Rendhagyó teszt következik a Huawei Ascend Y 200 nevű okostelefonról. Mások azt írják, hogy ez egy belépő szintű készülék a kezdőknek, és bele kell menni bizonyos kompromisszumokba. A készülék olcsó, kétéves hűséggel 22 ezer forintért megkapjuk, és méretes érintőkijelzője van, mint általában az okostelefonoknak. Engem elsősorban az érdekelt, hogy ezen az okostelefonon miként fut az Angry Birds, amit világszerte egymilliárdszor töltöttek le.
De az Angry Birds már az installálásnál elbukott, részemről ennyi is volt, kérem a következőt.
Senkit nem akarok a lényegtelen részletekkel untatni, de a kötelező kört nem hagyhatjuk ki: a telefon 3,5 hüvelykes és 480*320 pixeles kijelzője mögött 800 megahertzes processzor és 256 megabájt RAM van, meg 802.11n-es wifi, gps, gyorsulásmérő, és a mobilneten 7,2 megabit a letöltési sebesség elméleti maximuma (ami a valóságban pár megabites sebességet jelent). Közepes hardvernek tűnik, nem akadozik a menü, majdnem minden rendben fut. Kivéve a hivatalos Facebook-alkalmazás, ami néhányszor belefagyott a sima szöveges státuszfrissítésekbe.
A gond az, hogy nem mindenki szeret kompromisszumot kötni, én például szívesen falhoz vágtam volna az Ascend Y200-at, amikor néhány óra használat után elfogyott a háttértár. Ez gyanús volt, úgyhogy egy gyári helyreállítás után megnéztem, miért tűnnek el a megabájtok.
Indulásnál 87,96 megabájt áll a felhasználó rendelkezésére, ami elegendő lenne egy nagyon gyatra minőségben tömörített zenei album tárolására. Miután bejelentkeztem Gmailbe (és a biztonság kedvéért kikapcsoltam a fényképek szinkronizálását, ami nem kezdő felhasználóra jellemző magatartás), a tárterület 84,82 megabájtra apadt. A csökkenés mértéke egyre durvább volt, és a Google Play által jelzett frissítések telepítése után már csak 34 megabájt állt a rendelkezésemre.
Miután minden programot legalább egyszer elindítottam, és elvégeztem egy frissítést a beépített Facebook-kliensben, 29,97 megabájtra csökkent a tárhelyem. Egyetlen képet sem fotóztam, és még egy csengőhangot sem töltöttem a mobilra.
Game over
Na ekkor jött el az a pillanat, hogy telepíteni kéne már azt az Angry Birds-öt, hiszen mindenki úgy odavan érte. A telefon azt mondta, hogy nincs elég tárhely, szóval ezt elbuktam, game over.
Kicsit zavaró, hogy a Huawei Ascend Y 200 és a hozzá hasonló képességű készülékek a piacelemzésekben az okostelefonok közé kerülnek, mert erősen torzítják a gyártókról alkotott képet. Javaslom, hogy hozzunk létre egy külön kategóriát, mert az Ascend Y 200 nem is okos, hanem egyenesen géniusz! Rögtön vásárlására készteti a felhasználót, ilyen zseniális bevételi forrást még a megboldogult Steve Jobs sem tudott kitalálni.
Az Androidon egyébként ingyenes Angry Birdsöt tehát a kispórolt hardverek miatt csak 2-4 ezer forintos felárral érhető el. Ennyibe kerülnek ugyanis az alap memóriakártyák. Ha kezdő felhasználóként ezt nyomták volna a kezembe, három napon belül visszavittem volna, hogy becseréljem valami másra – vagy egy drágább okostelefonra, vagy egy jól bevált Nokiára.
Kevesebb helyett többet
Ha már szóba került a Nokia, muszáj megemlítenem az Asha 303-as modellt, mert bizonyos szempontból a Huawei Ascend Y200 ellentétének tekinthető. Nem ígér fűt-fát, hiszen bevallottan nem okostelefon, a finn gyártó régimódi S40-es operációs rendszere fut rajta. Belső memóriája gyárilag 30 megabájt, ami fél óra múltán nem esik nullára néhány rendszerfrissítés miatt. Ha ez nem lenne elég, alapból rajta van az Angry Birds demó változata, és a teljes fizetős verzió is csak 1,8 megabájtos.
Nem állítom, hogy az Asha 303 minden tekintetben pótolni tudna egy valódi okostelefont, de rengeteg olyan funkció van benne, amiket ma főleg az okostelefonoknak tulajdonítunk. Legfőbb előnye, hogy egy töltéssel kibír majdnem egy hetet, a Facebook óránkénti frissítése, átlagos telefonálási szokások és néhány FourSquare-bejelentkezés mellett. A másik nagy előnye a mechanikus, qwertz kiosztású billentyűzet. Bár nagyon apró gombokból áll, mégis sokkal jobban használható, mint az érintőkijelzős virtuális billentyűzetek többsége. Még prediktív segítség is van benne. A telefonálás hangminőségét is jobbnak érzékeltem, mint a saját százezer forintos mobilomon. Ahol korábban mindig megszakadtak a hívásaim (ott, ahol a HÉV 5 lemegy az alagútba), egy pillanatnyi akadás sem volt.
Talán meglepő, de van a készüléken szoftverbolt, amiben a legelterjedtebb közösségi szolgáltatások és játékok is elérhetők, és rajta van a készüléken a Nokia térképszolgáltatása is, ami mobilhálózat alapján lövi be a tartózkodási helyünket. Persze az akku lassú lemerülésében annak is nagy szerepe van, hogy a szolgáltatások közepes minőségűek, ezért tutira nem akarjuk órákon át mániákusan nyomkodni a mobilt.
A Nokia Asha 303 érintőkijelzője 2,6 hüvelykes és 240*320 pixeles, kamerájával 3,2 megapixeles képeket lőhetünk, a VGA minőségű videókkal azonban nem érdemes bajlódni. A letöltési sebessége 10,2 megabit per másodperces, a feltöltés 2 megás, és a wifi a 802.11b/g/n szabványú hálózatokra tud csatlakozni. Gyárilag 2 gigabájtos microSD memóriakártya jár hozzá.
Az Asha 303 egy régimódi mobil, és nagyon nehéz eldönteni, hogy a jól megépített, hosszú élettartamú, jó hangminőségű, viszont csak közepes online szolgáltatásokat nyújtó mobil megér-e 35-40 ezer forintot. Abban azonban biztos vagyok, hogy aki egy okostelefon szolgáltatásaira vágyik, annak húszezer forintnál sokkal többet kell elköltenie, hogy ne érje csalódás.
Hozzászólások
2012.05.22 09:10:46bucbuc
Ezek nem qwertz kiosztásúak, hanem qwerty...
:)
2012.05.22 09:14:05barli
lehet, hogy le vannak tiltva azok a kommentek, amiben szerepel a h***e?
2012.05.22 09:14:14Jankove
"Én pl sokat vagyok úton, nagyon nem szeretném minden e-mail megválaszolásához kinyitni a laptopot"
Az ilyen megfogalmazásokból látszik, hogy a jólét, meg a mérhetetlen lustaság már a társadalom agyára ment. Azért is van létjogosultsága ezeknek az egyébként nélkülözhető funkciókkal bíró készülékeknek.
