Épületeket nyomtatnának a Holdra

2010. április 21., szerda 11:56

Egy olasz feltaláló, Enrico Dini olyan új 3D nyomtatót fejelsztett ki, amely egész épületeket képes homok és szervetlen kötőanyag segítségével felépíteni. Az Európai Űrügynökség a Holdra is elvinné a szerkezetet, a feltaláló pedig a Sagrada Familia építésébe szállna be vele.

A D-Shape névre keresztelt, nagy méretű nyomtató homok és magnézium alapú kötőanyag vékony rétegeit permetezi egymásra felváltva, egyszerre több száz fúvókát használva. A kötőanyag a homokot szilárd kővé alakítja át, így építi fel a gép rétegről rétegre az épületet – negyedannyi idő alatt, mint amennyibe a megépítése hagyományos eszközökkel tellene és feleannyi pénzből. Emellett nagyon kevés szennyeződést bocsát ki magából és könnyen létrehoz olyan bonyolultabb, hajlított szerkezetű építményeket is, amelyeket máshogy nehéz lenne megépíteni, és amire az eddig bemutatott 3D nyomtatók sem lennének képesek.

print3

Dini a technológia működését azzal demonstrálta, hogy nyomtatott egy kilenc négyzetméteres pavilont Pontadera városában egy körforgalom közepére. A nyomtató vízszintes irányban rudakon, függőlegesen pedig négy oszlopon mozog, a nyomtatófej minden új réteg lepermetezése után 5-10 milliméterrel emelkedik meg. A folyamatot egy CAD szoftverű számítógép vezérli, a szerkezet pedig 25 dpi-s felbontással képes nyomtatni. Az elkészült anyag hasonló a márványhoz, erősebb a betonnál és nem kell acélelemekkel megerősíteni.

print2

Dini már több nagyvállalattal és ügynökséggel is tárgyal, mivel szeretné, ha talámányát felhasználnák a jövőben a holdbázisok építéséhez. A szerkezet iránt érdeklődik többek között az Alta Space, az Európai Űrügynökség által üzemeltetett Aurora program egyik alvállalkozója is. A tervek szerint a D-Shape egy módosított változatát építenék meg, amely képes lenne a holdkőzetet felhasználva létrehozni épületeket. A kísérleteket az Alta Space egyik laboratóriumában, egy vákuumkamrában végzik majd Pisában, hogy ellenőrizzék, a szerkezet hatékonyan képes-e működni alacsony nyomású környezetben is.

print1

Dini nyilatkozata szerint legnagyobb álma az, hogy befejezhesse Gaudi Sagrada Familiáját Barcelonában, amelyet rendkívül bonyolult szerkezete miatt 1882 óta építenek és legkorábban 2026-ban lehet számítani az építkezés befejezésére.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Egyre olcsóbb a 3D-s nyomtatás - 2008.11.12.
Egy új szerkezet már egy dollárért összehoz egy fogaskereket, igaz, csak papírból. Akad alkatrésznyomtató is, és olyan kütyü, ami egy nap alatt kinyomtat egy házat.
Tavasszal házat nyomtat a robot - 2007.01.29.
A tervező állítja, a robot egy nap alatt, emberi segítség nélkül épít házat. Videó.
Házakat nyomtat egy robot - 2004.06.17.
A robot egy nap alatt, emberi segítség nélkül, a jelenlegi költségek nyolcadáért épít fel egy családi házat.

Shopline

  • Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Zorán: 34 dal Kedvezményes ár: 4076 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!