Többen neteznek Apple-kütyüről, mint Linuxon

2010.09.08. 11:33 - Index

A NetMarketShare elemzőcég felmérése szerint augusztusban fordult elő először, hogy iOS platformról többen internetezzenek, mint Linuxról.

Az iPhone, az internetes kapcsolattal rendelkező iPod Touch modellek és az iPad táblagép összesített piaci részesedése 1 százalék fölé kúszott az összes internetező között (egész pontosan 1,13 százalékon áll most), az ingyenes Linux operációs rendszeré pedig ugyanott áll, ahol évek óta: 0,85 százalékon. Ez nagy lépés az Apple számára; az iOS platform csak 2009 őszén ért el akkora részesedést az internetezők között, hogy a nagy elemzőcégek elkezdték mérni, és kevesebb mint egy év alatt megháromszorozta az eredményét.

A Google mobil operációs rendszere ugyanebben a felmérésben (amit nem meglepő módon a Windows különféle változatai uralnak nyomasztóan) 0,2 százalékos eredményt ért el, de ez a platform mutatja fel a legnagyobb növekedést az elmúlt hónapokban. Az elemzők szerint az androidos okostelefonok és táblagépek térhódításával a közeljövőben a Google rendszere (az androidos mobilok és tabletek) is megelőzheti a Linuxot (vagyis a desktop pécéket vagy notebookokat), és középtávon az Apple utolérése is reálisnak tűnik.

A kizárólag mobilos platformokat vizsgáló felmérésben még jobban látszik a Google-Apple harc alakulása. Csak ez a két szereplő mutat jelentősebb életjeleket a mobolis webezés világában, a harmadik RIM (a Blackberry gyártója beállt 10 százalékos részesedésre, és nem nagyon mozdul onnan. Az iOS hanyatlása 2010 elején kezdődött, az addig 70 százalék közelében mozgó részesedése mára 56-ra zuhant, ezzel párhuzamosan az Android 10 százalék alól 25-re jött fel (ez a felmérés csak az észak-amerikai adatokra támaszkodik).

6a00d8341d85f453ef0133f3c367fd970b-800wi

Címkék:

Kommentek

  • 2010.09.08 12:15:36Puck

    An Android nem Linux?

  • 2010.09.08 12:23:15intruderjani

    Attól függ, mit értex linux alatt. A kernele az...

  • 2010.09.08 12:45:33matatom

    Hát ez egy nehéz kérdés, hogy mi hova tartozik. Az Androidot teljesen függetlenül emlegetni a Linuxtól, az olyan, mint pl. a Windows 7-et valami egészen másnak hívnák, mint 95-ös, NT, vagy ép 3.x sorozatot. Igen ezek mind Windows alapú oprendszerek, az Android meg Linux alapú, az meg Unix szerű, amiből viszont nem kevés dolgot átvett a Windows is.
    Szóval nem egyszerű ez, de azért az Android a Linux gyermeke mindenképp.

  • 2010.09.08 13:01:24Pipas

    Marhaság, az Android az nem Linux szerú, meg Linux alapú, az Android az egyszerűen egy Linux. A Linux a kernel neve és az androidon ez a kernel van, tehát éppen annyira Linux mint mondjuk az Ubuntu Linux.

    Ezek után világos, hogy a kizárólag mobil eszközöket figyelembe vevő statisztikából a legsikeresebb Linux mobil rendszert egyszerűen nem a Linuxnak tulajdonítva megint egy jó kis "független" felmérésről van szó.

    Kíváncsi vagyok, hogy még miket ügyeskedtek. ;)

  • 2010.09.08 13:03:59Allin(HUN)Gary

    De akkor ha már ekkora a vita, akkor ne felejtsük el, hogy az Apple terméke is egyfajta LINUX... ugye a BSD az is egy variánsa a unix alapú rendszerneknek..

  • 2010.09.08 13:06:54Kuszi

    hehehe. jóhogy az ios is unix szerű :D

  • 2010.09.08 13:07:51Pipas

    Ugyan már, az Apple BSD kernelt használ nem Linuxot. A Linux az egy programnak a neve, amiből az Apple dolgozott az pedig a FreeBSD (ha jól emlékszem), egy másik program.