2012.05.22 09:17:21taffer
Lehet, hogy ez a poszt valami szociológiai kísérlet. Az indexen lévő nem blog.hu-s bejegyzések kommentelhetősége számomra tök érthetetlen logika szerint van engedélyezve, a jelenleg címlapos másik két techrovatos cikk (Windows 8, Chrome) pl. most sem az.
Szóval erre bekapcsolták, kitették a címlapra is, a minta meg szépen gyűlik. Az eredményt talán majd látjuk egy másik cikkben.:)
2012.05.22 09:17:38mirigy187
Ahogyan kivettem a cikkből a lényeg az volt hogy a memóriája egy kalap kakik a telefonnak és nem az sd kártyán van a hangsúly.Ode is írta az illető a cikk végére hogy kell bele még sd kártya is. Sokan azt sem tudják mi az az SD kártya csak legyen "okostelefonjuk" találkoztam már ilyenekkel igaz azt sem tudták, hogy mitől okos az okostelefon de már nincs kedvem mindenkinek elmagyarázni :) Különben meg a 10 évvel ezelőtti mobilokkal is le lehetett kérdezni ez e-mailt csak macerássabb volt egy kicsit.
2012.05.22 09:18:44CORSO
haggyadaszt, luciferko, Samara Morgan: Köszi az értelmes hozzászólást.
2012.05.22 09:19:55AK76
luciferko
Aha,és a rendhagyó gondolom az benne,hogy köze nincs a valósághoz,hogy az atomreaktort hasonlítja a tejbegrízhez,vagy az hogy az egész egy igénytelenül összerakott reklámbullshit,amit egy másodikos marketingszakos betépve is kiokád magából?
Nem te vagy esetleg Tóth B.?
2012.05.22 09:21:34CORSO
mirigy187: Igen csak, hogy a cikkíró összekeverte a memóriát a háttértárral elég rendesen, ugyanis ha tudná, hogy mi a kettő között a különbség akkor nem várná el egy 20e Ft-os készüléktől, hogy több Gb háttértára legyen...
Az Operatív tárat a háttértárral összekeverni nem nagyon illik (no nem neked, mert ugye neked sem világos teljesen) egy TECH cikk írójának...
2012.05.22 09:23:19bucbuc
erik ssonfan: nincs mindenkinek ilyen telefonja, csak az az elképzelhetetlen dolog fordulhatott elő, hogy tech cikket szerettek volna olvasni, nem egy idióta szőkenő véleményét egy telefonról.
De ha szerinted ez rendben van, akkor a totalcart töltsétek fel szőke picsákkal és kérjük a véleményüket az autókról.
Na? Kezd már derengeni mia baj a "cikkel"?
Nem? Akkor hajrá. Gyártsátok a fost.
2012.05.22 09:25:00luciferko
AK76:
Az összehasonlítás tárgya lényegtelen számotokra.
Ha két full azonos telefont hasonlítana össze, a hozzászólások száma, minősége, értelmi színvonala ugyanez lenne.
"Ha már szóba került a Nokia, muszáj megemlítenem az Asha 303-as modellt, mert bizonyos szempontból a Huawei Ascend Y200 ellentétének tekinthető."
Itt speciel jelzi is, segítek: "ellentétének tekinthető", tehát maga a cikkíró is tisztában van azzal, hogy nem összehasonlítható a két készülék, de nem gond, igazából szeretem, mikor leírok valamit, és akire illik, az azonnal jelentkezik, hogy "Yessss, én vagyok a funkcionális analfabéta, itt vagyok, rólam írtad".
Imádni valóak vagytok.
2012.05.22 09:26:28tecsóba sose többé
Két hete elhunyt a nokia c3-00 ás telóm.
Rögtönözve a párom okosba átment, és vett nekem egy telenor one tuch csodát, mely igen, előszoba az okos világba.
Önmagában hullik a hajam, hogy érintős, de majd megszokom.
Én eleve nokia párti vagyok, 13 éve nem volt más telefonom. Meg különben is. Van fényképezőgépem, tévém, számítógépem, mp/sok/ lejátszóm, szóval nekem ezek nem kellenek egy telefonba. És a faszbúkot is messziről kerülöm, így nekem eg izom buta készülék tök elég. De hát az adó és a viber....gondolta a párom.
Na mindegy. Telenoros készülék állandóan felvillan a kijelző, előzmények és hang nélkül lemászik a hálózatról és újra kéri a pin kódot, 18 óránál nem bír többet az akksi, ha nincs is használva, használva alig 10 órát. ungry birds szaggat, és ritka szar anyagból van a kijelzője, amire gyárilag nem tesznek fóliát, mert két hét íróasztalon tartás után karcos.
Szar! Holnap megy vissza szervizbe.
2012.05.22 09:28:33tivA
hogy is esett at ez a cikk nokia tesztbe........?!?!?!
ez a top geart juttatja eszembe, mikor bejelentik hogy most egy atlag embernek valo autot fognak tesztelni, de 10mp mulva elkezdik osszehasonlitani egy ferrarival, es onnan csak a ferrarirol beszelnek :) ott persze ez poen de ez mi??
2012.05.22 09:28:35kerület
Tóth Balázs = Joó Gabi
Mindkettő 0, sőt 00.
2012.05.22 09:28:43barli
elveszett a kommentem :( Hát akkor még egyszer összefoglalom, hátha nem nyeli le a blogmotor:
H***ék akik:
-Sokat akarnak és occsó telefont vesznek (android)
-Viszonylag keveset akarnak és drágát vesznek (android)
-Android helyett vallási okokból ugyanannyiért symbianost vesznek
-Azokat anyázzák, akik nem csak telefonálni akarnak a telefonjukkal
-Ilyen cikkeket írnak
2012.05.22 09:32:53mirigy187
CORSO
Azért mert nem dobálózok az operatív háttértár kifejezéssel attól még tudom, hogy mi az.A ZTE telefon szerintem hasonló kategória mégis kicsit jobban el van látva. A cikktől függetlenül tényleg vicc, hogy a gyártók sorba jönnek ki a szarabbnál szarabb telefonokkal amiket okosnak mernek nevezni.
2012.05.22 09:33:59CORSO
luciferko: Ne haragudj meg de amit írtál az nem igazán helyes.
"tehát maga a cikkíró is tisztában van azzal, hogy nem összehasonlítható a két készülék"
Sújos fogalmi tévedésben vagy barátom!
Pont, hogy de. Az "ellentétének tekinthető" kifejezés azt jelenti, hogy a Nokia készüléke (a cikk írója szerint) megadja mindazt amiért az árát kifizeted, mindeközben a Huawei nem! Én és pár kommentelő viszont szeretnénk felhívni a figyelmét a cikk írójának, illetve azoknak akik telefon vásárlásán gondolkodnak, hogy a cikk hemzseg a hibáktól. Ennyi.
2012.05.22 09:35:43radmin
Kedves Cikkíró!
