Milliárdokat csalnak emelt díjas sms-ekkel

2017.10.12. 12:14

Az okostelefonok megjelenésével megint fellendültek az emelt díjas telefonszámokkal működtetett szolgáltatások, pontosabban az erre épülő csalások.

Az appokban megjelenő hirdetésekben találkozhatunk a csalók a hamis vírusirtóival és nyereményjátékaival.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) átfogó vizsgálatot indított ezen a piacon, és megállapította, hogy az emelt díjas sms, mint fizetési módszer, teljesen elavult, csöppet sem biztonságos, és rengeteg alternatívája van.  Karl Károly hírközés-felügyeleti főosztályvezető a csütörtöki sajtótájékoztatón bemutatott egy példát, amelyben az általuk lepelezett csaló azzal a hamis üzenettel riogatta a mobil felhasználóját, hogy a telefonja vírusos.

Ez alatt megtalálható volt a szokásos apró betűs üzenet, hogy az “oké” gombra rányom a felhasználó, elfogadja az ajánlatot, ami abból áll, hogy hetente 3 emelt díjas sms-t fog kapni, darabonként 960 forintért.

Ez a megjegyzés álló helyzetben tartott mobilon a legritkább esetben jelent meg a kijelzőn.

Nyilvánvalóan már az is hazugság, hogy a mobil vírusos lett volna, és az oké gomb lenyomás után az is kiderült, hogy a csalóknak eszük ágában sincs vírust irtani. Ettől függetlenül folytatták a félrevezetést, és az AVG nevét kellett a megadott módon elküldeni egy emelt díjas telefonszámra, holott az AVG-nek, az ismert vírusirtónak semmi köze nincs az egészhez, csak visszaéltek a nevével. Az apró betűs részen pedig már az volt olvasható ezen az oldalon, hogy az sms-ben megrendelt szolgáltatás valójában vicces képeket és üzeneteket fog tartalmazni, ilyeneket kap a mobilozó. Magyarán olyasmit, ami korlátlan mennyiségben ingyen megtalálható a neten. 

Emellett népszerű még a szokásos nyereményjáték, amelyben azt igyekeznek elhitetni a mobilozóval, hogy menő iPhone 7-est nyerhet. Természetesen szó sincs semmilyen nyereményről, hacsak azt nem vesszük nyereménynek, hogy akik ezt az egész átverést kitalálták, hatalmasat kaszáltak.

Volt olyan sms-es cég, amely egyedül kétmilliárd forintos bevételt könyvelt el a cégadatok szerint.

Az emelt díjas szolgáltatások nyilvántartásához sokféle kötelezettség kapcsolódik, például a mobilszolgáltatóknál közzétett leírásnak valós adatokat kell tartalmaznia. Az NMHH az eljárásában több esetben talált szabálytalanságokat, és a legproblémásabb három telefonszám használatát felfüggesztették. Ezek mögött összesen tizenegy szolgáltatócég volt elérhető, ami önmagában szabályellenes.

A megkötött előfizetéseken alapból tiltva kell lennie az emelt díjas telefonszámok használatának, de ha esetleg mégsem így van, kérni lehet a szolgáltatótól azok tiltását. Emellett csak azt tudjuk javasolni, hogy ne higygen egyetlen olyan vírusellenőrzésnek sem, amit nem saját kezűleg indított el valamelyik megbízható antivírus programmal, és a könnyen megszerezhetőnek tűnő nyereményt se tekintse vonzónak, mert abból biztosan más fog meggazdagodni.