04:08cs0csa

    Bocsi, még egy dolog. Megbìzhatò az Adobe Flash Ubuntu-Firefox kombinàciò alatt? A fiam odavan a jàtékokért pl miniclip.com

  • 2010.03.19 13:07:17strogg

    Eléggé. Bár ha rám hallgatsz nem firefox-al toljátok, mert az túl sok memóriát kajál. A párom chorme+flash -el játszik. Van úgy, hogy fél napot egyhuzamban. (tehát nagyon stabil)
    Tudom javasolni a Wesnoth (körökre osztott addiktiv startégia:), és tremulous játékokat. (fps/rts multi lövölde) Mindkettő natívan megy, és állat játékok nagyon. De a wesnoth-al nagyon vigyázz, tényleg komoly függőséget okos.
    További játékok: ubuntugames.org

  • 2010.03.19 13:07:53strogg

    okos=okoz

  • 2010.03.19 13:16:43midnight coder

    @strogg:
    Én kipróbáltam az eee 901-esemen egy kalap linux disztribet (3 féle ubuntut, Mandrivát, 2 fajta OpenSuSE-t, a gyárilag telepített Xandrost), valamint XP-t és Win7-et. Ezek közül az XP SP/3 használhatatlannak bizonyult, a Xandros volt a legjobb, de csak addig amíg el nem kezdted használni (kb. 9 másodperces boot ideje volt, míg a többiek kb. 30 másodperc alatt bootoltak), utána viszont a Xandros volt elég tetű. A win7 és a linuxok kb. ugyanannyi erőforrást ettek. Egyébként érdekes módon a netbook épp netezni a legkevésbé alkalmas, mivel az atom procit már két flash anim is hazavágja. Ezért nem igazán hiszek egyébként az ARM alapú dolgokban sem - ahhoz hogy a manapság divatos csináljunk vastag klienst a weből dolgokat használhasd (flash, ajax, stb) baromi erejű proci kellene.
    A win7-nek egy árnyoldala volt mindössze: a lekapcsolás. Az eltartott neki vagy 2 percig, semmi nem kapcsol le ilyen lassan. Ez amúgy szvsz az eee 901-ben lévő ssd alapú háttértároló miatt lehetett.

    @szamica: A Qt compat az egy dolog, a libsdtc++ egy másik.
    Amúgy wxWidgets (akkor még wxWindows), majd a következő verzióban már Kylix. A Kylix volt egyébként a kevésbé problémás, mivel a libeket egy LD_LIBRARY_PATH-szal azért lehetett valamennyire hurcolni.

    "engem személy szerint nem érdekel, hogy egy magáncég mindenképpen fizetni akar-e a szoftverekért, vagy nem?" Egy oprendszer birtoklásának és cseréjének nem csak a licenszdíj a költsége. Sőt, igazából az még egy viszonylag elhanyagolható tényező. És ha a profitorientált cégeknek nem éri ez meg, akkor azért el lehet gondolkodni azon hogy a finoman szólva nem túl költségérzékeny és eredményorientált, ugyanakkor ideológiaialag erősen motivált közszféra miért is állt át, és hogy nekem mint adófizetőnek vajon mennyire jó is ez.

  • 2010.03.19 13:19:52midnight coder

    @strogg: azért a weshnosh elég bénácska jószág a Heroes III of Might And Magic-hez képest is. Én inkább ezt szoktam játszani wine alatt. Ehhez egyébként elég is az eee 901.

  • 2010.03.19 13:26:23strogg

    midnight coder
    Az alap xandros eléggé gázos valóban. A 901-ben két háttértár van, egy boot, és egy home rész. Mindkettő ssd asszem. Az sdd és az xp eéggé nem szeretik egymást. A GUI-k között szvsz a netbook remix nem jó, legalábbis behatárolja a használhatóságot.

    A netezés, és a flash !=. A chrome-ban is első dolgom volt a flashblock -ot felrakni. :) Az én véleményem szerint a flash a net rákfenéje. Nem való kis kütyükre. Egy komolyabb flash videó egy 2 magos gépet képes magakasztani. Borzadály. Ezért netezés szempontjából nem ebből indulnék ki. Elsősorban a qjuery,ajax alapú webalkalmazásoké a jövő, arra pedig elégséges. Persze elsősorban webkit-es böngészővel. (ezen a szinten az FF is lassú már, az IE meg már régen nem játékos)
    Szóval paradigma váltást látok, ami kezdődött kb: 1-2 éve, és tart még legalább ugyaneddig.
    Elmozdulunk a "komplett webalkalmzások minnél kisebb kütyün" irányba, cloud computing, és "közösségi hálók integrálása a magánéletünkben " felé.
    Ez az a jövő, amivel lépést tartanak a hw gyártók, a mobil gyártók (nem véletlen kapták fel az androidot), mindenki webes tárhelyekre, és közösségi webalkalmazásokra fejleszt, és a multimédia hordozhatósága okán 1-2 éven belül "kötelező" lesz tudni a html5-öt.