Ha a cikkben említett vagy ahhoz hasonló kategóriájú készülékünk van, akkor ne várjuk már el tőle egy prémium kategóriás készülék teljesítményét...lesz akinek ez a telefon bőven elég, és lesz akinek nem, ettől még nem "gonoszság ilyen telefont gyártani".
2012.05.22 09:35:58tothbalazs
Alap Android. Pont tudja, amit kell. Aha. Nekem is volt egy alap mountainbike-om, ami pont tudta, amit kell, de az első komolyabb túrán leesett a pedálja, a másodikon addig kotyogott a kormánycsapágy, hogy a bringát már csak fémhuladéknak lehetett eladni. Ez a Huawei arra jó, hogy nagyon gyorsan másik mobilt akarj venni, jobbat, drágábbat. Én az alap monti után vettem az GT-t, ami 14 év alatt egyszer volt szervizben, akkor is csak átnézetni. A telefonom pedig SGS, és 2 év után sem érzem azt, hogy sürgősen jobbra kellene cserélnem, mert alapból jó.
Lehet, hogy te szétmoddingolod és megrootolod, de a faterod vagy a nagyfaterod nem fogja. Ti nem láttatok még olyan júzert (márpedig a demográfiai adatok szerint belőlük van több), aki nem ért jól a technikához, és egy memóriakártya hiánya megakasztja. Okostojások, öt éve, amikor bejött a zajPhone, a magyarok 65 százaléka nem internetezett, viszont mindenkinek volt mobilja. Pár millióan facebooki mélységben ismerik a digitális technika működését, és a gyártó feladata lenne segíteni a vevőit.
2012.05.22 09:38:11pjm
NOKIA reklámnak gyatra, de a Galaxy mini is hasonló, csak éppen aki nem játszani akar, annak elég lehet. A Facebook nálam a játék kategória, annyira semmire sem jó, csak az időeltolásra. Arra meg ott van az alvás, ha már kidolgozta magát az ember.
2012.05.22 09:38:37luciferko
CORSO:
Most lesüllyedek a színvonalatokra, de ezt nem lehet kihagyni:
"Súlyos"
Segítek, ha más szövegértelmezését fikázod, legalább a sajátod legyen helyesírási szempontból megfelelő.
Még egy segítség. Ha valami valami másnak az ellentéte, akkor az a kettő nem ugyanaz. Tehát összehasonlítani is nehéz. Ellentét. Benne van a szóban. Nem baj, ha nem értitek a leírt szavakat, azért vagyok, hogy segítsek rajtatok.
Remélem segítettem ébredésed, ha van még kérdésed, szólj, szívesen felvilágosítalak, ahogy elnézem, igény van rá.
2012.05.22 09:39:53babel
Tökre nem értem ezt a memóriakártya vs. Angry Birds dolgot. Nekem nem attól lesz jó vagy rossz a telefon, hogy kell-e bele memóriakártya? Ha veszek egyet 3eFt-ért, és hozzáadom a Huawei árához, még mindig jobb vagyok >10eFt-tal árban a Nokiánál, lesz egy nagyobb és jobb felbontású kijelzőm, használható erősségű procim, nem? De. Akkor ez meg mi a tökönbökött ellen-reklám volt? Ezért én perelnék a Huawei helyében, mert rontják a jó híremet. Ennyi. Megyek és veszek egy Y200-at a fiamnak! :D
Ui.: Már több évtizede volt egy tesztelőnk (informatikus vagyok), aki úgy "tesztelt", hogy ráfeküdt a billentyűzetre. Nyomott minden gombot, amit elért, és büszke volt magára, ha kiakadt ettől a program. Ezt az embert juttatta eszembe a cikkíró. Talán rokonok, ismerősök???
2012.05.22 09:42:08bucbuc
mirigy187
Sokan azt se tudják mi az sd kártya?
És?
Akkor ne is tudják meg?
Bazmeg, aki telefont akar venni, kérdezze meg valakitől, esetleg pont az ilyen cikkekből tudhatná meg. Mer az sd kártya akkora varázslat, de akkora, hogy nem lehet elvárni az átlag vevőtől, hogy megtudja mi az.
Nem írok inkább példákat, mert annyira abszurd ez az egész.
2012.05.22 09:47:05luciferko
babel:
OFF következik:
u.i.:
Tehát ha félrenyomom, és pl. alt-f helyett alt-d-t ütök be, és kiakad a program, az jó?
Újat tanultam, igaz, nem vagyok informatikus. (Voltam oly botor, hogy náluk többet tanultam)
Talán nem kellett volna annyit tanulnom, akkor én is megelégednék a kiakadó programokkal, és azt hinném, hogy az úgy tökéletes, ahogy van.
Bocsika.
2012.05.22 09:49:04barli
@babel: nem úgy kell tesztelni, de úgy IS kell tesztelni.
2012.05.22 09:49:12Láma
Miért írsz olyan témában, amihez közöd nincs - a cikk alapján?... Aki nem tud arabusul...
2012.05.22 09:50:09Dinsdale Piranha
Egyetértek a hozzászólók többségével, a cikkíró idióta. Ha valaki autót vesz, azt is meg kell tanulni használni, mint ahogy járni, beszélni, írni, főzni, számítógépet használni. Szóval az okostelefon is másfajta hozzáállást kíván, kell egy kicsit utánaolvasni, tanulni. Akinek meg bonyolult egy okostelefon, maradjon a tárcsázós, vezetékes telefonnál, nem ciki az. A tudatlanságot fitogtatni viszont ciki.
2012.05.22 09:50:59mirigy187
bucbuc
Csak példát hoztam hogy van aki nem tudja, lehet hogy ebből a cikkből sem fogja megtudni de felesleges olyanoknak okostelefon akik facebookozni akarnak vagy sms-ezni akarnak rajta. Mindegy nem erről szól most a téma. Különben meg fogd vissza magad mert én is tudok cifrákat mondani ha rákényszerítesz.
2012.05.22 10:05:19Aladár Aladárovics
Tóth Balázs téged miért nem rúgtak már ki az Indexből? Minden cikkednél kapod a savat a hozzá nem értésed miatt.
2012.05.22 10:06:02Mitya Ivanov
ez a cikk arról szól, hogy van egy okosnak látszó telefon ami szar, és van egy olyan telefon, ami majdnem okos, tehát nem az, de nem is hangoztatja magáról, hogy okos. Az a telefon, amibe memóriakártyát kell venni, az nem okos, ééérteeeem?
mi a probléma a cikkel?