    Ráadásul a Linux a Unix System-V ágát vette alapul (eredeti At&T ág), nem a BSD ágát (Berkeley Egyetem), de ez tulajdonképpen már mindegy is.

  • 2010.09.08 13:15:07matatom

    Hát igen, ezért nehéz meghúzni a határvonalat.

    Ha a tényleges nevük alapján különböztetjük meg őket figyelmen kívül hagyva a verziószámokat, akkor a felmérés már majdnem korrekt lehetne (kivéve a Windows típusait).

    Azt hiszem itt a cél az oprendszert készítő cégek szerinti besorolás volt, értsd ez alatt a Microsoft, Apple, Google, Rim, egyéb Linux disztribúciók készítői együttesen stb. Szerintem az oprendszer neveket csak az egyszerűség kedvéért alkalmazzák, hogy az átlagember is értse miről van szó.

  • 2010.09.08 13:39:03zamiere

    Ennyi marhaságot ilyen komolyan leírva rég láttam.

  • 2010.09.08 13:54:00Pipas

    Mondjuk ha megpistulok akkor sem látok semmit összefüggést az ábra és a szöveg között. hol van a windows, ami "nem meglepő módon" uralja a mezőnyt?

  • 2010.09.08 14:03:19AndOr01

    Én ebből az ábrából annyit látok, hogy csak idő kérdése és a Linux (alias Android) lenyomja a többit! :)

  • 2010.09.08 14:04:10nicsakegy

    Az oprendszereknek a user felől nézve kb az egyik legjelentéktelenebb paramétere, hogy milyen kernelt használ. Az Android nem Linux, hanem Android. Egy linux alapú, de attól használhatóságában, és szolgáltatásaiban igen jelentősen eltérő rendszer. Ennyi. Lásd Firefox - Chrome. Egy alap, mégsem egy böngésző, leginkább egész más.

  • 2010.09.08 14:06:45midnight coder

    Attól mert valami a linux kernelre épül még nem linux. Ennyi erővel a MacOS-t is hívhatnánk BSD-nek. De nem az, mivel annak ami a kernel felett van az nyomokban sem igazán köze a linuxhoz. Ezért is tud egyébként elterjedni: a gugli saját, java-szerű alapokon nyugvó API-t tett a rendszerbe ezer inkoherens szutyok kis könyvtár helyett. Van valódi linux alapú mobil OS is egyébként, azt bada-nak hívják és nem nagyon terjed.

  • 2010.09.08 14:09:40Szindró Mama De Ma Gógja

    A cikk nem egyértelműen fogalmaz.
    De nem azt mondja, hogy az Apple nem *nix (vagy az Android), hanem azt hogy Apple kütyü (tehát vas) együttes netezési részesedése meghaladja a tetszőleges vason futtatott Linux netezés számát.
    Az persze már érdekesebb, hogy az Android miért nem Linuxhoz van sorolva.

  • 2010.09.08 14:12:45Szindró Mama De Ma Gógja

    midnight coder:
    A mac nem BSD, csak abból kiindulva készült.
    A linux pedig csak maga a kernel és nincs köze a felette futó programokhoz.
    Pl az ls parancs nem része a linuxnak!

  • 2010.09.08 14:22:13Leslieke

    midnight coder: A bada sem linux alapú, de mindegy!
    Most jött ki pár hónapja 1 telefonon? Mit vártál, hogy terjed majd mint a pestis??
    A Samu most dob piacra 3 másik bada, alacsony árfekvésű telefont.. na majd utána nézd meg terjed-e..

  • 2010.09.08 14:29:17webuda

    Az OSX-nek és a BSD-knek közös ősük van, csak az Apple oprendszerének papirja van arról, hogy ő UNIX.
    A linux pedig valóban "csak" a rendszermag, a kernel, a többi "sallang" pedig GNU közösség/oprendszer felhasználói programjaiból van összeválogatva ([link] ). (Elnevezésben: Debian GNU/Linux stb.)

    Az Android viszont nem ilyen programokat válogatott a rendszermag köré, hanem egyszerűen megirták a szükségeseket a Google-os fickók. Tehát alapból nincsen Androidon GNU összetevő.