    Ebben a fejlődési irányban offline desktop OS-el bohóckodni (w7), ráadásul úgy, hogy a legtöbb gépen abóbl is egy jó régi verzió fut ami nem kompatibilis manapság már semmifée hálózati trendel (xp), az lúzerkedés :)))

  • 2010.03.19 13:28:44strogg

    Hozzáteszem gyorsan, hogy nem véletlenül az IE9 -et nem is adják ki xp-re.
    Ezért egy hordozható kütyüre (netbook) xp-t rakni már hülyeség.

  • 2010.03.19 13:37:42midnight coder

    @strogg: a javascript a lényegéből adódóan mindig is a leglassabb platform lesz - jóval lassabb mint a flash ugyanarra a feladatra. Ennek oka egyrészt a fordítás hiánya - minden js sima textként megy át és röptében kell lefordítani, másrészt a dinamikus típuskezelés ami nem csak sokkal megbízhatatlanabb kódot eredményez mint a statikus, de sokkal lassabbat is. Persze ez ma még nem nagyon látszik mert a js nem sok mindent csinál, de ha elkezdenek elmenni a komplexebb js libek irányába, akkor bizony ez sokkal lassabb lesz majd mint bármi más.

  • 2010.03.19 13:38:26szamica

    @midnight coder
    igen. a libstd változás valóban érintett (írtam is a másik, még régebbi alkalmazásommal kapcsolatban), de ezen kívül én is meglepődtem, hogy mennyire jól sikerült (és azóta is sikerül) a compat csomag. emlékszem, a qt2 compat elég vacak volt (qt3-hoz)
    kylix? ezt borítékoltam :-) sok embernek elvette a kedvét (a linuxot kipróbálók között elég gyakran előfordul az, hogy ha valami nem megy tökéletesen, akkor minden szar) qt2 libet tartalmazott akkor, amikor már a qt3 a kapuban volt. és ha jól elmékszem régi glibc-t igényelt (de lehet, hogy keverem valamivel) az IDE windows emulátoron ment. -> lassú volt mint a tetű. szerintem rossz választás volt, mert abban az időben már kellemes volt pl. a kdevelop is.
    de most csak a qt-ről beszélünk, pedig hát a "visszafelé kompatibilitás" szempontjából a gtk sokkal kedvezőbb választás (bár mondom, ez a kezd rendbejönni a QT esetén is)

  • 2010.03.19 13:41:17szamica

    @midnight coder
    ja az LD_LIBRARY_PATH :-)
    kizárólag a kylix próbálgatásakor kerültem vele kapcsolatba (azóta sem, és addig sem, szerencsére)

  • 2010.03.19 13:42:39midnight coder

    Egyébként a js/html5 a google érdeke, a gépek elnetbookosodása pedig a google-é és az IBM-e - és hosszú távon (~ 10-15 év) olyan internet lesz a vége amit mindenki szívből fog gyűlölni, mivel a felhasználók olyan mértékű kiszolgáltatottságához vezet mint semmi a világon. A windowst el lehet lopni, fel lehet helyette linuxot tenni, az office-t is lehet warezolni vagy feltenni openoffice-t. De a google docs-ot soha nem fogod ellopni, és a webes programok olyan mértékű függést jelentenek mint semmi más a világon. És olyan monopóliumok vannak már most is kiépülőben amik mellett más cégek nemigen léphetnek labdába. Ma még elindíthatsz valamit egy garázsból - 10 év múlva már nem biztos, 15 év múlva pedig ha így alakulnak a dolgok már biztosan nem.

  • 2010.03.19 13:44:29strogg

    midnight coder (js témakör)
    Nem effektive.
    Abban igazad van, hogy a kliens oldali fordítás valóban lassúbb, ellenben ha szabványosak az könyvtárak, akkor a böngészők nagyon szépen megoldják ezt a feladatot. Ezért utaltam az egységes jquery-re, amivel nagyon frankón bánik pl. az összes webkit-es böngésző.
    Természetesen lassúbb lesz mint a sima html, vagy a szerver oldali php-s futtatás, de jó böngésző esetén nem vészesen, a kapott végeredmény meg busásan kárpótol. Példakánt emlegethetném a google cuccait, a facebook, és twitter oldalát. Rendkívül userfrendly dinamikus oldalakat lehet összerakni, és nem mondanám lassúnak egyiket sem.

