Dezső
12 °C
25 °C

Perverz álmok a gépmúzeumban

2005.10.10. 10:00
Nem tudom, mennyibe kerülhet egy Cray II-es számítógép - nyolc processzorával és 512 mega memóriájával annak idején 12-20 millió dollárt ért. Ma már csak ócskavas, de olyan szép, olyan parázna, hogy ha olcsón megszámítják, szerzek egyet a hálószobámba.

Sok van, mi csodálatos, de egy Cray II szuperkomputernél nincs semmi csodálatosabb. A Cray II-ből összesen huszonhetet gyártott a nyolcvanas évek közepén névadója, egy Seymour Cray nevű megszállott. Az egyik előtt könnyezem a Mountain View-i számítógéptörténeti múzeumban, a Szilícium-völgy sokadik szívében, és csodálom.


Nézegessen perverz álmokat!

Nem azt csodálom benne, hogy elődjénél, a Cray I-esnél tizenkétszer gyorsabb volt, hogy egyszerre nyolc processzor működött benne, hogy speciális kemikália, a fluorinert hűtötte, hogy 512 megabájtnyi memória volt benne - ebben a kis vacakban, amin pötyögök, ebben is van annyi. Nem is azt csodálom a Crayben, hogy kiépítéstől és felszereltségtől függően 12-20 millió dollárt kértek érte, most meg még egy igénytelen színesfém-kereskedő is elhajtana vele, mert túl sok benne a műanyag.

A Cray II-ben a funkcionalitás szépségét csodálom: a feketeségét, a vörösségét, az átlátszóságát; a formáját, ami egyszerre hajaz szeletét vesztett születésnapi tortára és Darth Vader sisakjára. Hogy számolni is tud, szinte mellékes. Ha nem megalázó egy szuperkomputert műszaki cikknek nevezni, a hidrogéncellás vibrátor mellett a Cray II azon kevés műszaki cikk egyike, amelyet szívesen látnék a hálószobámban. Perverz vagyok, tudom.

Az egzekjutív karórától a nagyvasakig

Budapesten is van hasonló csoda, igaz, ott az adottságoknak megfelelően nem Cray II-nek, hanem Ural II-nek hívják, de nem ez az igazi különbség, hanem az, hogy míg a Műszaki Múzeumban raktárban porosodnak a gépek, és kiállítótér híján láthatatlanok, a Cray II és társai köré többszintes üvegpalotát épített a gondos utókor. A belépés ingyenes; a köszönőfalon a támogatók névsora összeg szerint sorban, stílusosan 64 K, 32 K, ilyesmi. Ezek nem kilobájtok, hanem támogatói ezresek, dollárban.


Klikk a képre!

Sok dollárból sok gépre telt. Kezdődik az apró kütyükkel, a Steve Jobs által leállított világelső PDA-val, a Newtonnal, és tábleverziója, a soha nem forgalmazott Cadillac prototípusával. Van billentyűzetestül alaplapra hegesztett, csupasz egyes Macintosh, kettes Macintosh, és persze az őskonkurens IBM PC a legelsők közül. Egy megavitrinben legaláb száz zsebszámológép, a legszebb talán az egzekjutív célokra szánt, bőr-bársonytokos HP-01 kódjelű krumplikaróra a hozzá tartozó egzekjutív golyóstollal. Manapság a tévék ekkorák.

Aztán jönnek az igazi nagyvasak, az 1,8 millió dolláros, 64 Kb memóriával felszerelt PHILCO 212 az ötvenes évek végéről, és a japán replika, a NEAC 2203, potom 27 643 000 jenért 1960-ból.

Látom a a másfél szobányi, négy évig épített WISC-et (Wisconsin Integrally Synchronized Computer), az MIT Whirlwindjét, ami repülőszimulátornak indult, és a hidegháborús amerikai légvédelmi rendszert, a SAGE-et tesztelték rajta; látok ruhásszekrénnyi analóg számítógépet, amely leginkább egy ócska telefonközpontra emlékeztet, és látom a legendás ENIAC (Electronic Numerical Integrator & Computer) egy darabját - azért csak egy darabját, mert az egész nem fért be.

Deep Black

Külön időszaki kiállítás keretében megtekintem még a sakkszámítógépek történetét a kezdetektől napjainkig - az apróságok nem érdekelnek, csak a sarokban felállított, Kaszparov-verő Deep Blue, ami nevével és várakozásaimmal ellentétben nem kék, hanem fekete. Természetesen semmi nem látszik belőle, az egészet apró szemű rács fedi, de azt tudni róla, hogy két tornyában - ez itt csak az egyik - 30 processzor és 480 direkt a sakkra optimalizált integrált áramkör dolgozott összesen. A Deep Blue másodpercenként 200 millió pozíciót tudott elemezni, ami azt jelentette, hogy volt, amikor 30 lépésre előre látott minden lehetséges állást.

Egyetlen látható kezelőszerve a bal alsó sarokba mintegy utánérzésként odabiggyesztett be-kikapcsoló gomb. A Deep Blue mögé függesztett karikatúra szerint ez a gomb volt a gép ellenében az emberiséget képviselő Kaszparov egyetlen esélye.

Sok van, mi csodálatos.