2012.05.22 10:12:19babel
OFF Kedveskéim, akik szerint ráfeküdni a billentyűzetre helyes teszteljárás, nem menve bele a szakmai részletekbe, de ilyenkor nem az adott programot teszteled, hanem a programot + a teljes környezetét. Amit például nagygépes (tudja még valaki ma, mi is ez?) környezetben egy mezei program nem is tud/akar befolyásolni. Értem én, hogy csak kötözködtök, különösen a luciferko nevű user, akinek úgy látszik ez a fő terepe, és ma vagy nagyon unatkozik, vagy ezért kapja a fizetését, vagy bármi más, de erről nem nyitnék vitát. Ha valaki nem érti, nem baj, ameddig nem ez a szakmája. Ha ez a szakmája, akkor ugyan baj, de akkor sem az én problémám, hanem az övé. ;) ON
Ami a telefont illeti, ha valami nagyobb kijelzővel, nagyobb felbontással, erősebb procival stb. bír és CSAK egy 2-3eFt-s memóriakártya kell ahhoz, hogy MINDENBEN jobb legyen egy másiknál, miközben az ára még így is 2/3-a a másiknak, akkor azt egyszerűen mondhatom úgy, hogy ez a JOBB. Én így mondanám. Azon lehet elmélkedni, hogy kinek van pont erre szüksége, vagy jobb lenne-e eleve nagyobb beépített memóriával gyártani, vagy legalább azzal együtt forgalmazni? Utóbbi nekem pl. nem lenne jobb, mert pont az ilyen együtt forgalmazás miatt van már otthon 2GB-s mikroSD kártyám feleslegbe. (Mivel nekem kicsi, és rögtön kicseréltem 32GB-sre, eladni, meghirdetni meg eddig lusta voltam.) Tehát nekem meg pont így a jó. Ez van. Az emberek különböznek. További szép napot! :)
2012.05.22 10:15:12háziember
Ugye ez a cikk csak egy kísérlet annak felmérésére, hogy a hülyeség milyen indulatokat vált ki az olvasókból?
Akkor gratulálok, tökéletes lett.
2012.05.22 10:15:40victor vacendak
Ha az írta volna, hogy csak a Zájfos, akkor most mindenki istenítené...
2012.05.22 10:15:57Ergal
Itt nem is az a lényeg, hogy Huawei-es vagyok vagy sem, azt hiszem ennyire hozzá nemértő cikkben, egyik gyártó sem szeretné viszontlátni a készülékét! A cikkek arra valók, hogy hozzáértő emberek objektíven próbálnak segíteni a témában kevésbé járatosoknak. Jelen cikk esetében egy dilettáns ember némi pénzért vagy barátságból esetleg totális agyatlanságból írt valamit, amivel saját magát jellemzi, ezek mellett rontja a nívóját egy elismert portálnak! Ha az INDEX ad magára, ezt az embert nem engedi publikálni addig, amíg el nem végez egy gyors kommunkációs továbbképzőt mert CIKKET íRNI BIZONY NEM MINDENKI TUD!
2012.05.22 10:17:13CORSO
luciferko:
"az Asha 303-as modellt, mert bizonyos szempontból a Huawei Ascend Y200 ellentétének tekinthető"
Vicces, hogy azt állítod, hogy nem lehet összehasonlítani a 2 telót, hiszen a cikk írója is azt teszi... Tehát ellentéte egymásnak a két telefon, de ideidézem neked, hogy miért: "Nem ígér fűt-fát, hiszen bevallottan nem okostelefon... de rengeteg olyan funkció van benne, amiket ma főleg az okostelefonoknak tulajdonítunk"
Ami pedig a sértő megjegyzéseidet illeti, azok nem ide illenek, hanem a Fővárosi Nagycirkuszba (Parlament). Tudod, ha valakinek más a véleménye mint a tied, és erről meg akar győzni, az nem azt jelenti, hogy az az ember gyengeelméjű vagy tudatlan lenne. Mindössze szeretne meggyőzni az igazáról. Ha ezt képtelen vagy felismerni (és mindent csak sértésnek veszel) akkor nincs is miről beszélgetnünk barátom!
2012.05.22 10:17:44CORSO
luciferko:
A helyesírásommal valóban vannak problémák. Köszönöm, hogy rávilágítottál! A cikk témájához azonban semmi köze.
2012.05.22 10:20:21Roa
Ja. Egy okokstelefon arra kell baszod, hogy angrybirdsözzön rajta az ember. Értem és gratulálok.
2012.05.22 10:20:22ingenium rusticus /Csellók, gordonkák, doktorik
[link]
"néha játsszon az egyszerűbb mobil játékokkal (Angry Bird gond nélkül megy rajta :)), annak érdemes kezébe venni valamelyik szolgáltatónál ezt a készüléket, és kicsit kipróbálni!"
Érdekes, hogy mindenhol csak jót írnak róla. Csak itt megy a fostalicska Nokia istenítése.
Nekem a táblagépem Huawei és fasza! Anyának pedig veszek egy Ascend Y200-at.
A cikk írója pedig helyezze fel a Nokiát az ánuszába, majd hívni fogom.
2012.05.22 10:25:50A Hannibal Lektűr-attitűd
Gonoszság ilyen posztot írni
2012.05.22 10:27:07barli
aszongya:
a Nokia:
-vastagabb
-rezisztív érintöképernyös
-kisebb képernyöje van
-nincs VOIP (Skype)
-nincs elölapi kamera
-feleannyi RAM van benne
-negyedannyi háttértár
-nincs benne GPS
-nincs benne fény, G és közelítésérzékelö
-valszeg Flash sincs
Amiben jobb:
-akkuidö
-különbözö színek :)
-+200mHz
Tényleg jobb vétel több pénzért, és még symbianos is Android helyett.
Azon lehetne vitatkozni, hogy érdemes e több pénzért jobb androidos vasat venni.
[link]
2012.05.22 10:27:08janper
Nem hiszem el, hogy meg mindig vannak emberek, akik nem unjak benyogdosni, hogy
- a telefonnal telefonalni kell
- az Angry Birdset le kell szarni
- neki haromgombos Alcatelje van, es elegedett
- aki 20000 forintnal tobbet kolt telefonra, az hulye
Ti konkretan forgatjatok a tarcsat, amikor tarcsaztok valakit? Nem? Hat ugyanigy fogadjatok el, hogy ezek a keszulekek telefonokbol kifejlodott szemelyi asszisztensek, kommunikacios- es jatekeszkozok.
Es ha ezeket csak nyogvenyelosen lehet csinalni, akkor az egy szar telefon.
2012.05.22 10:31:25luciferko
corso:
Az a fránya szövegértés. Komoly értelmezési problémáid vannak.
Rendben. Maradjunk abban, hogy össze lehet. Mármint hasonlítani. Azzal meg ne foglalkozz, hogy a cikkíró szerint sem egyformák, nem baj. A lényeg az, hogy elvárásaidnak megfeleljen, a te szóhasználatod legyen az elfogadott, függetlenül a valóságtartalmától. A többivel ne foglalkozz.
Sajnálom, de még mindig nem vagyok a barátod. Barátaimat szerencsére megválogatom, eddigi reakcióid alapján nem kerülhetsz bele a körbe. De ugye ebből nem lesz harag, remélem betudod az én hibámnak, hogy a normális embereket szeretem.
2012.05.22 10:35:14barli
@babel:
"Kedveskéim, akik szerint ráfeküdni a billentyűzetre helyes teszteljárás, nem menve bele a szakmai részletekbe, de ilyenkor nem az adott programot teszteled, hanem a programot + a teljes környezetét."
