
További Cellanapló cikkek
-
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
- Pakolt egy kis telefont új fényképezőgépébe a Xiaomi
- Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
- Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra
- Életjelet adott magáról az összecsukható iPhone
Több száz kilométernyi optikai kábel tekereg a budapesti metró alagútjaiban, és a végpontokon lévő nagyvállalati ügyfelek akár 10 gigabites hálózatra is rácsatlakozhatnak. A forgalmasabb állomásokon minden nap egy kisvárosnyi embertömeg halad át, de mit kapnak ők a gigabitekből? Pár száz kilobitet másodpercenként. Ez arra sem elég, hogy letöltsük az emaileket és státuszt frissítsünk a fészbúkon.
Az Index több egymástól független mobilipari forrásból arról értesült, hogy hónapokon belül a metróalagutakban is lesz megabites adatátviteli sebesség a mobilhálózaton. A Telenor megerősítette a hírt, és közölte, hogy a földalatti, a kettes és a hármas vonalon is elkezdte lecserélni a saját tulajdonú berendezéseit. A bérelt hálózati elemek cseréjéhez először meg kell állapodnia a többi szolgáltatóval, ezért a Hipernet csak a jövő év első negyedévében lesz elérhető a föld alatt.
Forrásaink szerint a Vodafone is gyorsításra készül, de ők nem nyilatkoztak a terveikről.
Csavarhúzó sem maradhat
Az alagutakban csak az NSN Trafficom építhet ki vezetékes hálózatokat, mert több mint egy évtizeddel ezelőtt kizárólagos telepítési jogot szerzett a metróra és más kötöttpályás vonalakra (eredetileg a Trafficom nyerte el a jogot, majd a céget később megvette a Siemens, ami egyesült a Nokia berendezésgyártó részlegével).
A Trafficomnak Budapesten és környékén alépítményekben 350 kilométer optikai kábele van, valamint 150 km légkábele, amelyen a BKV-nak nyújtanak kommunikációs szolgáltatást, és emellett körülbelül 100 üzleti ügyfél bérli a nagy sebességű gerinchálózatot. Ezekre a vonalakra csatlakoznak a mobilszolgáltatók is.
Az alagútban nem egyszerű a mobilhálózat bővítése, mert szigorú előírásokat kell betartani. Egy esetleges bővítés előtt a szolgáltatóknak egyeztetniük a Trafficommal arról, hogy nem fogják zavarni a már ott lévő rendszerek működését. Addig nem mehet szerelő az alagútba, amíg járnak a metrók, és egy csavarhúzó sem maradhat ott, ahol utasok is járnak.
Helyzeti előny
A Trafficom kizárólagos joga ellenére a Vodafone építette ki azt a sugárzókábelt, amely végigfut az alagutak tetején. Ez a különleges antenna gondoskodik arról, hogy végig erős legyen jel, ne csak az állomások körzetében. Több ilyen antennát is el lehetne helyezni az alagútban, de csak egy optimális hely van, éppen az, amit a Vodafone elfoglalt. Az alagút oldalában futó kábel könnyen bekoszolódna, a karbantartása igen körülményes lenne. Feltehetően ez az egyik olyan infrastruktúra, amelyet a Telenor bérbe szeretne venni a riválisától.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
Nem hagyja magára feleségét, J. D. Vance is Grönlandra látogat
A sziget biztonsági helyzetét vizsgálják.
12 perce
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13
Rovataink a Facebookon