    Na, szóval van is csúsztatás a cikkben, meg nincs is, csak félreérthető a pongyolán használt fogalmak miatt. A GNU/Linuxok részesedése van 0.85%-on. Kérdés, hogy ezt a magyar népesség hány százaléka értené meg.

    Érdekesség, hogy a GNU kernele évtizedek óta csak készül-készül...:)

  • 2010.09.08 14:44:18Pipas

    midnight coder: "Attól mert valami a linux kernelre épül még nem linux."

    Én már hónapok óta figyellek, ezzel a jól megjegyezhető névvel akkora marhaságokat szoktál irogatni, hogy az kilóg a sorból.

    Ha attól, hogy Linux kernelt használ még nem lesz Linux? Akkor mitől lesz? Mi mást tudsz belerakni a disztróba, amitől Linux lesz?

    "Ennyi erővel a MacOS-t is hívhatnánk BSD-nek.": Hívhatnánk. Bár a BSD nem egy konkrét program neve, hanem egy család, úgyhogy rossz példa. Az Apple átírta a kernelt, az Android meg egy hivatalos Linuxot használ, nem leszármazottat, nem forkolt.

  • 2010.09.08 14:44:44midnight coder

    Ez egy elég hülye névkonvenció eredménye. Elvile a Linux a kernel, míg a linux a rendszermagra épülő unix-like oprendszer. De a kernel elég kevéssé meghatározó dolog egy desktop rendszer esetében. Szerepe van a sebességben és a stabilitásban. De ha egy NT kernel fölé tennéd fel a linuxos szutykokat, vagy ha a linux kernel fölé tennél egy korrekt win32-es réteget, akkor a mezei user nem igazán tudná megmondani melyik a linux és melyik a windows.

  • 2010.09.08 14:50:51midnight coder

    @Pipas: Te beszélsz hülyeségeket. Vedd már a fáradtságot légyszíves és nézz fel az android fejlsztői oldalára, nézd meg az android programozási felületét, aztán mutass valami hasonlót légyszíves linuxon. Vagy esetleg azt is megköszönném ha megmutatnád hogyan lehet Android alatt egy XLib hívást kiadni vagy hogyan lehet elérni külön telepítés nélkül a *nixos command-line toolokat.

  • 2010.09.08 14:51:43Poll

    midnight coder: ott a pont. Az "igazi" linux 10 éve egy helyben toporog, a statisztikák hibahatárán, kutyának se kell végfelhasználói szinten. Az android-on nem véletlen van minden újrairva a nulláról, amivel a felhasználó találkozhat, hogy a lehető legmesszebb legyen a linux felhasználói "élménytől". A kernel egy része valóban linux, mivel az jóformán mindegy, hogy mi, az volt ingyen megszerezhető. Tehát nagyon is helyesen nem keverik össze az androidot a linuxal. Az úgymond igazi linux telefonok kivétel nélkül súlyos bukások, kutya sem veszi őket néhány elborult elméljű fanatikuson kivül.

  • 2010.09.08 15:09:35sanyix

    amiben linux kernel van az linux alapú... ennyi a linux maga a kernel, tök mindegy milyen programok vannak rajta... androidon is meg lehet nézni, a fő könyvtárstruktúra egy az egyben linux.

  • 2010.09.08 15:11:02sanyix

    poll jó nagy marhaságokat írsz. A kernel mindegy :DDD lol ekkora hülyeséget rég olvastam... akkor próbáljál meg szórakozni win95 kernellel, mert úgy is mindegy :D

  • 2010.09.08 15:14:00progician

    Nekem mar ettol az egesz IT kontra Marketing dologtol emelygesem van. Normal, szakmai szempontok szerint az operacios rendszer semmi mas, mint egy program a sok kozul, es az egyik legkevesbe eszlelt program a user szemszogebol. Az operacios rendszer a felhasznaloi programoknak ad egy altalanos feluletet a hardware kezelesehez. Az operacios rendszer tehat: memoria kezeles, io kezeles, driver csatolo, es hasonlok.

