Adók miatt drága a mobilozás

2017.04.29. 19:11

Sokkal szabadabban és okosabban tudnánk használni a mobilokat, ha jobb mobilokat tudnánk venni, és nagyobb adatcsomagokra tudnánk előfizetni, de idehaza ez drága mulatság.

A kormánynak a távközlési adók bevezetésével nagy szerepe volt abban, hogy a mobiltarifák az összes uniós tagországénál magasabbak legyenek.

A hangszolgáltatáson sok az adó, nagy a verseny, ezért a mobilszolgáltatók nem tudják úgy csökkenteni az okostelefonos tarifákat, mint a többi szolgáltató más uniós országokban. Ilyen körülmények közt igencsak problémás, hogy aki az állami szférában dolgozik, esetleg valamilyen vállalat, párt vagy más szervezet flottájában tud mobilszolgáltatásra előfizetni, aligha érzékel valamit a valóságból, az átlagos vevők által elérhető tarifák abszurditásából.

Leesik az állunk az állami álomtarifáktól 

Érdemes megnézni, hogy a Magyar Telekom milyen ajánlatot adott a magyar államnak a legutóbbi közbeszerzésen, ebből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy mekkora különbség van ügyfél és ügyfél között. Az állam egyrészt biztosan kifizeti az előfizetési díjat, másrészt az ügyfélszolgálati teendők nagy része megspórolható, hiszen elég néhány kapcsolattartó intézményenként.

Ebből az jön ki, hogy még a percenként 3 forintos távközlési adónál alacsonyabb percdíjat is simán elviseli a távközlési cég. Persze az adatcsomag alapára és a túlforgalmazási díja is rém messze van attól, amit egyszerű bolti vevőként kapunk. 

   Flotta Csomag AlapCsomag Emelt Csomag Korlátlan Csomag Legolcsóbb nyilvános ajánlat a Telekomtól
Csomag díja 189 Ft 289 Ft 424 Ft 989 Ft 2700 Ft (vásárlási kedvezmény nélkül)
Alapdíj lebeszélhető nem igen igen igen -
Bennefoglalt szolgáltatás    50 db sms 50 db sms,
1 GB belföldi mobilnet
korlátlan belföldi hívás és sms,
1 GB belföldi mobilnet
80 sms vagy perc,
400 MB belföldi és uniós mobilnet 
Hívásdíj mobil irányba 2,7 Ft/perc 2,7 Ft/perc 2,7 Ft/perc 2,7 Ft/perc 35 Ft, uniós roamingban is
Vezetékes irányba 0,01 Ft 0,01 Ft 0,01 Ft 0,01 Ft 35 Ft, uniós roamingban is
Sms díj  0,01 Ft 0,01 Ft 0,01 Ft 0,01 Ft 35 Ft,  uniós roamingban is
Adatcsomag
(5 GB)
439 Ft 439 Ft 439 Ft 439 Ft nincs 5 GB-os csomag, de a 4 GB-os csomag 4000 Ft
Túlforgalmazás
Ft/1 GB
0,01 Ft/1GB 0,01 Ft/1GB 0,01 Ft/1GB 0,01 Ft/1GB 1990 Ft/1GB


Te 20-as vagy, 30-as vagy 70-es?

Már a kérdés is rossz! Nagy Koppány úgy látja, hogy a magyar előfizetők még mindig megszokásból maradnak a régi szolgáltatójuknál, pedig ma már nem számít, hogy ki hová tartozik. Egyedül az áraknak és a szolgáltatásoknak kéne meghatároznia, hogy ki melyik távközlési céget választja. A szakértő szerint fontos lenne néha rááldozni fél-egy órát, hogy pár havi számlánk átlagából kiszámoljuk, mennyi percet telefonálunk, mennyi sms-t küldünk és mekkora az adatforgalmunk, hogy a lehető legjobb tarifánk legyen, és ne adjunk ki pénzt fölöslegesen.

Bár az államihoz hasonló díjakról szó sem lehet, a Telekom új nyilvános tarifái bizonyos szempontból előnyösnek mondhatók: elszakítják a hang és sms tarifáját a mobilnetétől, tehát össze tudunk állítani olyan csomagot, hogy alig legyen benne hang és sms, viszont megtoldhatjuk a mobilnetes keretet néhány gigabájttal. 

