Gyorsított mobilhálózatán a T-mobile
2012.01.02. 11:16 - MTI
A T-Mobile az országban elsőként indított negyedik generációs LTE hálózat (Long Term Evolution) alapú, gyors mobilinternet szolgáltatást. amelyet kezdetben Budapesten a lakosság 40 százaléka érhet el.
A cég közleménye szerint a szolgáltatás három hónapos tesztelés után indult el. A tesztélésben több százan vettek részt. A T-Mobile szerint a hálózatfejlesztés 2012-ben is folytatódik: a tervek szerint a szolgáltató idén Budapest egész területére kiterjeszti a 4G/LTE lefedettséget.
A tesztelők tapasztalatai alapján a 4G/LTE hálózat a korábbi mobiltechnológiáknál lényegesen gyorsabb: a webböngészés és az online játék a szélessávú vezetékes internet használatához hasonló élményt ad – áll a közleményben.
A Magyar Telekom tavaly májusban jelentette be, hogy újgenerációs mobilinternet-hálózatot épít az Ericsson közreműködésével. A felek a szerződés összegét üzleti titokra való hivatkozással nem árulták el, a cég csupán azt közölte, hogy a következő években mintegy 30 milliárd forintot költ hasonló fejlesztésekre. A beruházás a hálózat gyorsulása mellett 50 százalékos energiamegtakarítással jár. A vállalat célja az, hogy 2013-ra az ország közel teljes területén elérhető legyen a másodpercenként 21 megabites sebesség.

Kommentek
2012.01.02 12:08:00PJoe
Köszönjük, Emese! Ott LTE, itt meg jó, ha GPRS akad. Bár nem panaszkodom, legalább van valami. Kereslet, kínálat.
2012.01.02 12:26:52Nagyhal
Itt valami keveredés van kérem. Ha egy új technológiát bevezetünk egy meglévő mellé, attól miért lenne energiamegtakarítás? Vagy ez a 4G a felújítás alatti 3G hálózat hálózati eszközeit használja? Mert akkor a felújított egész hálózat fogyaszthat kevesebbet, mint a régi volt, de az 50% szerintem erősen eltúlzott értéknek tűnik.
2012.01.02 12:50:19peetry
Jobban tudná mindenki értékelni, ha a meglevő 3G-t terjesztenék ki rendesen. Mobilnetre elég a 7,2Mbps is bőven, csak legyen a metróban meg zergeb*szta utakon. Megyek haza GYMS megyébe és a vonaton egy szaros weblapot nem lehet betölteni, mert mire ledöcögne a mobilverzió gprs-en addigra épp a teljes hálózati jel elmegy. Persze LTE kell, mert akkor a hülyeuser vehet új telefont. Ugye a meglevő nem tudja használni, hiába 1 éves. pfejj
2012.01.02 13:06:46Well
Nagyhal
Konkurens (kínai) cégnél számolgattunk fogyasztáscsökkenési értékeket - hogy meggyőzzük a mobilszolgáltatókat a cseréről (természetesen kínai eszközre). A fogyasztáscsökkenés 50%-os értéke nagyon is valós és fontos része volt az üzleti tervben a gyors megtérülésben. Gondolj bele sok helyen 10éves, vagy öregebb GSM eszközöket kell lecserélni modernebbekre, egy olyan iparágban, ahol 5 évente technológiai paradigmaváltás van. A gyanúd jó volt - minden technológia cserére kerül (2G, 3G, + 4G) egyetlen rádiós egységgel.
2012.01.02 13:07:11volutx
TÉNYLEG először 3G-t MINDENHOVA! Az még OK, hogy Bivalyb@sznádon nincs, max. GPRS, de az, hogy egy 13. kerületi házba beltéren néha el-elmegy a 3G és marad a GPRS, ami ma már semmire sem jó! Meg egyébként is!
Pont arra lenne jó a mobilinternet, hogy Felsőszölnöktől Csengersimáig MINDENHOL SZAKADÁSMENTESEN lehessen legalább 3G-zni!
2012.01.02 13:13:38Well
peetry
A hiba nem az egyre újabb technológiában keresendő. Sajnos eleddig - illetve ma is - a technológia a használt frekvenciához volt kötve. A 900 és 1800MHz - amelyek a legalkalmasabb frekvenciák a gyéren lakott területek gazdaságos lefedésére - csak GSM-re használhatók. Ez törvényben van előírva. Az újabb technológiáknak csak magasabb - rosszabban terjedő - frekvenciák vannak előírva 2,1GHz, 2,6 GHz. Ha majd lehetőség lesz 900/1800Mhz-en LTE-t bevezetni, akkor javulni fog a helyzet. A törvényalkotók és a mobil lobbi is elkezdett egyetérteni a fenti szándék megvalósításában, szóval...hamarosan...
2012.01.02 13:16:13thisisnotsound
majd kidurran itt is a lufi, mint a hipernetnél...
2012.01.02 13:17:15Well
volutx
A 13-ker. beltér - jó rádióhullám árnyékoló falakkal - "térerő" szempontjából - egyenértékű B-b@sznád külsővel. A helyzet annyival jobb, hogy míg B-b@asznádról 100km-en belül nem találsz LTE-t, nálad a konyhaablakba kitett antennával lehet, hogy pöpec kis vételt lehet elérni...
2012.01.02 13:37:49Alter_EGO
Előbb tennék rendbe az UMTS/HSDPA hálózatukat... Rohadt gyökerek. Használom már jó pár éve ezt a fos T-Mobile internetet. Eleinte jó volt. Napközben is 4-6Mbps volt a letöltési sebesség. Aztán kezdett romlani. Manapság gyakran csak 0,4-1Mbps a sebessége napközben. Ja és nem mucsajröcsögén használom, hanem nagyobb városokban (Bp, Db, Szeged, Miskolc).
2012.01.02 13:58:19Well
Alter_EGO
LEhet, hogy ma már 10x annyi emberrel osztozol ugyan azon erőforráson, mint tetted korábban?
Sikeres a termék (HSPA) és látszanak a határai - itt már nincs mit javítani, jöhet a nagyobb sávszélességű technika - LTE.
2012.01.02 14:53:23earlyrat
well,
csakhogy ilyenje az Ericssonnak még nincs. Mármint integrált RAN-ja.
2012.01.02 15:11:26KopaszMercis
Mondjuk en megelegednek annyival hogy az otopalyakon LEGYEN net.. nincsenek kulonosebb igenyeim. csak net :) nem kell 6g 4g 3g.. 1g is eleg boven, csak legyen
2012.01.05 13:19:35Mészáros Laci
volutx
3G-t mindenhova, korlátlan adatforgalommal és havi fix díjért, nem?
ez kb olyan, mint "20 éves titkárnőt keresünk 30 év tapasztalattal"
2012.01.07 07:51:01Tapani_SF
@Mészáros Laci: Pedig Finnországban ez a valóság! Szinte 100%-os 3G lefedettség és 13.99 € fizetek a korlátlan 15 mbites netért a mobilszolgáltatónak!