    Minden egyeb mas nem az operacios rendszer resze. Ahogy minden mas programnal, alapvetoen a funkciok szamitanak, amelyeket elvegez, nem pedig az, hogy kinek a termeke. Pontosan ugyanazokat a funkciokat latja el a GNU/Linux kernel, mint a Windows vagy az OS-X kernele. A szegyen inkabb az, hogy a kulonbozo szoftverhazak sajat univerzum epitesebe fogtak, es van egy territorialis viselkedes, hiszen amennyiben szabadon kombinalhato lenne egy windows kernel egy ext3 fs driverrel, es egy apple-s designnal, stb., akkor a juzereket sem lehetne parasztvakito ki-a-jobb versenyeken fanatizalni.

    Elvarazsoltak az egesz IT szektort, mintha valami varazskastely lenne, amit csak a guruk erthetnek meg, a tobbi meg kiszolgaltatott.

  • 2010.09.08 15:18:31ikri

    Sanyix: igazad van, a Linux igazából csak a kernelt jelenti, az Androidnak meg linux kernele van, szóval az is csak egy linux disztró. A könyvtárstruktúra nincs előírás még a posix szabványban sem, de (praktikussági okokból) szinte mindenki egy kaptafára készíti, így kisebb eltérésekkel minden unix fájlrendszere egyforma, mint ahogyan szinte kivétel nélkül ugyanazokat a parancsértelmezőket használják.

    Ez a szép a unix világban, ha kiismered magad az egyik részében, elég jól elboldogulsz a többivel is.

    Ja, s az Android fejlesztői (eredményesen) felhasználták a GNU project több más elemét is, nem csak magát linux kernelt.

    Szóval az Android az szintén linux :)

  • 2010.09.08 15:28:43ikri

    Poll: mondok egy viccet. Volt egy (ma már özönvíz előttinek számító) Motorola A780as telóm, "tisztán linuxos" a te fogalmaid szerint.

    Na a helyzet az, hogy már akkor felraktam rá az androidot próbaképpen a montaVista linux MELLÉ, mikor az andoridhoz hivatalosan még nem jelent meg készülék sem...

    Szemmel láthatólag fogalmad nincs arról, hogy mi az a linux, ami persze nem baj, az otthoni "végfelhasználónak" nem is kell értenie az oprendszeréhez, elég ha fizet érte.

    BTW, ki merem jelenteni, hogy a GNU/Linux rendszerek lényegesen jobb és KEZELHETŐBB felületet biztosítanak a legtöbb fejlesztéshez, mint bármelyik Windows változat, s akkor még szó nem esett a szoftverek áráról. (mert ugye autó márkákat sem úgy hasonlítunk össze, hogy jó-jó, ez a típus sokkal drágább, mint a másik, de hát lophatsz is egyet magadnak, szóval az ára igazán nem számít...)

  • 2010.09.08 15:46:33ikri

    Poll: mondok egy viccet. Volt egy (ma már özönvíz előttinek számító) Motorola A780as telóm, "tisztán linuxos" a te fogalmaid szerint.

    Na a helyzet az, hogy már akkor felraktam rá az androidot próbaképpen a montaVista linux MELLÉ, mikor az andoridhoz hivatalosan még nem jelent meg készülék sem...

    Szemmel láthatólag fogalmad nincs arról, hogy mi az a linux, ami persze nem baj, az otthoni "végfelhasználónak" nem is kell értenie az oprendszeréhez, elég ha fizet érte.

    BTW, ki merem jelenteni, hogy a GNU/Linux rendszerek lényegesen jobb és KEZELHETŐBB felületet biztosítanak a legtöbb fejlesztéshez, mint bármelyik Windows változat, s akkor még szó nem esett a szoftverek áráról. (mert ugye autó márkákat sem úgy hasonlítunk össze, hogy jó-jó, ez a típus sokkal drágább, mint a másik, de hát lophatsz is egyet magadnak, szóval az ára igazán nem számít...)

  • 2010.09.08 15:50:22gonoszkisterroristadughagyma

    Kedves Cikkíró!
    Ez a cikk, és pláne a címe teljes zöldség.
    A kép amit idézel a mobil, M O B I L operációs rendszerek elterjedtségéről szól!
    Lehet, hogy számodra ez furcsa, szokatlan, érthetetlen de:
    1. Az android az linux csak androidnak hivják :)
    2. a cikkben említett windows-t, azaz pontosabban a windows monile-t, az "egyéb" (other) kategória tartalmazza.