Kedveském, ha programot akarsz tesztelni, akkor igyzad van, elöször teszteld le, hogy azt csinálja-e a program, amit elvárnak töle. De aztán azért azt is érdemes megvizsgálni, hogy hogyan viselkedik, ha egy hülye ül elötte aki összevissza nyomkodja a gombokat. Mert nem jó dolog az, ha az ember elveszti az összes adatát, amit bevitt az elmúlt két órában. Mert ugye az átlag user nem ment folyamatosan. Ezen az sem változtat, ha bunkó vagy és "nagygépes környezetben" dolgozol a Cisconak.
2012.05.22 10:36:13mirigy187
janper
Így van.
2012.05.22 10:39:17barli
"Kedveskéim, akik szerint ráfeküdni a billentyűzetre helyes teszteljárás, nem menve bele a szakmai részletekbe, de ilyenkor nem az adott programot teszteled, hanem a programot + a teljes környezetét."
Egy dolog letesztelni, hogy a program azt csinálja-e amit kell, meg hogy mit csinál, ha nem úgy használják ahogy kell. Tök mindegy hogy nagy a gép vagy kicsi. Azér nem kéne bunkónak lenni..
2012.05.22 10:41:41barli
@babel: bocs a duplázásért, megviccelt a blogmotor
2012.05.22 10:44:28babel
@barli Nézheted más oldalról is. Pl. így:
1, A Nokia egy zseni, mert végre rájöttek, ha van egy közepesen zsenge hardverük, egy kivezetés alatt álló oprendszerrel, ám adnak hozzá gyárilag egy 2GB microSD kártyát, valamint zabhegyezővel átportolják rá az Angry Birdst (igaz, csak a demó ingyenes, tehát a teljesért már fizetni kell, ha jól értettem), akkor már csak egy dilettáns "újságírót" kell meggyőzni arról, hogy mi a fontos az életben (Angry Birds demóverzió) és mi nem (választék, nyitottság, szabadság), máris kapnak egy jó sajtót maguknak.
2, A Nokia mégsem egy zseni, mert az Apple pl. már rég túl van ezeken. :D :D :D
Az meg külön bosszantó lehet a Nokiásoknak, hogy egy csomó embert itt/most nem sikerült átverni. Kinek mi fontos, mi nyögvenyelős és mi használható, ezek szubjektív dolgok. Ez a cikk is sok mindent elárult, igaz, nem a benne szereplő telefonokról, inkább a cikkíróról, gondolkodásáról. Végül is, ez is valami, bár azok lehetnek csalódottak, akik a telefonokról akartak volna inkább olvasni. Az ő haragjukat megértem, azt is, ha többé nem az Index-hez fordulnak tanácsért telefonvásárlás előtt. Szerencsére vannak erre szakportálok. ;)
2012.05.22 10:46:39CORSO
luciferko: Bocsánat, nekem ez a 'szavajárásom'...
Azért a sértések közé néhány érvet igazán beilleszthettél volna, mert azt szívesen elolvasnám, hogy miért nincs igazam.Ez lenne a kultúrált vita lényege ugye tudod?!
Mindegy. További szép napot neked!
2012.05.22 10:48:10babel
@barli Más. Miben vélted a bunkóságot felfedezni? Nem volt ilyen szándékom, inkább csak viccelődtem. Elnézést is kérek érte, ha megbántódtál volna. Ettől függetlenül nem értünk egyet. Ha egy nagygépen ráfexel a terminál billentyűzetére, azzal olyat okozol, amit a felhasználói program nem fog lekezelni. Mert semmi köze hozzá. Ezt vagy elfogadod, mint szakmai tapasztalatot tőlem, vagy kénytelen leszel utánajárni. ;)
2012.05.22 10:50:11luciferko
babel:
Kedveském. (Fentebb olvashatod a "barátom" kitételnél erről a megszólításról a véleményem, nem írom le újból, miért vagy te is "eccerű".
Bizony, kötözködöm.
Szórakozásból, hiszen mint példádból is látható, van olyan "okos", aki nem igazán viseli el, ha a másik a hülyeségére leírja az igazat, és egy olyan világban, ahol a "nagygépes" okoskodás már csak a múlt, és valójában Windows és Linux fosokat használunk (amit informatikusok, programozók "fejlesztenek" (összehánynak)), bizony nem mindegy, mint ahogy azt más is írta, hogy billentyűzet kezelést is tesztelünk, vagy csak azokat a gombokat, amiket a gépkönyvben az "okos" programozó felsorol.
2012.05.22 10:52:40luciferko
CORSO:
Azzal kezdtem. Azt csavartad ki a saját véleményed látszólagos igazolására.
2012.05.22 10:54:15babel
@luciferko Nagy bajban lehetsz, ha ide kell járnod fényezni önmagad, ez nem az én problémám. Az sem, ha azt hiszed, attól leszel több, ha másokat kevesebbnek láthatsz. Az sem, ha olyan állítással szállsz vitába, amit te magad vontál le tévesen, ám a másik azt nem mondta. Kb. annyira érdekel a véleményed a megszólításokról, mint a többiről, ami nem tartozik a tárgyhoz. (Ha sértődős vagy, az vagy. Nem az én problémám. A Tied.) Mivel semmi más nem maradt, kiveséztük, végeztünk is. Ha van még kérdésed a konkrét tárgyban, tedd fel nyugodtan, engem az sem zavar, ha közben személyeskedni próbálsz, én nem adok erre, nyugodtan állíts ki magadról látleletet, én meg vagy olvasom majd, vagy így jártál. :D
2012.05.22 10:54:37Blog.hu-s nickname
"De az Angry Birds már az installálásnál elbukott, részemről ennyi is volt, kérem a következőt."
Nekem meg a cikk itt ért véget! Mi az az Angry Birds? Pc-t, vagy telefont tesztel? Még jó, hogy lehet kommentelni ezeket az akármiket, azok sokszor érdekesebbek, mint maga a cikk!
2012.05.22 10:57:18alfacharlybravo
A kinai android használhatatlan a vas pedig lehet, hogy nem rossz.
A tesztelő meg nem ért hozzá. Az SD kártyán csinálunk egy 1GB exfs3 linux file rendszert és arra teszzük a data particót dalvik cache együtt és akkor máris 5 felrakott progi után nem fogy el az izé.
A drága koreai bigyók meg szarok akinek tetszenek azok vegyenek divat vacakot Ájfont.
Kerüljék az Andorkát.
2012.05.22 10:57:47Reggie
CORSO: hagyjad, kicsit serult a gyerek.
2012.05.22 10:58:54luciferko
babel:
Nem probléma. Majd kinövöd.
2012.05.22 11:02:16babel
@luciferko: Igen, én kinövöm.