  • 2010.03.19 13:46:04midnight coder

    @szamica: a wine nem igazából fog le sokat a sebességből. A Kylix nem volt rossz választás a maga idejében, a K3-as progik még ma is eldöcögnek, bár már tényleg egyre kevésbé. De a Kylix és a Qt/KDevelop több tucat fényévre volt egymástól mint fejlesztőkörnyezet. A C++ amúgy sem igazán végfelhasználói programok írására való. Ráadásul akkortájt a Qt-t aranyért adták - egy Qt árából vehettél egy komplett Visual Studio Professional-t. És ha ehhez még hozzáteszed hogy a felhasználók 99%-a windowsos, nem igazán érte meg Qt-be beruházni.

  • 2010.03.19 13:46:48strogg

    A függési veszély kialakulásában viszont igazad van.

  • 2010.03.19 13:51:11szamica

    @midnight coder
    mennyi most egy prof. windows árfolyama? kb 20-30e lehet?
    nos, a (k)ubuntu 0Ft
    0

  • 2010.03.19 13:52:41szamica

    @midnight coder
    mennyi most egy prof. windows árfolyama? kb 20-30e lehet?
    nos, a (k)ubuntu 0Ft
    0(kisebb mint)20000 (az a bizonyos karakter gondot okozott az előbb) szerintem minden esetben igaz. az átállás elmaradásának én úgy vélem leginkább kényelmi és tudatlansági okai vannak (kb. senki nem meri válllalni a döntés felelősségét). no, ezeket én pont leszarom, ha az én pénzemről van szó. és még valami: ha sz OS váltásól olyan nagyon félünk is, akkor mi a helyzet a 100e forint feletti MS Office csomaggal? szerintem teljesen mindegy, hogy az önkormányzaton a fenekét növesztő illető az új(!) számítógépére MS Office-t vagy OpenOffice-t kap, hiszen valójában egyiket sem tudja kezelni (olyan írógépként tekint rá, ahhol lehet javítani). :-(

  • 2010.03.19 13:57:24szamica

    @midnight coder
    "A C++ amúgy sem igazán végfelhasználói programok írására való." - ebben SZERINTEM egyáltalán nincs igazad. ez lehet a Te személyes béleményed, de akkor is támasszd alá légyszi érvekkel!
    "...akkortájt a Qt-t aranyért adták..." - ebben viszont igazad van.

  • 2010.03.19 14:06:27midnight coder

    @szamica:
    Mint mondtam, az átállásnak nem csak ez a költsége.
    Pl. eddig sem papíron, ceruzával tartották nyilván a dolgokat, van kismillió szoft az államigazgatásban, ezt mind át kellene írni. Ennek bizony költségvonzata van. Aztán nem egy gép van a rendszerben, hanem sok százezer. Ezeket mind felül kellene vizsgálni hogy min fut a linux és min nem fut a linux. Nem kompatibilis vasak helyére újat venni. A kompatibilis de automatikusan fel nem ismert vasakhoz a linuxot bekonfigurálni. Dist upgrade esetén persze újra. Mindegyiken lecserélni a windowst linuxra. Hálózatokat átállítani. Persze biztonságosra. Ahol nem tudod valami miatt lecserélni az összes gépen a windowst ott megoldani a vegyes hálózatok közti kommunikációt, szintén biztonsági szempontok figyelembevételével. Nem túl képzett windowsos rendszergizdákat átképezni linuxosra. Felhasználókat átképezni windows/msoffice-ról linux/openoffice-ra. Ráadásul mindezt úgy egy baromi nagy szervezetben hogy közben ne álljon le a munka, mert állam bácsi nem állhat le egy hétre / hónapra / évre amiatt hogy linuxra állunk át. Szóval, ez azért nem olyan egyszerű mint hogy a home PC-n lecserélem az XP-t ubuntura.

  • 2010.03.19 14:13:37szamica

    @midnight coder
    igen, az nem is lenne normális dolog, ha egyszerre mindent lekapcsolnánk, de ki beszélt itt erről? nem kell a világot 1 hónap alatt megváltani, még csak egy év alatt sem. ha figyelmesen elolvasod, amit írtam ott arról volt szó, hogy "új(!) számítógépét". ez ilyen egyszerű. azért sem képes az ország előrelépni, mert mindenki a problémák felsorolásával foglalkozik ahelyett, hogy már a megoldásokra koncentrálnánk.

