Félre a kamu nosztalgiával, az új Nokia 3310 szar mobil

2017.05.24. 14:49

Önsanyargatásra hajlamos? Szereti a körülményesen használható műszaki cikkeket? Pont van egy húszezrese, és ha nem tudja tüstént elkölteni, akkor elégeti? Ebben az esetben ne habozzon, rendelje meg nyugodtan a Nokia 3310 mobilt! Minden más esetben olvasson tovább.

Kipróbáltuk a 3310-est. 

A hamvaiból újraéledő Nokia márkanevet a finn mobilgyártó egykori veterán dolgozói vették meg, akik HMD Global cégnéven idén elkezdték ontani a mobilokat. Ennek a törekvésnek eleve az adja az alapját, hogy a Nokia neve világszerte ismert, és sok százmillió embernek volt ilyen készüléke. Magát a gyártást kiszervezték a tajvani Foxconnhoz, a világ egyik legnagyobb bérgyártó vállalatához.

A jól csengő nevet a Nokia 3310 típusjelű mobil újraélesztésével járatták a csúcsra, zseniálisan kihasználva az emberek érzelmeit. Píárszekértőik valószínűleg ránéztek a naptárra, és az alábbi megállapításokra jutottak:

  • Aki 2000-ben még a szüleitől kapott mobilt, az kellemes nosztalgiával gondol arra az eszközre, pont ahogy az első babájára vagy játékautójára is. Ma már biztosan pénzt keres, és lazán el tud költeni húszezer forintot bármire.
  • Aki 2000-ben magának vett mobilt, annak már gond van a memóriájával, és rég elfelejtette, hogy 2000-ben milyen szar volt mobilozni. Még mindig pénzt keres, és lazán elkölt húszezer forintot bármire.
  • Tök mindegy, hogy melyik halmazba tartozik, bizonyára fogalma sincs arról, hogy manapság mennyibe kerül egy nem okos mobil, és az mit tud.

Mindez bőven elég volt ahhoz, hogy a HMD Global a 2000-ben piacra dobott 3310-es modern változatával ünnepelje meg a Nokia feltámadását.

A Nokia 3310 vonzerejét az adja, hogy ez a típus még ma is jól ismert. Eredeti változatból 126 millió darabot adtak el világszerte, a modell mémek főszereplője, elsősorban a legendás fizikai ellenálló-képessége miatt.

Ezt az örökséget úgy ahogy van, el is felejthetjük. Az idei Nokia 3310 soha nem lesz olyan népszerű, mint az elődje, mert ha több mint százmilliót akarnak eladni belőle, ahhoz az egyszerűbb (nem okostelefon) mobilok világpiacának több mint háromnegyedét meg kell szereznie ennek az egy modellnek. Nem fog menni, mert butamobilokat jóval olcsóbban is vehetünk, és vannak jobb képességű modellek.

Azt sem mondhatjuk el, hogy az új 3310 különösebben strapabíró lenne. Erős a felépítése, de a víz és a por simán áthalad rajta. Ma már egészen mások az elvárások, mint 2000-ben, sok okostelefon kibír fél órát a medence alján. Erre igazán odafigyelhettek volna, mondjuk a teljesen fölösleges extrák beépítése helyett.

A Nokia 3310 használta közben gyorsan előtörtek a negatív emlékek, például azzal kapcsolatban, hogy milyen keszekusza volt a menü struktúrája. A kijelző fényerejének beállítása 11 gombnyomásra van a főmenü kiindulópontjáról, és ez fontos, mert napos időben alig látható, hogy mi van a kijelzőn. Ugyanez egy mai okostelefonon négy laza suhintás. Ugyanez a helyzet a hangerővel. Ki akar ennyi időt eltölteni a telefon legalapvetőbb funkcióinak menedzselgetésével? Mi nem, ebben egészen biztosak vagyunk.

A középső fő gomb is nagy csoda. Vékony keretével tudunk négy irányban lépkedni, és ez elég nagy összpontosítást, jó kézügyességet igényel, mert könnyen benyomódik a fő gomb, amikor csak a keretet szeretnénk megnyomni. Az is szép emlékeket ébresztett, hogy a "vissza" és a "kilépés" gombok (egyben a ki- és bekapcsoló) egy műanyag gombon vannak, tehát amikor csak javítani akarunk valamit, könnyen a főmenüben találhatjuk magunkat, elveszítve minden korábbi módosítást. Például egy kínkeservesen beírt jegyzetet. 

A tizenkét gombból álló billentyűzetet csak a pokolban szeretnénk viszontlátni, és oda is ép hüvelykujjakkal akarunk bejutni.

Persze, biztosan mindenkinek szép emlékei vannak arról, hogy milyen gyorsan lehetett sms-eket írni ezeken a régi mobilokon, és mennyire rossz volt átállni az érintőkijelzőkre. Azt könnyű volt elfelejteni, hogy a régi mobilokon egy hónap alatt feleannyi sms-t sem írtunk, mint amennyi üzenetet most húsz perc alatt betolunk a Messengerre és a többi csevegőbe, mert akkoriban túl drága volt a üzenetküldés. Ennyi sms beírásával garantált a kéztőcsatorna-gyulladás, a hírhedt sms-kór.

Hatalmas csalódás a Nokia 3310, és a használata közben végig azon agyaltam, hogy mit kellene megváltoztatni rajta. 

Ezeket kéne kivenni belőle:

  • a nevetségesen gagyi kamerát és a vakut,
  • a két SIM-foglalat közül az egyiket
  • és a kijelző is nyugodtan lehet kisebb.

A fölöslegtől megszabadulva máris több hely lenne ahhoz, hogy inkább

  • nagyobb legyen az akku, és még hosszabb az üzemidő,
  • talán a 3G és 4G támogatásra is jutna pénz,
  • vagy legalább lehetne wifi, és VoIP.

Ne értsenek félre, nem szeretném a Nokia 3310-et okostelefonná alakítani. Azzal szúrták el a HMD-sek az egészet, hogy az okostelefonok funkcióinak eszméletlenül lebutított, gagyi változataival tömték tele a mobilt. Lehet böngészni a weben, de ekkora kijelzőn ez förtelmes élmény, és pixelokádékot produkáló kamerára sincs senkinek szüksége.

Pont, hogy le kellett volna butítani, kizárólag az eredeti funkciókra fókuszálva, hogy legalább a telefonálásban legyen a lehető legjobb, akár az internetes telefonálás lehetőségével is kiegészítve, bármilyen hálózaton, és a névjegyek felmásolása se legyen kínszenvedés.

A Nokia 3310 semmilyen innovációt nem mutat fel a többi hasonló mobilhoz képest, amelyek feleennyibe kerülnek. Ez egy túlárazott nosztalgiamobil, csak a kinézetében emlékeztet a múltra. Hallgathatjuk vele az archív vincseszterről előkotort régi mp3-akat, esetleg a zörejes FM-rádiót, és nyomathatjuk közben a híres kígyós játékot, persze abból sem az eredetit, hiszen ezt már hozzáigazították a nagy és színes kijelzőhöz.

Ennyire futja abból a közel húszezer forintból, amibe a Nokia 3310 kerül.

   Nokia 3310 (2017)
Mobilhálózat 2G, dual SIM
Méretek 51×115,6×12,8 mm
Kijelző 240×320 pixel
Tárhely 16 MB, legfeljebb 32 GB-ig bővíthető
Kamera 2 MP
Akku 1200 mAh