Az év gémerbuliján megtudjuk, mire elég 64×64 pixel

2016.09.27. 15:27

Az elmúlt évek legizgalmasabb magyar videojátékos rendezvényét nem valamelyik nagy konzolgyártó vagy kiadó rendezte, hanem alulról szerveződött. A PixelCon egy házibulisorozatból indult, és bár nyilván nem vetélkedhetett a bérelt arénákba vitt show-kkal, éppen azért tudott érdekesebb lenni, mert tartalmilag kicsit mást tudott nyújtani. A PixelCon gyakorlatilag a magyar videojátékos kultúra találkozója lett, amin részt vesznek önszerveződő gémer közösségek, videojátékos témában alkotó művészek és független hazai videojáték-fejlesztők is. Az egykori házibuli mostanra kétségtelenül Magyarország legnagyobb civil videojátékos eseményévé nőtte ki magát, amit a szervező Insert Coin Egyesület idén is megrendez, ezúttal a Corvin Clubban, november 5-én.

A PixelCon 4 egyik újdonsága idén a LowRezJam nevű játékfejlesztő verseny, amire kizárólag 64×64 pixelben előadott alkotásokat várnak (lásd a fenti videót). Emellett szokás szerint megrendezik a Grand Pix nevű videojáték-fejlesztő versenyt is – erre október 9-ig várják a nevezéseket, a LowRezJamre még akár a helyszínen is lehet jelentkezni. A pályaműveket a PixelConon lehet majd megcsodálni, ahol szokás szerint előadások és vetélkedő is lesz, valamint bemutatkoznak a hazai videojátékos közösségei (egyebek között például a verekedős játékosok fanatikusai és a Nintendo community), illetve a cosplay.hu beöltözött képviselői. És ahogy lenni szokott, kapunyitástól (ami ezúttal délelőtt 10 óra) hajnalig lehet nyüstölni a a videojáték-történelem legnépszerűbb régi gépeit; Commodore-gépek, régi konzolok, kézikonzolok, arcade gépek és pc-k várják a látogatókat több száz játékkal. Az egyesület rendezvényein hagyomány, hogy a látogatók is hozhatnak gépet, amire büszkék, és szívesen megmutatnák másoknak. Erre a célra crt tévéket biztosítanak a szervezők.

Aztán este 6-tól a buli fokozatot vált, és hagyomány szerint fellépnek a gémer/geek zenei szubkultúra prominensei. Közülük a legnagyobb név a Machinae Supremacyé – róluk már írtunk, mert a szervezők közösségi projektfinanszírozás révén szedték össze a pénzt a fellépésükre. A svéd metálzenekar egyik fő ihletforrása a Commodore 64-es játékok zenei világa (avagy a SID zeneformátum klasszikusai), műfajában a leghíresebb bandának számít. A svédek előzenekara a magyar SIDrip Alliance lesz, akik a SID-alapú rockzene magyar helytartói, és elég ritkán adnak koncertet, itt írtunk róluk korábban.

A PixelCon 4 videojátékos-kütyüs részére 1000 forint a belépő (12 évesnél fiatalabb gyereknek szülői kísérettel ingyenes), a koncertekre 3500 forint, az este 11-től kezdődő afterpartira mindkét jeggyel be lehet menni. További részletek a rendezvény Facebook-oldalán.

És mivel a karácsony előtti időszak a videojátékos rendezvények szezonja, a legnagyobb hazai játékrendezvény, a budapesti PlayIt is novemberre időzített: november 26-án lesz a Hungexpón, itt tájékozódhat róla. És szintén a Hungexpón lesz a családiasabb PC Guru Show, október 8-án.