    Szerintem nem baj, ha nem értesz hozzá, csak lécci akkor ne irj cikket róla.
    Bocs, kösz

  • 2010.09.08 15:57:25Robi, a hód

    Szerintem ha az egész világra elemezték volna az adatokat, akkor egész más jött volna ki. Amerikában az Apple igen nagy divat, a világ szegényebb felein meg a linux egyre inkább. (Meg a lopott Windows persze.)

  • 2010.09.08 16:00:48Poll

    ikri: hát ez fantasztikus! És szerinted egy végfelhasználót hol a bánatos fenében érdekli, hogy tud-e multibootolni a TELEFONJÁN más oprendszereket? Azt se tudja mi ez. Na de te is az iskolapéldája vagy, hogy miért nem kell a kutyának se a linux. A készitőinek és a habzó szájú fanjainak halovány elképzelése sincs, hogy mit akar a felhasználó egy rendszertől, csak mantráznak ekkora ökörségeket, mint egy telefon multiboot, hogy hű de überfejlett rendszer ez a linux, miközben a legalapabb dolgokra is olyan nyögvenyelős, használhatatlan, hogy a fanboyokon kivül senkinek se kell. Fejleszteni rá pedig maga a katasztrófa.

    De mondom, nincs miről beszélni onnantól, hogy az androidban egy bitet se tartottak meg a kernelen kivül semmit a linux-ból (ill. a linuxhoz társuló egyéb GNU programokból, felületekből - hogy az agyalágyult, szavakon lovagló nagyonokosok se kössenek bele) hanem nulláról irtak egy normális user interface-t, SDK-t, gyakorlatilag mindent hozzá.

    Sanyix: igen, nyugodj bele egy telefon kernelének minimális befolyása van a telefon használhatóságára. A mai telefonon futó kernelek közül akármelyik jó lehetett volna, a linux ingyen volt, ennyi. Ami eladja a telefont a felhasználóknak (és a fejlesztőknek!) az a kernel köré rakott minden. UI, SDK, libek stb. Maga a kernel jórészt lényegtelen.

  • 2010.09.08 16:11:43progician

    Az elnevezesekkel az a baj, hogy az ostoba PR-ujsag iras miatt teljesen torzult a kep. A ladat sem fiatnak hivtak, pedig a motor...

  • 2010.09.08 17:55:25sanyix

    Poll: tudatlanságod elképesztő. Persze végül is egy operációs rendszer magja (kernel) egy számtech eszközön mit sem számít. Nem is értem miért is nem dos kernelt használunk még :D hiszen szerinted úgy is mindegy.

    Mondd honnan szeded ezt a sok faszságot te fröcsögő fanboy?
    Te az iskolapéldája vagy a linux, és gondolom az osx által is frusztrált, gyülölködő amúgy számítógéphez/ bármilyen hasonló eszközhöz mit sem értő, de jó nagy hangú okoskodó embernek, aki bizony megmondja a frankót mindenről :))

  • 2010.09.08 18:55:11Poll

    sanyix: lazitsál, nehogy agyvérzést kapjál, hogy a pici linuxodat valaki leszólta :)))

    Nem azt mondtam, hogy akármilyen kernel jó, hanem MAI, telefonokon futó akármelyik kernel. Szövegértés egyes, leülhetsz.

    Én azért reménykedem, hogy lassan majd felfogod, hogy az androidot nem a linux kernel teszi azzá, ami, hanem a köré rakott, linuxal semmilyen kapcsolatban nem álló UI, SDK, libek stb. Persze te ettől még nyugodtan őrjönghetsz tovább habzó szájjal, hogy meralinux, a tényeken nem változtat és legalább szórakoztató :))))

  • 2010.09.08 19:57:57kn2009

    Az Android egy Linux-disztribúció nagyrészt BSD userspace-szel, sőt, még GNU is van benne. A lényeg itt az, hogy szabadszoftverre épül az egész rendszer, a Google pedig egy szuper Java-motort és felhasználói felületet húzott rá nagyon jó API-kkal.