2012.05.22 11:12:37barli
Egyébként az angry birds teszt azért nem akkora hülyeség. Nem azért, hogy angry birdsöt játsszunk, hanem azért, mert ha ugyanazt a sz*rt kipróbáljuk többfajta platformon,akkor azért kicsit képet kaphatunk arról, hogy ki mit tud. Persze nem ész és SD kártya nélkül.
p.s.: a nyivákolóknak meg annyit, hogy aki angry birdsözni akar a telefonján, az hadd tegye. Utálom azokat a kommentelöket, akiknek bármilyen kérdésre az a válaszkérdésük, hogy "de miért akarod egyáltalán azt és úgy csinálni"
2012.05.22 11:14:14shitgun
Az indexes telefontesztek mindig tragédiák, de ez azért itt alulmúlt mindent. Ha akartok igényes telefontesztet, akkor 5 ropi plusz áfáért vegyetek cikket a mobilarénás srácoktól értenek hozzá, és még írni is tudnak, mindenkinek jobb lesz. Ezt valami 19 éves kommszakos gyakorlatis lányka írja? Mert akkor vágjátok ki, vagy főzessetek vele kávét, de billentyű közelébe ne kerülhessen már.
2012.05.22 11:15:45luciferko
babel:
Biza. Mire kijárod a 8 osztályt.
2012.05.22 11:24:22Ajtony Kovács
Nekem úgy tűnik, elfogult a cikkíró, hiszen annak tükrében, hogy százezer forintos okostelefonja van, nem nehéz leszólni egy annál gyengébb masinát. Nem volt a kezemben ez a típus... stb., de azt hiszem evidens, hogy a AB-t memóriakártyára telepíti az ember. A facebook és hasonló google frissítéseket le lehet tiltani, a rendszerfrissítés is inkább csak ajánlott. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a beépített memóriából hallgat zenét. Gondolom lehet ezt is jól optimalizálni.
2012.05.22 11:27:56Figyuzz
Gagyiiii! Ez hogy került ki főoldalra?
Tanuljunk meg okostelefonokkal bánni, és addig ne írjunk cikket róluk.
2012.05.22 11:29:43babel
@barli Nekem sincs semmi problémám az "Angry Birds teszt"-tel. Az odáig még teljesen jó ötlet is lehet...
A konkrét eset a leírt tesztelővel viszont azért jutott eszembe, mert Ő is úgy volt vele, addig csak PC-t látott, a tapasztalatai "arra szóltak", nem igazán akarta megérteni, hogy ami ott jó, az emitt nem biztos, hogy működik. (Senki nem fogja átírni a kedvéért egy nagygépes oprendszer terminál kezelését. Nem sírom vissza, és nem is feszül a mellem a büszkeségtől, hogy dolgoztam olyanon is, ezek egyszerűen csak események az életemben. Mellesleg a Linux is egyféle Unix, kvázi nagygépes oprendszer. Ez is csak úgy eszembe jutott...) ;)
Ahogy itt is, ott is az volt a gond, hogy a "jó ötlet" az adott formában nem állta ki a gyakorlat próbáját. Felőlem lehet szidni akár az Androidot is, miért fájna az nekem? Nem én írtam. Mindössze arról van szó, ha egyetlen cikkírónak az egyik telefonon sikerül valami, a másikon meg nem, ettől az egyik szimpatikus lesz neki, a másik meg nem, és ebből cikket ír, abból nem vonok le messzemenő következtetéseket. Ám az sem zavar, ha más ezt teszi. Tegye. :P
2012.05.22 11:30:21babel
@luciferko: Jobb későn, mint soha.
2012.05.22 11:34:41durbintss
Nekem is végre egy egyszerűen használható telefon kellene, ami átállítható
bonyolultabb (okosabb) üzemmódba is !
Jelenleg egy SMS elküldése is kínszenvedés. 43-évesen már nem feltétlenül van
erre türelmem 3 gyerek mellett, pedig már kb. 10-15 éve használok mobilt.
Autópályán az idegfrász jött rám, amikor matrica SMS-t kellett küldenem.
Talán még a legelső Nokiák egyike volt még használható kb. 10 éve. Azóta idióták kezébe került a fejlesztés a gyáraknál.
2012.05.22 11:35:01s.e.c
"A gond az, hogy nem mindenki szeret kompromisszumot kötni" - Akinek több kell vehet komolyabb telót, ez miért baj? Hülyeség az egész írás. 25-ért vettem az asszonynak Galaxy Mini-t, 2 gigás kártyát adtak hozzá. Használja a Facebook, a Gmail és a Fringe alkalmazásokat, meg néha netezik vele, meg egy darab játékkal szokott játszani (megjegyzem az Angry Birds is tökéletesen fut rajta). Mást nem használ, akkor minek kéne más telefon? Az autóban van egy rendes GPS, ami sokkal jobban használható bármelyik telefonnál, erre a célra. Memória és tárhely probléma még soha nem volt vele. Nem érte csalódás és jobb neki mint a Nokia lenne...
2012.05.22 11:40:36barli
ne kezd behalni a téma.
Már csak annyit, hogy az asszonynak vettem egy Huawei Ideos X3-at pont 100 euróért. Pont azt tudja, ami neki kell, mondjuk a készenléti idö lehetne több is.
Nekem speciel már az is elég, ha lehet belöle Wifi hotspotot csinálni, oszt rácsatlakozok a 150 eurós tabletemmel. Nekem nem kell több, jelenleg nem látom értelmét sokkal több pénzt kiadni a cuccokért, amiket max. fél éven belül úgyis leköröz valami új. Na jó, nekem Galaxy S-em van, ami másfél éve nem volt olcsó, de ajándékba kaptam.
2012.05.22 11:42:08tothbalazs
Szövegértés?
Idézek:
"nagyon nehéz eldönteni, hogy a jól megépített, hosszú élettartamú, jó hangminőségű, viszont csak közepes online szolgáltatásokat nyújtó mobil megér-e 35-40 ezer forintot."
Ebben a mondatban erősen felmerül a kétely, hogy mindez megér-e ennyi pénzt. Benne van az is, hogy közepes online szolgáltatásokat kapunk, tehát ez a nem okos telefon nem teljesít olyan jól a modern dolgokban, miközben a hagyományos, telefonáláshoz fontos funkciói erősek.
Következő mondat:
"Abban azonban biztos vagyok, hogy aki egy okostelefon szolgáltatásaira vágyik, annak húszezer forintnál sokkal többet kell elköltenie, hogy ne érje csalódás."
Tehát vegyüt át még egyszer: a telefont húszezerért adják, de ennél 10-20 százalékkal többet kell költeni. Vagy meg kell venni egy memóriakártyát, vagy érdemes egy jobb telefont választani. Ez nem jelenti azt, hogy a Nokiát kell megvenni.
És még egyszer: a cikk erősen ki van helyezve a KEZDŐ felhasználó tematikájára. Az elején, a közepén, a végén is. Akinek gondot jelent a kezdő szó értelmezése, az tényleg inkább olvasson Díványt. A kezdő nem azt jelenti, hogy szegény, olcsó mobilt vásárló, hanem azt, hogy ismerkedik a technikával, az okostelefonokkal.
Ettől teljesen független, hogy aki csak 20 ezret szán egy telefonra, az valószínűleg szegény is. Nem nézem ki a kommentelőkből, hogy tudják mi a szegénység, ezért segítek: az, amikor bazmeg az ember inkább elmegy 5 forinttal olcsóbb szlovák tejért a teszkóba, hogy a hónap végén maradjon neki valami. Nem biztos, hogy a maradékot memóriakártyára akarja költeni.
