Beszállt a buliba a Windows Phone 7
További Cellanapló cikkek
A Microsoft későn érkezett meg a szupertelefonok bulijába, de hozott magával egy csomó piát. Az általunk tesztelt Windows Phone 7-es mobilok kezelőfelületét mindenki megrészegülten lapozgatta, mintha még sohasem lett volna a kezükben okostelefon.
Utoljára az iPhone megjelenésekor láttam hasonló lelkesedést, most viszont még a legnagyobb Apple-fanok is elismerően csettintettek, hogy ez az operációs rendszer végre nem az iPhone huszadik koppintása, hanem valami új. Vállalom a buligyilkos szerepét és már a cikk az elején lelövöm a poént: ebből még összehozhat a Microsoft egy komoly piaci sikert.
Mielőtt rátérünk a Samsung Omnia 7 és az LG Optimus elemzésére, nézzük meg a mobilipari kontextust, amibe a Microsoft is szeretne beleférni. Van az okostelefonok piacán egy megújuló (vagy inkább csak újulgató) Symbian operációs rendszer, amely ismertsége és a Nokia globális jelenléte miatt tartani tudja vezető pozícióját, van egy stabilan teljesítő Blackberry, és még két újonc, a Google Android és az Apple iOS, amelyek őrült tempóban hódítanak. A Windows Mobile volt az első áldozatuk, és a Microsoftnak ezt kell most visszavernie a Windows Phone 7-tel.
Higanyszál
Sokan azzal érvelnek a Windows Phone 7 (WP7) sikere ellen, hogy a Windows Mobile 6.5 és a korábbi elődök elrontották a cég hírét. Ez butaság, mert a WP7-ben egyetlen pixel nem emlékeztet a régi rendszerre, a kezelőfelület leginkább egy divatmagazinra hasonlít. Magyarán a programok kezelőfelülete intuitív, jól olvasható, és az ember ujja úgy siklik végig a menükön, mint higany az üveglapon. Sok szoftver, például a FourSquare és néhány Twitter-kliens is használja a Microsoft által kitalált dizájnt. Valaki ebben csak az egyediség hiányát látja, de a következetes dizájn javítja a kezelhetőséget.
Nem kell leírás a WP7 beüzemeléséhez. Az Omnia 7-et zéró előzetes ismerettel vettem kézbe, és mire a szerkesztőséghez közeli buszmegállóba értem, addigra a Gmail és a Facebook letöltött minden új üzenetet. Két perccel később már a Marketplace nevű szoftverboltból töltöttem le a kedvenc programjaimat, amiket még Androidról és iPhone-ról ismerek. Aki a számítógépén regisztrálni tudott Windows Live csevegőszolgáltatásra, és tudja használni, annak a Windows Phone 7 sem jelenthet gondot.
Beépített barátok
A WP7 legfontosabb menüpontja a People, erre bökve érhető el a levelezés, Facebook és Live Messenger adatbázisaiból összegyúrt telefonkönyv, a Facebook-bejegyzések listája, illetve a legutóbbi hívások látványos fényképes listája. A legjobb haverok fényképe a főmenüben is elhelyezhető, így gyorsabban lehet őket felhívni.
Sajnos a WP7 fényképalbuma csak a telefonon és a Facebookon tárolt fájlokat mutatja meg, noha az Omniát a Samsung programjával össze lehet kötni hat képmegosztóval - (pl. Picasa, Flickr), de csak feltöltés céljából. A Samsung másik saját fejlesztése egy hírgyűjtő program, amellyel időjárás-előrejelzést, részvényárfolyamokat és Reuters-híreket lehet megnézni.
Machine 2 Machine
A WP7 egyik hibája, hogy nem lehet közvetlenül fájlokat másolni rá, a számítógépre telepített Zune segédprogrammal kell szinkronizálni. Nem kedvelem ezt a megoldást, mert a fájlkezelő szerintem kényelmesebb, de a program meglepően gyorsan feltelepült, és máris átdobálhattam a mobilra a kiválasztott zenéket. A telefonon sincs fájlkezelő, sőt, ott semmit nem lehet másolgatni, mert nincs kopipészt sem. Sajnos a számítógép-mobil kapcsolat korlátozott, a WP7 nem használható modemként.
Ha már a hibáknál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül az Internet Explorer mellett sem. Egészen jó böngésző lett, nagyon gyors rajta a két ujjal történő nagyítás, lehet duplaklikkel szöveghasábra nagyítani. Könnyen lehet váltani az ablakok közt és új ablakot nyitni. Az Internet Explorer azonban nem támogatja jól a html5 szabványt, az ebben elkészített weboldalak szétesnek. A Flash és a Silverlight sem támogatott.
A műholdas navigáció területén is csak a kötelező minimumot hozta a Microsoft, a Bing Maps nem kiforrott mobilos térképszoftver, mint mondjuk a Nokia Térképek, vagy a pénzért megvehető navigációs programok. Ráadásul a műholdképek kissé avíttak, például a szomszédunkban még egy régi ház áll, noha idén tavasszal állt az új, és a Google térképén már az látható.
Szoftveróriás
A Marketplace a WP7 szoftverboltja, és a Samsung ide is befurakodott, innen is letölthetők a programjai. A Galaxy S nevű androidos mobilján nagyobb a kínálat, például van egy program, amivel wifis Samsung tévéket lehet távirányítani. A Marketplace kínálata elég jó ahhoz képest, hogy csak mostantól kaphatók a mobilok, az iPhone sem százezer szoftverrel indult. A játékokat ki lehet próbálni, a többi programot csak vásárlás után.
Sok múlik azon, hogy milyen programok lesznek a szoftverboltban. Csak a következő hónapokban derül ki, hogy a legizgalmasabb újdonságok rögtön WP7-re is megjelennek-e, vagy a programozók először csak az iPhone és az Android fejlesztőkészleteit veszik elő, és csak utána a Microsoftét.
A Microsoft kezdeti előnye abban van, hogy a WP7 összeköthető az Xbox 360 konzollal (például ha hazafelé a buszon elkezdünk egy játékot, azt otthon az Xboxon be tudjuk fejezni), amit biztosan nagyra értékelnek a gémerek. Illetve alapból képes SharePoint szerverekhez kapcsolódni, és van rajta Word, Excel és PowerPoint, ami a munkahelyen okozhat örömet.
Koreai öröm
Magyarországon az LG és a Samsung hozta be először a Windows Phone 7-et, és a két mobil közt alig találtunk lényeges különbséget. Az Omnia 7 kijelzőjének átlója 0,2 hüvelykkel hosszabb, és Super AMOLED technológiával készült, míg az LG kijelzője TFT lcd. A felbontásuk ugyanakkora, 480x800 pixel. A mobilokban 1 GHz-es processzor van, 5 megapixeles kamera, 720p felbontásban videóznak.
A Windows Phone 7-es mobilokat azoknak ajánlanám, akik profi telefont akarnak, de csak szolidan módosítanák a rendszerét, és az számít nekik, hogy legyen Facebook, Outlook meg Xbox a készüléken.
Rovataink a Facebookon