  • 2010.09.08 21:27:11molbal

    Nem véletlen hogy az ios részesedése máris csökkenni kezdett. Egy ekkora birodalmat, ha gyorsan épít ki, gyorsan össze is fog omlani.

  • 2010.09.08 22:57:02Fluoxetine

    "Apple terméke is egyfajta LINUX... ugye a BSD az is egy variánsa a unix alapú rendszerneknek."

    Bullshit.

    "Attól mert valami a linux kernelre épül még nem linux"

    LOL!

    "Firefox - Chrome. Egy alap, mégsem egy böngésző, leginkább egész más."

    Mi bennük a közös alap? Még a motor sem ugyanaz, FF - Gecko, Chromium - Webkit.


    Értem én, hogy valaki segg hülye egy témához, nem érthet mindenki mindenhez. De akkor minek kommentel?

  • 2010.09.08 23:39:48csintapala

    lolcsi

  • 2010.09.09 17:54:17Apókaxxx

    Most komolyan! A Linux az egy BSD klón a KRR alapjaira épült, tulajdonképpen Mac. A Mac-nek semmi köze a Unixhoz, max annyi, hogy a készítésénél volt "egység" (érted!) a fejlesztők között. Az Android alapja a gugli szerint is nem más, mint a Mitchigan-i Egyetem által 1963-ban kifejlesztett Syrus nevű, kevéssé ismert ős operációs rendszere, ami a mai napig az USA hadseregének alap op.rendszer.
    Szóval ne keverjük már a szezont a fazonnal!

  • 2010.09.09 17:58:04Fluoxetine

    killall kommentelők

  • 2010.09.10 01:17:31Freelife

    Ezeken jókat tudok derülni....
    Linux Unix.... van menne ls, man, meg minden hasonló, akkor az majdnem ugyan az.
    Attól még, hogy a Seat spanyol gyártmány, ugyan úgy VW.

    Egyébként a Safari ami még a Chrom mellett Webkit-et használ.

  • 2010.10.09 21:50:56Yamashita

    Poll
    Az igazi linux egyáltalán nem topog egy helyben.Én tíz éve vettem az első Linux disztromat ( azóta csak letöltöm ) ami egy SuseLinux volt és ha összehasonlítom azzal amit most használok (Ubuntu 10.04) akkor a különbség ég és föld.Akkor szinte semmi sem ment benne, ami fontos volt mindent bütykölni kellett.A mostani disztrom olyan mint egy kezes bárány és még válogathatok is milyen fajtát akarok hasznáni a szoftverekből.Gyors, megbízható és biztonságos.És ami a terjedését illeti: kb 40 embernek telepítettem fel a gépére valamilyen linuxot és ebből 3 tért vissza windowsra.A jövőhéten jön a 41-ik és a dolog odáig fajult, hogy már többször jött oda hozzám kolléga, hogy nem tenném föl neki "azt a tökjó windows-t" a gépére amit a többieknek is.Pedig én nem is reklámozom magam.

  • 2010.10.09 21:53:58Yamashita

    sanyix
    +1

  • 2010.10.09 22:01:31Yamashita

    Apókaxxx
    "A Linux az egy BSD klón a KRR alapjaira épült, tulajdonképpen Mac." Ezt nem értem.Elmagyaráznád?

  • 2011.09.27 14:25:32Pécsi bölcsész

    linux mint

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

  • Dr.Wan_mikrohullámú_sütőtök?: Ez szép, de kevés lesz. Nem oktatási segédanyag kell, hanem oktatóanyag. Nem lehet elvárni a tanároktól, hogy (megfelelő színvonalon) még ezt is felvállalják. Szerint... 2012-02-09 18:26
    Médiatudatosságot fejleszt a Telenor
  • Tomi Kristály: HTC nem a semmiből jött, a windows mobiljaival már anno megszórta a piacot, köszönhetően a gagyi felületet felváltó sense-nek. 2012-02-09 12:58
    Rosszul áll a HTC szénája
  • Tomi Kristály: autos1980 - tudomásom szerint nincs is igazi képviselete itthon a HTC-nek, hanem a szlovák cég intézi a magyar ügyeket. 2012-02-09 12:56
    Rosszul áll a HTC szénája

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!