Jó megoldás adhatnak a Telenor és a Vodafone átalánydíjas csomagjai is, de ezekkel óvatosan kell bánni. Sokan csak azért fizetnek elő a fix összegű, korlátlan telefonálást és sms-t biztosító tarifákra, mert azok kiszámíthatóbbá teszik a számlát, hiszen az összeg a hó végén mindig ugyanannyi lesz. Ennek viszont az lehet az ára, hogy sokkal többet költünk hangra és sms-re, mint amennyi szolgáltatást valójában felhasználunk. A havi beszélgetések és sms-ek átlaga jóval a felhasználható keret alatt van – mondja Nagy Koppány, a távközlési tanácsadással foglalkozó SciamuS Kft. ügyvezetője.

Ha ingyen adunk pénzt a szolgáltatónak, abból nem lesz árcsökkenés.

A KSH adatai is azt mutatják, hogy nagyon kevesen akarnak bármennyit telefonálni: hazánkban évente 3-4 százalékkal nő az összes mobilos telefonhívás időtartama, és még mindig csak 200 perc körüli a fejenkénti havi átlag. 

Csak halkan jegyzem meg, hogy a britek, akiket oly sokan emlegetnek, hogy mennyire olcsón kapnak korlátlan tarifákat, nálunk sokkal kevesebbet telefonálnak. A brit távközlési hatóság, az Ofcom adatai szerint a havi átlaguk körülbelül 140 perc. Teljesen nyilvánvaló, hogy amikor a brit szolgáltatók kialakítják a korlátlan csomagok árát, ezt a 140 perces átlagot is figyelembe veszik - pontosan tudják, hogy úgysem lesz magas a költségük. Az all you can eat éttermek is az átlag fogyasztásból számítanak árat, mert nem akarnak csődbe benni.

Miközben Európa többi országában csökkent a telefonálás ára, nálunk a kormány úgy döntött, hogy extra terheket pakol rá. Ennek az áfatartalma eleve 27 százalék, és a kormány 2012-ben kivetette a távközlési adót is, az sms-ek és percek után. Ezért kell odafigyelni a hang és az sms forgalmára, mert tök fölöslegesen elmehet ezekre az a pénz, amit akár mobilnetre is költhetnénk. 

Az államnak fizetett adók, illetékek és díjak mindent egybevéve a mobilszolgáltatók összes bevételének a 29 százalékát viszik el.

Ez derül ki a Deloitte 2015-ös tanulmányából, és csak Törökországban magasabb az állami sarc mértéke. Ha tehát fölöslegesen sok pénzt adunk ki a fel sem használt beszédpercekre, akkor a családi költségvetés számolgatásakor könnyen arra lyukadhatunk ki, hogy mobilnetre már nem jut. A fölösleges költés ráadásul az alacsony magyar vásárlóerővel kombinálva súlyosabban hat, hiszen egy brit vagy egy osztrák átlagfizetésnek sokkal kisebb hányada megy el a mobilszámlára.

Ugyanígy rombolóan hat a mobilnetezési kedvre, hogy sokkal drágábban tudunk jó eszközöket venni, mint más országok lakói, mert gyenge a forint, és magas az áfa.

Erősen hat a hangunk

Pápai Zoltán, az Infrapont vezetője a munkatársaival részletes tanulmányban mutatott rá arra, hogy a telefon és sms árának jelentős hatása van a mobilinternet hazai használatára. A nagyobb mobilnetes adatforgalmi keret vásárlásától az rettenti el a lakosságot, hogy hanggal és sms-sel együtt kell megvenni. Azt találták, hogy a csak adatszolgáltatásra (laptopba vagy tabletbe) való előfizetések alapján Magyarország még valamivel jobb helyre is kerül az uniós országok mobilnetes rangsorában, mint ahová a fejenkénti GDP-nk alapján kerülnénk az országok között. Egészen más a helyzet, ha a telefonálást és sms-t tartalmazó csomagokat vizsgáljuk, ebben az esetben egyértelműen a ranglista végére kerül hazánk. A szintén a lista végén kullogó, Magyarországot éppen csak megelőző országok éppen azok, ahol a szolgáltatást szintén különadók sújtják. 