2012.05.22 11:45:28luciferko
babel:
Biza. De nagy eredményre ne számíts. Az csak egy papír lesz, amit inkább a kezedbe nyomnak, hogy minél előbb a téged megillető portásfülkében lehess a társadalom "hasznos" állampolgára.
2012.05.22 11:46:39luciferko
tothbalazs:
Megértem az aggódásod.
De:
Az első három szavadat nem fogták fel agyilag. Mit vársz ennél többet tőlük?
2012.05.22 11:47:45babel
@luciferko: Komolyan érdekelne, hogy ilyenkor mit érzel? Elmondanád, kérlek? :D
OFF Tudom, hogy OFF, és az is elég szokatlan, hogy valaki (én) informatikus végzettséggel pszichológiát tanuljon, de ez van. ;) ON
2012.05.22 11:47:57luciferko
tothbalazs:
Bocs, rossz volt a kifejezés. Javítom:
Megértem, hogy megpróbálod megmagyarázni nekik.
2012.05.22 11:50:59s.e.c
tothbalazs:
Ha jó telefont akarok akkor jót veszek. Miért vennék előbb egy gyengébb androidos telefont hogy megismerkedjek a technikával? Ha megismertem lecserélem egy jobbra? Ennek semmi értelme.
A másik hogy aki 20 ezret szán egy telefonra az nem szegény, mert a szegény embernek 20 ezer az egy harmad havi jövedelme is lehet, szóval aki 20 ezret tud költeni egy telóra az nyugodtan vehet még egy memória kártyát is, az 5 forintért más tejet vevő ember egy másik csoport, ők tudnak venni Nokia C2-est is pl, nem 20-nál kezdődnek a telefonok. Nekem Xperia Arc-om van, vehettünk volna a feleségemnek is ilyet, de minek? Túl nagy neki és nem használja mert nem érdekli.
2012.05.22 11:57:29luciferko
babel:
Irántad?
Szánalmat.
Van még kérdés?
2012.05.22 12:00:35Legelő Őse
A kommentek közül nem mind jelenik meg?
2012.05.22 12:01:04babel
Én egy szegény embernek nem ajánlanék egy 35-40eFt-s telefont, ha 22eFt-st akarna venni. Ha az lenne a véleményem, hogy a 22-ért nem fogja azt kapni, amit 22-ért el lehet várni, azt talán elmondanám, figyelembe véve, hogy ezek az én szempontjaim, és nem biztos, hogy az Ő szempontjai is egyben. Ha a cikkíró is így fogalmazott volna, nem is bántanám a cikkét.
Másfelől szó sem volt arról, hogy ki kinek szánta ezt a készüléket, vagy mi erről a cikkíró véleménye. Szó szerint a "mások" véleménye ez. Azt nem árulta el a cikk szerzője, hogy Ő mennyire azonosul ezzel? Én a cikkből annyit tudtam meg, hogy 22-ért lehet megvenni egy okostelefont, amin működik az Android, bár a szerzőnek gondja támadt az AB telepítésével, valamint szerinte jobb ötlet megvenni 40-ért egy "butatelefon" nokiát, gyárilag 2GB-os SD kártyával, mint megvenni az "okos" huawei-t 22-ért, és beletenni a 2GB-os SD-t külön, 1421Ft-os napi áron. (Nem írom le, kinél ennyi.) ;)
2012.05.22 12:02:32babel
@luciferko: Köszönöm nincs, csak csekkoltam, hogy mit vetítesz át rám? (100%-os találatom volt, ha érdekel.) Nem irigyellek.
2012.05.22 12:13:36luciferko
babel:
Láthatóan pszichológiai tanulmányaidat is az informatikaival azonos szinten végzed.
Szólj, ha a nagy tanulásnak köszönhetően az IQ-d a növekedésben végre eléri az első két számjegyű prímszámot. Van még 30-40 évem, talán megérem a nagy napod.
2012.05.22 12:16:53babel
OFF @luciferko: Tényleg nem veszed észre, hogy semmi hatással nincsenek ezek a megjegyzéseid rám? Cserébe agyba-főbe alázod le saját magad ezekkel a "színvonalas" próbálkozásokkal. Miért teszed ezt? Bizonyára van valami nyeresége ennek a számodra, de hogy mi, arra bizony nem jöttem rá eddig. Lehet, hogy azért nem, mert nem érdekel a téma/személyed eléggé? Viszont szívesen adom alád a lovat továbbra is. Ha ennyire könnyű téged boldoggá tenni, rajtam már ne múljon, úgy is ráérek épp... ;) ON
2012.05.22 12:26:06Legelő Őse
Srácok, nyugi! Ennyit nem ér az egész. TB mindig is kínos volt. Most ezen vitatkoztok?
2012.05.22 12:32:44luciferko
babel:
A "semmi "hatással" nincs kitételedre erősen rácáfolsz a folyamatos erőlködéseddel.
Mulattat az igyekezeted.
Hajrá, valójában neked drukkolok, tudsz mélyebbre is süllyedni, ha igyekszel.
2012.05.22 12:38:18babel
@luciferko: "A "semmi "hatással" nincs kitételedre erősen rácáfolsz a folyamatos erőlködéseddel." - részben igazad van, bár az erőlködést én biza nem érzem, de azért legyen, pontosítok: A "kívánt" hatást nem éred el, más hatást valóban elértél. De már az is múlik. (Szakmai kíváncsiság.)
2012.05.22 12:39:01AK76
2012.05.22 11:46:39 luciferko
Persze,persze,mindenki más hülye,csak luciferko a helikopter ugye?
Kár a gőzért,ez egy szimpla fikázásba oltott Nokia reklám,a szerkesztő valahogy így dobhatta oda TB-nek a feladatot:"Balázskám,itt van ez a hulladék Nokia,meg ez a másik szemét Huawei vagy mi a fuck,oltsd le lécci az utóbbit,hogy a nagy N jöjjön ki a végén jól a "tesztből" OK?
Ezzel szemben enélkül a vacak poszt nélkül is tiszta sor miért tart ott a Nokia ahol tart...
2012.05.22 12:42:16luciferko
AK76
Elrontottad.
A mindenhol kialakuló kemény mag szerint most én vagyok a hülye.
Valóban. Olyan hülye vagyok, hogy van saját véleményem, és nem a békésen bégető tömeg közösen kialakított, hamis véleményét böfögöm vissza, mint ahogy ti azt teszitek.
Ez van. Az élet kegyetlen. ha nem tetszik, próbálj meg te is gondolkodni, nem csak a világnézeted tágul ki, talán még okosabb is leszel.
2012.05.22 12:52:02babel
OFF @luciferko: "A mindenhol kialakuló kemény mag szerint most én vagyok a hülye."
