Androiddal tér vissza a HP a mobiliparba

2013.02.14. 11:35
Az Intel-Microsoft páros egyik fontos partnere a HP, de a gyártócég most bejelentkezett a Google és az ARM táborába is. Először egy csúcskategóriás táblagép jön, utána egy okostelefon.

A HP hamarosan bejelent egy csúcskategóriás táblagépet, amit az ARM alapú Nvidia Tegra 4 csip hajt meg, írja a ReadWrite Web hírportál két anonim forrásra hivatkozva. A táblagép fejlesztését hónapokkal ezelőtt kezdték el, és ez lehet az egyik első olyan termék, amiben már az Nvidia új csipjei dolgoznak. A januárban bemutatott Tegra 4-ben komoly erő van, a négymagos processzor munkáját 72 grafikus mag segíti.

A pletykák szerin a HP egy androidos okostelefonon is dolgozik, de a vezérigazgató Meg Whitman nyilatkozata alapján ez idén nem jelenik meg. Persze a HP nem most kezdett Androiddal foglalkozni, már 2010-ben felbukkantak olyan TouchPad táblagépek, amiken az eredeti webOS rendszer helyett Android futott.

Bár még mindig a HP az egyik legnagyobb pc-gyártó, ez csak addig igaz, amíg a táblagépeket nem vesszük számításba. 2012 végén az Apple 27 millió laptopot, asztali gépet és táblagépet adott el, míg a HP csupán 15 millió pc-t és laptopot.

A HP lépése azért fontos, mert ezzel megszűnik a cég Microsoft-függősége. A cégnek már vannak Windows 8 alapú táblagép-laptop hibridjei, és a Microsoft rendszere idén növelheti a piac részesedését, de nem lehet tudni, hogy az Androidnak mennyire sikerül előre törnie. Ha még évekig az Android vezet a Windows 8 és RT előtt, akkor jól jön majd a HP-nek, hogy időben elkezdte használni a Google rendszerét.