Képernyőfotó 2017-04-10 - 16.12.41.png

Elhúznak mellettünk a flották

Térjünk még vissza egy picit a flottás ajánlatokra, mert mint az állami közbeszerzés példája is mutatja, a piac árnál jóval alacsonyabbat is el lehet érni, ha ideálisak a körülmények. A flottás árak részben azért alacsonyabbak, mint az egyéni előfizetőké, mert sokkal kisebb az értékesítési költség. A közepes és nagyobb vállalatok pályázatokat írnak ki, azokra egyedi, az adott vállalatra szabott ajánlatokat adnak be a szolgáltatók, és viszonylag kevés ráfordítással több száz, vagy akár több ezer ügyfelet elnyernek.

Az egy SIM-kártyára jutó ügyfélszerzési költség a tizede-százada annak, amennyibe az egyéni ügyfelek megszerzése kerül

– mondja Nagy Koppány. Ezt a magyar mobilszolgáltatók is megerősítették, és a Telekom még azt is hozzátette, hogy a céges ügyfelek esetében az is sokat számít, hogy a céges ügyfeleknél más informatikai szolgáltatások eladására is lehetőségük adódik.  

Az egyéni előfizetőket viszont egyenként kell megszólítani, és mindegyik ügyfél egyedi szempontok alapján dönt. Emiatt kell változatos tarifakínálatot fenntartani, és hatalmas pénzmennyiséget ölni a reklámokba, hogy mindenki úgy érezze, egy jó ajánlattal szólította meg a mobilszolgáltató. Emellett komoly erőforrásokat igényel az is, hogy többször kell kapcsolatba lépni az egyéni előfizetővel a boltokban és az ügyfélszolgálatokon.

Jellemző az üzleti előfizetésekre, hogy a hangszolgáltatáson szinte nincs is haszon, csak az adaton – magyarázta Nagy Koppány. A cégek odafigyelnek a hangköltségre, amikor kiírnak egy tendert, de az adatmennyiséget kevésbé veszik figyelembe. A szerződés időtartama általában 2 év, ez idő alatt a beszédmennyiség nem nő, az adathasználat viszont igen, folyamatosan, szóval a szolgáltatók számíthatnak rá, hogy az adatkeretet növelni fogják a céges ügyfelek.

Eszámla befizetésre vár

Van még egy lényeges szempont a Sciamus ügyvezetője szerint, mégpedig hogy a flották esetében a mobilcéggel szerződő vállalat bizonyos mértékig garanciát vállal a flottatag dolgozó előfizetési díjának a befizetésére. Az üzleti ügyfeleknél a fizetési hajlandóság jól közelíti a nyugati ügyfelekét, ezért a behajtási költség is jóval alacsonyabb.

Ezzel szemben a lakossági ügyfeleknél gyakori, hogy a behajtásig el kell menni. Emiatt Nagy Koppány szerint fontos lenne, hogy mindenki időben befizesse a számláját, és csökkenjen a mobilszolgáltatók üzleti kockázata.

Megkérdeztük erről a hazai szolgáltatókat is, akik azt mondták, hogy 

  • A tarifák árképzésében nincs közvetlen szerepe az ügyfelek fizetési hajlandóságának, de közvetve természetesen lehet ráhatása. (Telenor)
  • A késve vagy nem fizető ügyfelek aránya viszonylag állandó, és a döntő többség időben kiegyenlíti a számláját (Telekom)
  • A fizetési hajlandóság, pontosabban a késve fizetések aránya az elmúlt években jelentősen javult. (Vodafone)

Mindegyik mobilszolgáltató kiemelte az elektronikus számlalevelet, ez ugyanis pontos, határidőre történő befizetésre ösztönzi az ügyfeleket, a bevallásuk szerint sikerrel. Ez csökkenti az adminisztrációs költséget, hiszen nem kell postai leveleket kiküldeni minden egyes hónapban.