  • 2010.03.19 14:14:39midnight coder

    @szamica: Igazából a pointerezgetés ami a C++ fő erőssége, nem igazán kell egy mezei felhasználói programnak. Másrészt nagyon hiányzik az a nagyméretű, koherens rendszer lib ami a Java, vagy a .NET vagy részben a Delphi alatt is megvolt, standard GUI, nyomtatási, netes kommunikációs, adatbázis illesztési, stb. támogatással. Ehelyett sok-sok inkoherens lib van, Pl. a Qt sem a standard C++-os stringet használja, hanem a saját string osztályát. Persze a Qt azért elég sok mindent lefedett, csak neki az ár/képesség aránya nagyon nem volt szimpatikus. Ráadásul adatbáziskezeléshez a beépítetteken kívül nem nagyon láttam providereket, és azt sem tudom mennyire használta valaki ezt adatbáziskezelésre. Aztán volt a wxWidgets, én ezt használtam de eléggé kritikán aluli volt, különösen az adatbáziskezelő része. Lehetett volna GTK-t használni, de neki csak C-s interfésze volt, illetve voltak hozzá C++-os wrapper könyvtárak de felejtősek, maga a C-s interfész pedig elég idegesítő volt, teli volt most_csináljunk_valamit_ami_oopnek_kellene_lenni(de_ilyen nincs_a_sima_cben); jellegű függvényhívással. mono és GTK# pedig akkortájt nemigen volt. Mondjuk az biztos hogy a java jobb döntés lett volna a Kylix helyett, de akkortájt ez sem volt annyira egyértelmű (az utóbbi pár év előtt a swing elég ocsmány egy jószág volt és lassú is).

  • 2010.03.19 14:39:25midnight coder

    @strogg:
    A google dolgai közül a mailt és a docs-ot és a maps-et ismerem. Ezek közül egyik sem olyasmi amit 15 éve egy átlag win3.1-es gépen ne lehetett volna fél kézzel megcsinálni 40Mhez-es 386-os procival. És technikailag Pl. a bing silverlight alapú maps-e magasról alázzal a js alapú google maps-et (más kérdés hogy magyarországról alig van adat van benne).

  • 2010.03.19 14:41:39midnight coder

    @szamica: szép dolog az új számítógépre linuxot, de ha az összes alkalmazást előtte nem portoltad multiplatformosra akkor az új linuxos gépeden max. virágot tudsz tartani. Ugyanez a helyzet ha a rendszergizda nincs kiképezve linuxosra, vagy Jucika nem tudja kezelni a linuxot. Ráadásul a vegyes hálózat elég macerás tud lenni.

  • 2010.03.19 14:45:23szamica

    @midnight coder
    Jucika az új windows-t sem tudja kezelni. abból a pénzből bőven kijönne a portálás (mondjuk java-ba), amit a megspórolunk az Office-on és a windows-on. egy idő után minden alkalmazás elavul, úgyis hozzá kell nyúlni.

  • 2010.03.19 14:46:04szamica

    @midnight coder
    "...pointerezgetés (...) nem igazán kell egy mezei felhasználói programnak." - ez nem csak egy programozási technika, hanem a processzor működéséhez nagy mértékben hozzátartozik. azt gondolod, hogy ha C#-ot vagy Java-t használsz, akkor a háttérben egyáltalán nincs pointer, vagy mi? Gondold át mégegyszer ezt a kijelentést! A pointerek használata valóban hozzátartozik a C és a C++ programozáshoz, de mi ezzel a baj? Egyenlőre ezek a leghatékonyabb (ha nem is a legkönnyebb) nyelvek. (most hatékonyság=a bináris sebessége, memóriaigénye)

