![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Machetével tör be a ZTE a mobilok piacára
További Cellanapló cikkek
Egyetlen év alatt nagyjából száz különféle mobilon jelent meg az Android operációs rendszer, és nemcsak a legismertebb márkák használják, hanem a feltörekvő cégek is. Köztük vannak azok a kínai vállalatok is, amelyek a következő években a Nokia, a Sony Ericsson, a Samsung és az LG legkomolyabb kihívói lesznek.
Az Androiddal most az a legnagyobb baj, hogy nagyon eltérőek a készülékek. Márkás telefonokon is látunk csapnivaló kijelzőt, elavult szoftvert, kisebb-nagyobb hibákat. Ilyen körülmények közt az emberek természetesen elgondolkoznak, hogy ehhez a kavalkádhoz mit tud hozzátenni egy kínai gyártó.
Nagyon úgy néz ki, hogy sokat. A ZTE tíz éve fejleszt mobilokat és három éve van jelen Magyarországon. A vállalat nemrég úgy döntött, hogy kilép a szolgáltatók árnyékából, és elkezdi erősíteni saját márkanevét. Elvégre 2009-ben 60 millió mobilt adott el világszerte, ami idén a becslésük szerint 80 millióra nő. A Gartner statisztikáiban éppen azért voltak sokáig láthatatlanok, mert a piackutató cég csak a saját márkanéven eladott mobilokat számolja össze.
![ZTE Blade](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/182/1823/18233/1823353_db2f011397d6cdf6d057c87c2d23cfeb_wm.jpg)
A Blade a ZTE egyik első komoly fegyvere hazánkban. A mobil nagyon alacsony árral landolt a T-Mobile kínálatában, Dominóval 36 ezer forintért adják, előfizetéssel ingyen is a vevő után vágják, amivel a Blade karácsony egyik slágerterméke lehet. Android 2.1-es operációs rendszer fut rajtam és nincs rajta olyan sok extra, mint a HTC vagy a Samsung készülékein. A későbbiekben ez még előny is lehet, mert így hamarabb megjelenhet rajta az Android 2.2-es verziója. Jövő januárra ígérik a Blade szoftverének frissítését, fél éven belül szolgáltatófüggetlen verziót is piacra dobnak.
A ZTE Blade kijelzője 480x800 pixeles, ami 3,5 hüvelykes képátlónál elég jó felbontás. Jól reagál az érintésre, és támogatja a többujjas kezelést, azaz csippentő mozdulattal lehet zoomolni a képet. Természetesen nincs alacsony ár kompromisszumok nélkül, és a ZTE a processzoron spórolt. 600 MHz-es Qualcomm cpu van a mobilban, nem is legfrissebb típus. Az 1 GHz-es Samsung Galaxy S után érezhető, hogy egy kicsit lomhán jelennek meg a menük, de aki életében először vált okostelefonra, ezt nem fogja észrevenni.
![P1020562](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/182/1823/18233/1823355_44cdd307fb13d6cdb384b2060b2510dd_wm.jpg)
A Blade másik gyengébb alkatrésze a kamera, ebben a kategóriában a 3,2 megapixel átlagon aluli, és videókamera QVGA felbontása említésre sem érdemes, annyira gyenge.
Hogyan épít márkát a ZTE? Azt mondják, hogy az elfogadható árat és a jó minőséget akarják kihangsúlyozni, szemben más gyártókkal, amelyeknél fontos a márka imidzse is. Európában idén 4 modellt dobtak piacra, és a következő fél évben még hárommal előrukkolnak, a Carl, a Virgo és a Skate nevű modellel. Az utolsó típus 9,9 milliméter vékony, és a kijelzője 4,3 hüvelykes
Néhány európai országban már ZTE táblagépet is forgalmaz, a 7 hüvelykes készülék 400 grammos, szintén 600 MHz-es a processzora. Az év első felében ez is megjelenhet Magyarországon, erről már tárgyalásokat folytatnak a mobilszolgáltatókkal. Az ára 220 euró körül várható.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Rovataink a Facebookon