Áh, szóval ilyen tévképzetek (is) gyötörnek? Én nem tartalak hülyének. A véleményed sem zavar. A kíváncsiságomat az keltette fel, vajon miért érzed annak szükségét, hogy verbálisan belerúgj azokba, akik más véleményen vannak, mint te, míg másoknak szemlátomást nincs ilyen késztetésük? (Ilyesmi mögött önértékelési zavar szokott lenni, de nem akarok vaktában tippelni vagy általánosítani; tanácsot adni meg pláne nem, hiszen nem kérted.) ;) ON
2012.05.22 12:56:07shitgun
Aki csóró Balázs, az vesz 1000 forintért a Haifa GSM-ben használtmobilt, vagy 3 rongyért tescósat. Aki 20 ezret kiad, az tud venni memkarit is, de egészen elképesztő, hogy a memkarin rugózol, kell bazz és kész, az meg milyen már, hogy a belső memóriára telepítgeted az AB-öt meg a zenéidet, és nézel nagy szemekkel, hogy fogy a hely? És ami még durvább, nincs is teljesen feltöltve, sőt, időnként tölteni kell, ami áramdíjat generál a szegény embernek. Mik vannak? Elképesztő, ilyen alapon fos az összes kompakt fotógép is, mert csak 40-50 mega belső tárhelyük van. Ez nem telefonteszt volt, hanem dilettáns ámokfutás és/vagy reklámanyag. Akárhogy is, nekiállni megmagyarázni, ciki.
2012.05.22 13:06:59Reggie
luciferko: neked nyilvan a szar is finom, csak ne kelljen egyutt begetned a tobbiekkel, te egyeniseg...
2012.05.22 13:16:34AK76
luciferko
"nem a békésen bégető tömeg közösen kialakított, hamis véleményét böfögöm vissza"
Nyehehe,azért lenne a te véleményed a kompetencia magasfoka,mert itt többen vannak azok akik szerint TB posztja szemétre való?
Don Quiote szindrómád van?
:))))))))
2012.05.22 13:35:40babel
OFF Valaki egyszer mondta nekem, (tehát vagy igaz, vagy nem, felelősséget ezért nem vállalhatok,) hogy vannak olyan bér-kommentelők, akiket az után fizetnek, hányszor töltik le az adott fórumoldalt a reklámokkal, mert az bevételt generál. Ilyen munkakörbe kiválóan alkalmazható egy pszichésen enyhén sérült, vagdalkozó provokátor. Ugyanez persze igaz magára a cikkre is: nem az a lényeg, mennyire tényszerű, vagy elfogulatlan, sokkal inkább "jó", ha vitát generál. (Kicsit levon a "megoldás" értékéből az AdBlock alkalmazása, meg az a hosszútávú megfigyelés, hogy azokat a hírportálokat, amik sok ilyen szeméttel próbálkoznak be, egy idő után elkerüli a közönség.) :P ON
2012.05.22 13:49:23AK76
babel
Sajnos az Indexen nem csak a tech rovat ment el ebbe az Agent Provocateur irányba,már régen nem számít az objektivitás,a szakmai hozzáértés,a lényeg a FLAME,hogy ugorjon a plebs.
Egy-egy ilyen álteszt nyilván kiváló klikkgenerátor,de ha szakértők véleményére vagyok kiváncsi mondjuk mobiltelefon ügyben,akkor a PH-n,a mobilarénán megtalálom az objektív,hozzáértő posztot,akár erről a készülékről is.
2012.05.22 14:05:44barli
@AK76: ennek ellentmond, hogy leálltak a Gy-s szakdolgozatos blogokkal és cikkekkel :)
2012.05.22 14:06:56Med1on
1800 forintból már magyar boltból is kijön egy 4 GB-os memóriakártya, amire garantáltan felfér párszor az Angry. Az eBay-ről kis szerencsével 1100-1200 körül meg lehet oldani egy 8 GB-os verziót - az azért már tényleg nem rossz.
Egyébként azt meg kell hagyni, hogy érdekes, szokatlan, máshol nem látott nézőpontból készült a teszt. :D Meg hát tényleg volt vele munka, úgyhogy szerintem nem kell rögtön akasztani a hóhért.
2012.05.22 16:54:36Az igazi Sipi - Citizen of European Union
nekem az jott at a cikkbol, hogy valaki az egyik legfilleresebb szart es szamonkeri rajta egy premiumkeszulek minoseget...
"A gond az, hogy nem mindenki szeret kompromisszumot kötni"
akkor kolts tobbet telefonra, bakker. vagy fizetsz, vagy kompromisszumnot kotsz.
ket ruppoert aranyrudat, mi?:-))
2012.05.22 16:55:26Az igazi Sipi - Citizen of European Union
" valaki az egyik legfilleresebb szart "
marmint valaki megvette az egyik legfilleresebb szart.
2012.05.23 01:37:47atleta.hu
OMG... a fogalmakkal tisztaban kene lenni. Az okostelefon kategoria definialhato altalanosan (az S40 nem az), de mivel csak nehany platform tartozik ide, ezert baromi egyszeruen felsorolhato, hogy az ezket futtato keszulekeket okosteloknak hivjuk. Az android, ios/iphone, blackberry, symbian ide tartozik. Ja, es a windows phone-ok. Ez egy androidos keszulek, tehat okostelo. Pont ugyanazt tudja szoftveresen, mint egy high end samsung (azonos oprendszerrel persze).
Az mas kerdes, hogy a hw gyengebb, emiatt talan nem megy az angry birds. Amit ki nem szar le? Ugy ertem, ha egy olcso telot veszel... PC-e a PC akkor, ha csak egy 1.8GHz-es proci van benne de ugyanugy windowst vagy linuxot futtat, mint egy 4 magos i7-es? Hogy be vagy csapva, mert nincs benne SD kartya, es egybol venni kene? Ha lenne, ennyivel dragabb lenne. De igazabol jo dolog, hogy nincs, mert a telo gyartok eleg gyakran egy nem tul meretes kartyat csomagolnak, aminel ugyis nagyobbat veszel hamarosan. Na AZ a kidobott penz (az erdeti kartya) ill. a kornyezetszennyezes.
2012.05.23 23:09:07Med1on
Az ilyen hozzászólások után nem kell azon csodálkozni, hogy ha letiltják a kommenteket.
2012.05.28 03:01:47lepattanó korong
@barli: remélem az asszony le fog lépni valami kollégával, amíg itt okoskodsz.
2012.07.10 10:38:37Sz.Chris
Nem az Android hibája hogy fogyatékos Júzerek használják.
A google mindenkinek a barátja, ha leszarja a segítséget a felhasználó, vegyen tescos telefont.
2012.12.05 11:34:53FoLey
Kedves cikkíró!
1.Mielőtt az Ascend Y200-t sértegetnéd először is tegyél bele SD kártyát,hogy megold a tárhely problémádat!
2.Ascend Y200 egy olcsó okostelefon,alsó kategóriás mobil,nevárj el sokat egy felsőkategórias mobil szintjét!
3.A Facebook sokat eszik! enyémis a Sony Xperia U-n 80MB-ot evett!
4."három napon belül visszavittem volna, hogy becseréljem valami másra – vagy egy drágább okostelefonra, vagy egy jól bevált Nokiára."
Nokia az Nokia és akkor miért vettél olcsótelefont ha úgyis egy közép-felsőkategóriás szintet akartál? nemértelek...
5.Mielőtt fikáznád a telefont először is nézd meg a konkurenciát és a marketinget...