  • 2010.03.19 14:47:09szamica

    @midnight coder
    "nagyon hiányzik az a nagyméretű, koherens rendszer lib" - az én tudásom szerint pl. a QT4 pont ilyen. de valóban igaz, hogy nem ez a standard irány linuxra fejlesztéskor... de ez miért is baj? a QT nélkül is remek dolgokat lehet fejleszteni: pl. firefox, gimp, gnome, openoffice...stb. ha ez olyan rossz lenne, akkor ezek nem jönnének létre. hogy ez egy kicsit kényelmetlen a kezdőknek? ez igaz, hiszen nincs minden esetben egy "biztos" mankó, amihez nyúlhatnak, csomó döntési helyzetbe kerülnek. ...de bár minden tiszteletem a kezdő fejlesztőké, azért ez a tapasztaltabbak számára egyáltalán nem jelent problémát.
    "s azt sem tudom mennyire használta valaki ezt adatbáziskezelésre" - én igen. de csak a QSqlDataba osztály körüli dolgokat, az szerintem kifogástalan. a DB-s widget-eket útállom, akár milyen könyvtárról is legyen szó.
    "...GTK-t használni, de neki csak C-s interfésze volt" - ez igaz.
    "most_csináljunk_valamit_ami_oopnek_kellene_lenni(de_ilyen nincs_a_sima_cben)" - :-) ez is igaz.

  • 2010.03.19 15:09:46midnight coder

    @szamica: "abból a pénzből bőven kijönne a portálás (mondjuk java-ba), amit a megspórolunk az Office-on és a windows-on. egy idő után minden alkalmazás elavul, úgyis hozzá kell nyúlni."
    Itt egy-egy nagyobb rendszer átírása sok milliárdos tétel. Lásd a múltkori 5 milliárdos bukta. És ez csak egy kisebb rendszer volt.

    "ez nem csak egy programozási technika, hanem a processzor működéséhez nagy mértékben hozzátartozik. azt gondolod, hogy ha C#-ot vagy Java-t használsz, akkor a háttérben egyáltalán nincs pointer, vagy mi?"
    Persze. Csak ezt elvégezheti automatikusan is a rendszer, és megcsinálhatod kézzel is. Nyersz pár % processzoridőt, veszítesz sok-sok megbízhatóságot és stabilitást és fejlesztési költséget. Kb. hasonló volt a helyzet amikor assemblyről tértünk át C-re, majd C++-ra is. Mindkét esetben prociidőt áldozdunk fel absztrakcióért -> azaz fejlesztési költség csökkentésért és megbízhatóság növelésért.

    "hogy ez egy kicsit kényelmetlen a kezdőknek?"
    Kezdőnek a legkevésbé kényelmetlen. Ez a profi cégeknek szívás. És mondjuk az olyan dolgoknál mint a Firefox, és a többi, általában önmagában létező, és a külvilággal csak viszonylag vékony felületen érintkező programnak ez kevésbé baj.


    "a DB-s widget-eket útállom, akár milyen könyvtárról is legyen szó."
    Pedig a databinding sok-sok felesleges munkát meg tud spórolni ha jól van megtervezve.

  • 2010.03.19 15:30:06Yamashita

    @cs0csa
    próbáld ki a Linux Mint-et.A 8-as a 9.10-es Ubuntu-n a 7-es pedig a 9.04-es Ubuntu-n alapszik.Nem kell vele semmit telepítgetni mert mindent (még a flash-t is)feltesz telepítésnél.Csak használni kell és csak azt kell feltenni pluszban ami az alaptelepítő CD-n nincs és neked szükséged van rá.A startmenű pedig megér egy külön misét.

  • 2010.03.19 15:30:33szamica

    @midnight coder
    "Itt egy-egy nagyobb rendszer átírása..." most az imént felhasználói kliensekról beszélünk. az 5 milliárdos butát meg ne emlegessük, mert az egyszerűen egy rablás volt.
    "Persze. Csak ezt elvégezheti automatikusan is a rendszer..." nekem egyáltalán nem jelent gondot a pointerek kezelése, használata. neked igen? a fejlesztési idő sem kevesebb vagy több pl. c# vagy c++ esetén. mondok neked valamit: én nagyon szenvedek, ha olyan nyelvet kell használnom, ahhol nincsen pointer, vagy legalább valami hasonló működésü konstrukció (pl. php-ban is van, szerencsére). hidd el, ez csak gyakorlat kérdése.
    "Kezdőnek a legkevésbé kényelmetlen. ..." - a saját tapasztalatomat írtam le. ezzel ne vitatkozz, kérlek!
    "profi cégeknek szívás" - hogy is volt azzal az 5 milliárddal? az is egy olyan "profi cég"? :-) de viccet félre téve: valóban sokkal több energiát, időt vesz igénybe egy még járatlan út kitaposása. de járatlan utak ritkán adódnak, nem abban van a pénz.
    "sok-sok felesleges munkát..." - a munka soha sem felesleges, a Nagy Rendszer megoldásai kis kaliberű dolgoknál elegendőek, aztán egyre több akadályt állítanak. ez is saját tapasztalat. pl. ha egy mezei kis dialógus kell, akkor fasza a designer, de bizonyos esetekben (p. dinamikus GUI építgetés) előkerülnek a QLayout származékai - full fapad módszer a tökéletes cél érdekében. (előszőr vért izzadtam, mára már cska belököm a kódot ilyenkor -majdnem mintha egerésznék.) Bár nem vagyok egy tipikus adatbányász alkat.

  • 2010.03.19 16:41:31strogg

    midnight coder
    pont most beszélgettünk a paradigma váltásról, és a kis kütyükről. A silverlight lényegében csak win platformon képes üzemelni, és jelenleg ott is csak pc-n. Egyszóval ha már választani kell, inkább a js megoldások, azok legalább (még ha butítva is) legalább mennek mobil eszközön. A silverlight hozzá sem szagol a köv. generáció technológiájához, ezen elméletben csak a mobil w7 tudna valamti változtatni. Feltéve persze, hogy nem bukik el. Mert ha igen, a silverlight-os gányolásnak nem sok jövőt jósolok. Ha pedig nem tudja végre megvetni a lábát a win máshol, nem csak a desktop szegmensben, akkor a bing-nek sem jósolok nagy jövőt.
    Bááár kérdés, hogy a bing bemegy e kínába. Ha igen, hajlandó e vállalni a cenzúrázó szerepet, és ha igen, mint cenzor ez milyen fényt vet a cégre, és a bing-re. Szvsz a google nem hülye, a világ legnagyobb piacáról nem sétál ki fütyörészve anélkül, hogy ne tudná mit csinál. Asszem van valami a háttérben amit nem tudunk...

  • 2010.03.19 21:41:13nyomi

    efhábé: "syncml"-hez: Nem koszonom. Pl, az evolution-nel szeretnem szinkronizalni, mint pl egy palm-ot. Nem szeretnem a szemelyes, csak ram tartozo adataimat kiadni harmadik felnek.

  • 2010.03.20 11:39:31efhábé

    strogg, ez annyira így van, hogy még az MS-tulajdon Novell által fejlesztett Moonlightot sem szereti. A híres Bing maps pl. nem eszi meg a moonlightot, csak silverlighttal hajlandó normálisan működni.

  • 2010.03.20 11:40:28efhábé

    nyomi, akkor reklamálj a Nokiánál, hogy csináljanak hozzá programot, linuxos platformjuk van már rég, csinálhatnak hozzá felhasználói programokat is.

  • 2010.03.21 17:00:53sugabubus

    ti most mi a tökömröl beszéltek itten? fél oldal óta elveszett a fonál. lib, qt, *nix, c, fejlesztői környezet. mi a tököm ez, tudományakadémia?

  • 2010.03.21 17:36:53strogg

    sugabubus: semmi extra. Olyanok is kitárgyalják a hírt, akik láttak már tisztességes oprendszer (*nix, és társai), fejlesztettek már bonyolultabb programot mint a helloworld, ne adj isten szervereket tartanak karban, olykor fejlesztenek mobil eszközökre is:)))))))))
    Mert ha úgy tudod a windows-on kívül nincsen élet, akkor szólunk, hogy ott kezdődik. :)))))))

  • 2010.03.21 22:44:38nyomi

    efhábé: Tul vagyok rajta. Kaptam egy kedves valaszlevelet toluk, hogy ezt a jovoben nem tervezik /ekkor meg nem volt maemo, android stb/. Idovel a sync is megoldodik, file-ba backupolni mar tudok, meg 1-2 ev, es PIM-mel is :D

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

  • Dr.Wan_mikrohullámú_sütőtök?: Ez szép, de kevés lesz. Nem oktatási segédanyag kell, hanem oktatóanyag. Nem lehet elvárni a tanároktól, hogy (megfelelő színvonalon) még ezt is felvállalják. Szerint... 2012-02-09 18:26
    Médiatudatosságot fejleszt a Telenor
  • Tomi Kristály: HTC nem a semmiből jött, a windows mobiljaival már anno megszórta a piacot, köszönhetően a gagyi felületet felváltó sense-nek. 2012-02-09 12:58
    Rosszul áll a HTC szénája
  • Tomi Kristály: autos1980 - tudomásom szerint nincs is igazi képviselete itthon a HTC-nek, hanem a szlovák cég intézi a magyar ügyeket. 2012-02-09 12:56
    Rosszul áll a HTC szénája

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!